Tapasztalataim szerint érdemes reggelente kicsit korábban kelni, és kialakítani egy rutinszerű kezdetet a naphoz.
Vannak, akik az utolsó pillanatban ugranak ki az ágyból, és már indítják is a napot, már mennek is dolgozni, tanulni, ügyet intézni. De egy megalapozatlan nap sok stresszfaktort hordozhat magában.
Érdemesebb előbb egyensúlyba hozni magunkat, és csak ezután belevágni a napi teendőkbe.
Ahogy bolyongunk az élet végtelennek tűnő erdejében, néha szembe találkozhatunk érdekes helyzetekkel.
Van olyan, hogy nem tudod eldönteni, hogy most örülsz, vagy éppen szomorú vagy.
Van olyan, hogy nem tudod eldönteni, élvezed-e a pillanatot, vagy éppen elszenveded.
Van olyan, hogy nem tudod megállapítani, hogy valami most a jó, vagy éppen most a rossz.
Van olyan, hogy egyik feled boldog, a másik meg padlón van.
Mert egyszerre sok inger ér bennünket, és mindegyik próbálja befolyásolni a hangulatunkat (ha hagyjuk!). Néha az egyik kerül túlsúlyba, de a következő pillanatban akár meg is fordulhat a helyzet. És többnyire meg is fordul. Szokták is mondani, hogy a jó után jön a rossz. De ennek nem kell feltétlenül így lennie!
A címben szereplő mondat Tarr Zoltán, a Tisza alelnöke, európai parlamenti képviselő szájából hangzott el egy tiszás fórumon. Megdöbbentő, ahogy e néppárti frakcióban ülő brüsszeli képviselő szavai összecsengenek a szintén néppárti német kancellár, Friedrich Merz módszerével. Ő ugyanis a választás előtt kategorikusan tagadott minden adóemelést, kölcsönfelvételt, NGO-támogatást, „zöldesedést”. Majd megválasztása után mindennek az ellenkezőjét tette. A választók pedig csak néznek: ez ugyanaz a Merz, aki kereszténydemokráciát ígért, és helyette balliberalizmust hozott? Ahogy a magyar választópolgárok egy jelentős része sem hiszi el, mekkorát lehet csalódni egy ígéretáradat után.
Ahogy így szeptember kapuja előtt állva visszatekintek a nyárra, meg kell állapítanom, hogy az idén egy különleges nyaram volt.
Hogy mitől volt különleges? Tele volt váratlan eseményekkel és meglepő fordulatokkal. Nem győztem a fejem kapkodni, úgy történtek velem a meglepőbbnél meglepőbb dolgok. Még a komfortzónám is eltűnt valahol a végtelenben.
Az alábbiakban maguk a hírek kerülnek a középpontba – a német Die Welt egyik számából válogatva. Magukért beszélnek, én csupán zárójelben fűzök hozzájuk néhány megjegyzést.
Cím 1:
A szóbeli és fizikai támadások az orvosi és asszisztensi személyzet ellen egyre gyakoribbak. A kórházak rendszeresen hívják a rendőrséget, hogy megvédjék magukat az olykor teljes családostul, erőszakosan érkező betegekkel szemben.
(A lap nem meri leírni, hogy a tettesek gyakran migránsok. A cikk kommentelői annál inkább. Hasonló jelenségekről az iskolák kapcsán már írtam. A közfürdőkben nőket molesztáló migráns férfiakról, a késelésekről is. Ennyit a zsenik által tragikusnak bélyegzett magyar egészségügyről és oktatásról.)
Éljük a megszokott kis életünket nap mint nap, megvan a saját ritmusunk, a tempónk, és a jól bevált napi rutinunk.
Egyrészt jó az, ha nem össze vissza élünk, hanem egy sablon szerint, megszokott időben ébredünk, megvan a reggeli rutin, teázás, kávézás szokása, és általában kialakul, hogy mit mikor és hogyan szeretünk csinálni.
Nehéz időket élünk. Valahol legbelül mindannyian törekszünk arra, hogy boldogok legyünk, és kiegyensúlyozottak, de azt tapasztalom, hogy mostanában ezt nagyon nehéz megvalósítani.
Hiába vagyunk egyik pillanatban boldogok, ha a következő pillanatban szembesülünk a bennünket körülvevő világ borzalmaival. A média is segít ebben, hogy minden rosszat, ami a világ bármely táján történik, a nyakunkba zúdítson.
Teremtő időszakban vagyunk. Valahol belül megszületnek bennünk bizonyos álmok, de sokszor nem is hiszünk abban, hogy teljesülhetnek, és nem teszünk lépéseket a megvalósulásuk felé.
Éljük a mindennapi monoton életünket, ami jól működik, de titokban egészen másra vágyunk. Alapvető hiba lehet, hogy nem vesszük számításba a gondolatok teremtő erejét. Márpedig a gondolatoknak van teremtő erejük! Ha fizikailag más irányba tartunk, akkor is elkezdődhet a teremtődés.
Furcsa jelenség a nyugati demokráciákban, hogy csupa egyszerű történetbe szerelmesek: Trump nem demokrata, a hazafiak szélsőséges nacionalisták, a magyarok migrációellenesek, tehát rasszisták, aki pedig nem Ukrajna-barát, az putyinista. Folytathatnám ezeket a fekete-fehér megközelítéseket, de elég csak a nyugati média megmondóembereire vagy az Európai Parlament képviselőinek többségére nézni, és mindenki érti ezeknek a hölgyeknek és uraknak az egyoldalú demokráciafelfogását. A mérlegelés, a valós tények elemzése számukra ismeretlen fogalom.
Mindenkinek megvan a saját kedvenc ideális tempója. Ami az egyik embernek gyors, az lehet egy másiknak lassú. Nem vagyunk egyformák.
Én már régebben észrevettem, hogy ha sietek, kapkodok, akkor kibillenek a középpontomból, és rosszabbul teljesítek, többet hibázok. Mások pedig lehet, hogy éppen akkor tudnak csúcsteljesítményt nyújtani, ha száguldás közben teszik azt.
Mégis azt vallom, hogy élni sokkal egészségesebb egy lassúbb tempóban.