Az apacsoktól tanult németül a párbeszéd papja
2000. november 3-án – a magyar tudomány akkor még nem hivatalos ünnepnapján – a Bajcsy-Zsilinszky utca 50. számú házának falán leleplezték dr. Nyíri Tamás emléktábláját, Weeber Klára szobrászművész alkotását. A római katolikus pap és teológus–filozófus professzor itt lakott, amikor még gyermek volt. Az avatóünnepségen dr. Ozsváth Ferenc alpolgármester és dr. Tarjányi Béla, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának dékánja is beszédet mondott.
Az igali születésű Nyíri Tamást (1920–1994) állatorvos édesapja sajátos, de nem eredménytelen módszerrel segítette a tanulásban és nevelte egyúttal önállóságra: nyelvgyakorlás végett Grazba és Perugiába küldte a gyereket – s hogy a saját lábára álljon: egyedül. És a Winnetou első kötetét ugyan magyar nyelven adta a kezébe, a másodikat és a harmadikat viszont csak németül…
A kamaszkori olvasmányok, köztük a történelmi regények Nyíri Tamás világ- és életszemléletén is sokat alakítottak. Erősen foglalkoztatta a magyar históriából megismert alakok példája. „Az ragadott meg, aki nem fújta a kötelező leckét, hanem maga választotta meg, miről hogyan vélekedjék, s hogy milyen hiten éljen. Kamaszként is az érdekelt tehát, ami a lélek mélyebb rétegeibe behatolni képes…” A diák így talált rá kedvenc tárgyára, a filozófiára.
A gimnáziumot a kaposvári Somssichban (a mai Táncsics Mihály Gimnázium elődjében) végezte, igen jó eredménnyel. Utolsó évében például minden tárgyból kitűnőt kapott, ő egyedül a VIII/B harminc tanulója közül. (Az érettségit azonban nem kitüntetéssel tette le – mint öt másik diáktársa –, hanem „csak” jeles eredménnyel.) De nem csupán a Somssich-gimnáziumban tanult a Kaposváron élő fiatal Nyíri Tamás. Apjának ugyanis jó barátja volt a leánygimnázium (a későbbi Munkácsy) legendás tanára, a kiváló irodalomtörténész, dr. Biczó Ferenc (1895–1945), aki hosszú „beszélgető sétákra” vitte el a világra nyitott gyereket. „Jól emlékszem e séták hangulatára: tág horizont alatt, friss föld- és fűszagban megyünk és megyünk azokon a dombokon, s én egyszerre érzem, hogy biztos talajon járok, s mégis oly mérhetetlen szabadságban lebegek. Ahogyan egy levél kibomlik, egy fűszál fölágaskodik, annyira egyszerűen nyílt meg előttem a világ. Biczó Ferenc tanár úr a gondolkodás szépségébe is bevezetett. S e humánus tájon megérezhettem, hogy elmélkedésünk bele van ágyazva a természetbe. […] A világban való létezést éltem át, a természet jutott szóhoz bennem úgy, hogy egy életre meghatározta alapszemléletemet.” (Nádor Tamás: Ex libris. Nyíri Tamás. = Új Írás, 1982/6. szám, 120., 122. o.)
Nyíri Tamásnak mind a személyiségét, mind a pályafutását ellentétek, sőt szinte ellentmondások formálták egységessé. Édesapja révén már fiatalon megismerte Darwint és az evolúcióelméletet – mégis pap kívánt lenni. Apja úgy vélte, hogy a hit és a tudomány összeegyeztethetetlen, ezért kemény csatát kellett vívnia vele, amikor elhatározta, hogy reverendát ölt. Az állatorvosi szakon kezdte meg felsőfokú tanulmányait – de a bécsi teológián szerzett diplomát, majd doktorátust (1945-ben, illetve 1947-ben). 1945-ben szentelték pappá.
A somogyi természetben szemlélődve választott hivatást – később meg hallgatók ezreit oktatta, számos nemzetközi szervezetben kapott fontos tisztséget, s előszeretettel építette és ápolta a külföldi kapcsolatokat. Tudományos munkával foglalkozott – kedvenc szentje viszont az a Szent Ferenc volt, aki nem becsülte túl sokra a tudományt. A tudományt Nyíri Tamás is inkább csak eszköznek tartotta…
Többször dolgozott a legalacsonyabb papi beosztásban, segédlelkészként, 1968-ban mégis a budapesti hittudományi akadémia tanszékvezető professzorának nevezték ki. Évtizedeken át tanított, még nyugdíjba vonulása után is. 1990-ben megkapta a Széchenyi-díjat.
Elkötelezett pap volt, aki az elvallástalanított világ gondját is a szívén viselte. „A nyitottság és a dialógus lételeme volt, olyannyira, hogy e téren már többek gyanakodva nézték” – írta róla Kamarás István vallásszociológus. (Új Pedagógiai Szemle, 1994/10. szám, 57. o.) Rengeteget publikált, részben tudományos, részben ismeretterjesztő műveket. Valamennyi írásával közel akarta hozni a mai társadalomhoz a krisztusi tanítást. Katolikus teológus volt, de a más hitűeket, a gondolkodásával szemben állókat, az ateistákat is magához vonzotta. „Nagyon hitt abban, hogy a megváltás mindenkié” – fogalmazott Dávid Katalin művészettörténész. (Hitel, 1994/10. szám, 66. o.) Azt mondják, szét akarta osztani a belőle fakadó boldogságot, azt a reményt, hogy van célja az életnek…
Nyíri Tamás 1994. június 26-án még előadást tartott a kaposvári holokauszt-emlékünnepségen. Huszonöt nap múlva Budapesten vitte el a szívinfarktus.