1988. augusztus 18-án, amikor a bőrgyógyászat Marx Károly (ma: Gróf Apponyi Albert) utcai épületének kertjében dr. Jakó Géza bostoni orvosprofesszor leleplezte dr. Kaposi Mór mellszobrát, Kampfl József alkotását, a kaposváriaknak még ismerkedniük kellett a hajdani bőrgyógyász később oly sokat emlegetett nevével. Pedig egy év óta már az emléktáblája is látható volt a bőrgyógyászaton.
Egy kiemelkedően fontos várostörténeti esemény tiszteletére avattak emléktáblát a kaposvári városháza falánál 1986. november 12-én. Gera Katalin szobrászművész alkotása arról tájékoztatja a bennszülött kaposit és az idelátogató turistát, hogy három évszázada, 1686-ban ezen a napon szabadult fel a vár a török hódoltság alól. Az évfordulón Vidák Gizella, a városi tanács elnökhelyettese mondott ünnepi beszédet.
Immáron ötvenöt éve élnek (helyesebben: ülnek) köztünk. Kaposváriak egész nemzedékei tekinthettek rájuk úgy, mint biztos pontra ebben a kaotikus világban. Politikai rendszerek jöttek és mentek, de ők nem mozdultak. Tudhatnak valamit. Vagy csak elfáradtak? De mitől?
1947. május 26-án a művészettörténetben kevéssé tájékozott kaposvári járókelőkben is tudatosodhatott, hogy a somogyi megyeszékhely a festőművészek városa. (Még ha abban az időben nem is nevezték így a lokálpatrióták.) Ezen a pünkösdhétfőn leplezték le ugyanis Zárda utca 9. szám alatti szülőházának falán – a város, valamint az előző őszön Takáts Gyula elnökletével újjáalakult Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság közös rendezésében – Vaszary János emléktábláját. A nyolcvan évvel azelőtt született festőművész pályáját Vörös Béla, a társaság főtitkára méltatta, „hangsúlyozva, hogy Vaszary János bármennyire is a modern festők közé tartozik, műveinek jellegzetességét mégis a paraszti és tanári ősök mélységesen magyar jellege adja meg”. Az ünnepségen Boór István (1899–1984) polgármester is felszólalt, aki „ígéretet tett, hogy a jövőben az igazi művészeket nemcsak a haláluk után, hanem már életükben is megbecsülik”. (Somogyi Hírlap, 1947. május 29.) Boór, aki ezt az idealista ígéretet megfogalmazta, egyébként dr. Kaposváry Györgytől vette át a városvezetői stafétabotot 1945 nyarán. 1948 márciusában – megrongált egészségére való hivatkozással – aztán ő is lemondásra kényszerült.
„Mikor megpillantottam azt a valamit, ami a szobor lehetett, csalódást éreztem. Tudtam, hogy csizmás alsó lábszára fenn maradt a talapzaton, hogy a zuhanás következtében letört a feje, s ugyan nem vártam valami óriás Gulliver-figurát, amin pöttömnyi emberkék dolgoznak, de valami emberi formát mégis. Mert amit találtam, csak egy baromi nagy, hengeres valami volt, lehetett akár szennyvízelvezető főcsatorna része is. Karjának, mellyel a talpazaton állva előremutatott – nyilván az általa vezényelt szebb jövő felé –, hanyatt fekve az égre kellett volna mutatnia, de azt már valakik lefűrészelték.” (Marosi Gyula: Generalisszimusz az Akácfa utcában. Elbeszélések és novellák. Budapest, Magyar Napló, 2016. 76. o.)
