Donneri felüljáró – tiszta forrásból…
Bízvást elmondható, hogy különleges mementót hozott létre a Kaposvári Közúti Igazgatóság a Gilice utcában. Az 1989-ben lebontott donnervárosi közúti felüljáró emlékművét ugyanis az eredeti szerkezet felhasználásával készítette el – Borbás Gábor építészmérnök tervei szerint – a MÁV Építészeti, Hídépítési és Kertészeti Kft. A műalkotást Regős Szilveszter minisztériumi főosztályvezető és Szabados Péter polgármester avatta fel 1994. december 9-én. A történet persze jóval korábban kezdődött – azzal, hogy megépült a nevezetes felüljáró, amely csaknem egy évszázadon át volt a város egyik legjellegzetesebb építménye.
Az 1890-es évek vége felé már nem lehetett elodázni, hogy biztonságos összeköttetést teremtsenek a városközpont és a Donner között, hiszen a vasút megnyitása óta, tehát vagy negyed évszázada a Deák tértől (a későbbi Petőfi tértől) egyenes vonalban, a vágányokon, valamint a Kapos és a Malom-árok felett lefektetett egyszerű fahidakon járt át a nép a folyón túli városrészbe. Persze csak akkor, ha nyitva volt a sorompó… Az 1870-es években még jól működött a dolog, mert nem volt nagy a város, nem volt sok a gyalogos, a szekér és a vonat, később azonban egyre nehezebben lehetett átevickélni a vasútvonalon. Már 1889. október 1-jén is azt írta a Somogy című hetilap, hogy a színielőadások iránt részben azért csökkent az érdeklődés Kaposváron, mert a sorompó lezárása és a kocsik tolatása miatt rendszeresek a közlekedési nehézségek a közutat keresztező vasútvonalnál. (A színkör a Sétatéren, tehát a vasút túloldalán volt!)
Nagy viták után úgy döntöttek, hogy a számításba jövő helyszínek közül a nyugatabbi területen építik fel a gondok megoldására hivatott felüljárót. A földmunkákkal 1897 novemberében kezdődött meg az építkezés; a vashídra felvezető úgynevezett körtöltésnél nyolcvan-száz ember serénykedett. Hamarosan azonban számos nehézséggel kellett szembenézniük a munkálatokat vezető mérnököknek. 1898 februárjában a föld egy része belecsúszott a Malom-árokba, s hogy a víz szabadon folyhasson, méteres átmérőjű vascsöveket kellett elhelyezni a mederben. A pünkösd előtti pénteken (1898. május 27-én) este még kínosabb malőr történt: már a híd alapját ásták, amikor forrás tört fel a földből. „A víz hideg, iható, tiszta volt; színe kékes, éppen, mint a Balatoné, s a forrásból kisodort homok is éppen, mint a Balaton-parti homok.” A kaposváriak hirtelenjében nem tudták, hogy sírjanak vagy nevessenek… A város vízellátása ugyanis évek óta nagy gondot jelentett, a kaposvári por már a legendák magasába emelkedett – s a városba látogató Ady Endre révén 1902-ben az irodalom szférájába is –, a Bethlen téri első református templom szomszédságában mégsem tudtak működőképes artézi kutat fúrni, bárhogyan is erőltették. A sok ezer forint költséggel végzett kútfúrással fel is hagytak 1894 februárjában. „Hátha a vasúti napszámosok találták meg az áldott forrást, akik nem keresték?!” – írta 1898. június 5-i számában a Somogy.
A felüljárónál felfakadt vizet gőzgéppel kellett szivattyúzni, s napokon át még betonnal sem tudták eltömni a forrást. A műszaki nehézségek alaposan megdrágították és elnyújtották a felüljáró építését. 1898 júliusában az egyik hídoszlop is megrepedt; az, amelynek alapjánál az időközben mégis eltömött forrás feltört. S mikor a baj okát keresték, és leástak, a víz ismét előbukkant…
A mérnökök azonban legyőztek minden akadályt, s a vasútvonal felett Kaposváron átívelő négynyílású vashidat, melynek közbenső támaszát háromszor tíz rácsos acéloszlop alkotta, 1898. november 5-én, szombaton délután meg is nyitották mintegy ezerfőnyi közönség jelenlétében. Egyúttal lezárták a Deák térről dél felé vezető „szintbeni” átjárót – utoljára a város elöljárósága hajtatott át rajta tizenkét kocsival, élén Németh István polgármesterrel. A városi vezetőket Helischauer József, a MÁV főmérnöke fogadta az új hídnál, s ő is adta át a műtárgyat a polgármesternek.
Mégsem volt mindenki elégedett, hiszen a vasútállomástól nyugatra épült felüljárón a város keleti részéből most már csak nagy kerülővel lehetett elérni a Donnert. A polgárok mindenesetre használni kezdték a létesítményt: „A kaposvári újonnan megnyitott vasúti körtöltésen akkora a kocsi- és személyforgalom, hogy elég volna egy nagyobb város bármelyik pontjára. A teherszállítás is egymást éri; a Zselicségből is most szállítják – jó út levén – az ölfát; kocsi kocsit ér. A körtöltés útja szilárd, és kitűnően van gondozva.” (Somogy, 1898. november 20.)
A hidat 1899 decemberében az előző évben meggyilkolt Erzsébet királynéról nevezték el, de a név nem ment át a köztudatba. A felüljárót, amelyet a vasút fejlődése hívott életre, egyébként éppen a vasút korszerűsítése (a villamos vontatás bevezetése) miatt kellett elbontani az 1980-as évek végén…