A bíboros kaposvári rokonai
1947. május 26-án a művészettörténetben kevéssé tájékozott kaposvári járókelőkben is tudatosodhatott, hogy a somogyi megyeszékhely a festőművészek városa. (Még ha abban az időben nem is nevezték így a lokálpatrióták.) Ezen a pünkösdhétfőn leplezték le ugyanis Zárda utca 9. szám alatti szülőházának falán – a város, valamint az előző őszön Takáts Gyula elnökletével újjáalakult Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság közös rendezésében – Vaszary János emléktábláját. A nyolcvan évvel azelőtt született festőművész pályáját Vörös Béla, a társaság főtitkára méltatta, „hangsúlyozva, hogy Vaszary János bármennyire is a modern festők közé tartozik, műveinek jellegzetességét mégis a paraszti és tanári ősök mélységesen magyar jellege adja meg”. Az ünnepségen Boór István (1899–1984) polgármester is felszólalt, aki „ígéretet tett, hogy a jövőben az igazi művészeket nemcsak a haláluk után, hanem már életükben is megbecsülik”. (Somogyi Hírlap, 1947. május 29.) Boór, aki ezt az idealista ígéretet megfogalmazta, egyébként dr. Kaposváry Györgytől vette át a városvezetői stafétabotot 1945 nyarán. 1948 márciusában – megrongált egészségére való hivatkozással – aztán ő is lemondásra kényszerült.
Vaszary János tehát éppúgy a Zárda utcában született, mint a nála néhány évvel idősebb Rippl-Rónai József, és fiatalon neki is, akárcsak Rippl-Rónainak, Münchenbe és Párizsba vezetett az útja. (Az elemi iskolát és a gimnázium első négy osztályát Kaposváron végezte Vaszary, majd a kolozsvári piaristáknál tanult, 1885-től pedig két éven át Székely Bertalan tanítványa volt a budapesti Mintarajziskolában.) További párhuzam, hogy mindkét festőnk édesapja pedagógusként kereste a kenyerét Kaposváron; a Mihály keresztnevű idősebbik Vaszary a gimnáziumi oktatásnak volt az egyik legjellegzetesebb, sok diák számára emlékezetes alakja a 19. század második felében. Fivérével együtt ő vette meg azt az 1833-ban elkészült klasszicista stílusú házat, ahol kilenc gyermeke közül a negyedik, János meglátta a napvilágot, ezért rá is emlékeztet a szép épület, nem csak híres festőművésszé vált csemetéjére.
A keszthelyi születésű, puritán gondolkodásúnak és egyenes jelleműnek ismert Vaszary Mihály tanár egy szűcsmester fiaként született 1827-ben, és maga is szerény viszonyok között élt – nagybátyja viszont nem volt más, mint Vaszary Kolos, a bíboros-hercegprímás és esztergomi érsek… Mihály fiatalon szintén belépett a bencés rendbe, a teológiát is elvégezte. Mégis világi hivatást választott: az 1860-as évek közepétől huszonnyolc esztendőn át, 1892 nyarán bekövetkezett haláláig tanított a kaposvári gimnáziumban. A közmegbecsülésnek örvendő pedagógus a latin irodalom alapos ismerője volt, ugyanakkor „választékos és magyaros zamatú” stiliszta, s ő tanított először gyorsírást az iskolában.
Nem sokkal nyugalomba vonulása előtt, váratlanul hunyt el; éppen a nagybátyját látogatta meg Esztergomban. Az érseki parkban sétált, amikor szélhűdés érte, Esztergomban is temették el. „Mint tanár annak az egyetértésnek, kölcsönös bizalom- és összhangzatnak volt ő példaadója a tanári testületben, mely nélkül a tanári hivatás teljesítése nem is képzelhető – méltatta a gimnázium 1892/93. évi értesítője (3. o.). – Jó tanártárs, jó tanügybarát és a tanári testületnek mindenkor tiszteletre méltó seniora, klasszikus ízlésű szónoka volt, ki szívességgel, előzékenységgel, nyílt, becsületes jellemével, vagy ha kellett, szívhez szóló beszédével le tudott bilincselni mindenkit.” Egykori tanítványa, a dualizmus kori Kaposvárt igen jól ismerő Gruber János szerint „Vaszary volt a tanintézet jó szelleme. Ő volt a tanári életben csaknem elkerülhetetlen apróbb ellentétek szerencsés kezű kiegyenlítője, aki szelíd lelkületével, kipróbált bölcsességével s erősen meggyőző ékesszólásával a legharciasabb elemeket is le tudta csendesíteni.” (Gruber János: Morzsák a negyvenéves asztalról. Kaposvár, 1913. 158. o.)
A kiterjedt rokonságnak a festőn, a főpapon és a tanáron kívül más jeles tagjai is voltak. Mint például Vaszary István, Kaposvár 1890-ben elhunyt jegyzője, valamint az a Vaszary János köz- és váltóügyvéd, a dualista kor Kaposvárának egyik legtekintélyesebb polgára, aki nagyjából akkor született, amikor a Zárda utcai ház épült. Mivel az ő kezdeményezésére nyílt meg, róla nevezték el a János, a mai Dózsa György utcát. 1901 májusában bekövetkezett halálakor azt írták róla a lapok, hogy „derék, szeretetreméltó, igaz ember volt, kit méltán ért a köztisztelet, melyben állott”.
Az 1947-ben felavatott Vaszary-emléktábla tehát a várostörténet számos fejezetéhez elkalauzol bennünket. Amúgy a reformkori házat, amelynek falán elhelyezték, ugyanaz a Török Ferenc tervezte, aki a vármegyeházát is…