A fenti idézetben természetesen nem egy hős lelkű, a magyar függetlenségért küzdő asszony, hanem egy szovjet kommunista diktátor szobráról van szó. Hogy mégis közük van egymáshoz, annak egyszerű az oka: mind a Zrínyi Ilonát ábrázoló kaposvári, mind a Joszif Visszarionovics Sztálint formázó budapesti alkotás Mikus Sándor (1903–1982) szobrászművész munkája…
A göllei gyermekévek után 1910 elején a megyeszékhelyre költözött (először anyai nagyszüleihez) a kamaszodó Fekete István, a majdani író és természetbúvár. A jelenleg gróf Apponyi Albert nevét viselő utcában, a 2. szám alatt – ez volt a harmadik kaposvári ház, ahol lakott, és közülük itt élt a legtovább – 1984. április 20-a óta emléktábla figyelmezteti az arra járót „Mestörpistára”. Pista meg volt elégedve a négyablakos, háromszobás, földszintes polgárházzal, amelyet korábban a betegsegélyező orvosi rendelője bérelt, s édesapja tizennégyezer koronáért vásárolt meg családja számára az akkori Rózsa utcában.
Bízvást elmondható, hogy különleges mementót hozott létre a Kaposvári Közúti Igazgatóság a Gilice utcában. Az 1989-ben lebontott donnervárosi közúti felüljáró emlékművét ugyanis az eredeti szerkezet felhasználásával készítette el – Borbás Gábor építészmérnök tervei szerint – a MÁV Építészeti, Hídépítési és Kertészeti Kft. A műalkotást Regős Szilveszter minisztériumi főosztályvezető és Szabados Péter polgármester avatta fel 1994. december 9-én. A történet persze jóval korábban kezdődött – azzal, hogy megépült a nevezetes felüljáró, amely csaknem egy évszázadon át volt a város egyik legjellegzetesebb építménye.
2000. november 3-án – a magyar tudomány akkor még nem hivatalos ünnepnapján – a Bajcsy-Zsilinszky utca 50. számú házának falán leleplezték dr. Nyíri Tamás emléktábláját, Weeber Klára szobrászművész alkotását. A római katolikus pap és teológus–filozófus professzor itt lakott, amikor még gyermek volt. Az avatóünnepségen dr. Ozsváth Ferenc alpolgármester és dr. Tarjányi Béla, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának dékánja is beszédet mondott.
1911 késő nyarán és kora őszén rendkívül mozgalmas napokat élt át Kaposvár. Átadták a Turul Szállót (a mai Dorottyát), megnyílt a kőszínház és a felső kereskedelmi iskola (a későbbi közgazdasági szakközép), de a legnagyobb érdeklődést a főtéri Kossuth-szobor leleplezése váltotta ki. Sajnos az is ezekben a napokban történt – szeptember 24-én –, hogy elhunyt a város tehetséges és nagy hatású polgármestere, Németh István… Egyik utolsó közszereplésének színtere éppen a Kossuth-szobor 1911. szeptember 3-i avatóünnepsége volt.
„Kitűnő kolléga, kartársait megbecsülő lelkiismeretes orvos volt. […] Tudásával, kitűnő szervező erejével, praktikus észjárásával és tapasztalatával több intézmény megvalósítását segítette elő.” (Somogyi Hírlap, 1916. szeptember 5.) „…Úgy közéleti, mint társadalmi szereplését mindig a legnagyobb elismerés kísérte. Ama kevesek sorába tartozott, akinek ellenségei soha, mindig csak tisztelői, őszintén szerető barátai voltak.” (Somogyvármegye, 1916. szeptember 5.) A több mint egy évszázada megjelent kaposvári lapokban így jellemezték dr. Szaplonczay Manó (1856–1916) vármegyei tiszti főorvost, akinek az emléktábláját 2006. október 11-én avatták fel a Fő utca 55. szám alatt, a Tallián Gyula utca sarkán. Az ünnepségen dr. Andrásofszky Barna (1924–2018), a Magyar Egészségügyi Társaság örökös elnöke és dr. Vörös Gyula, a városi önkormányzat népjóléti igazgatója is hasonló szavakkal méltatta a százötven évvel azelőtt született kiváló orvos, egészségnevelő és Balaton-rajongó pályafutását.