Esztendőknek vándorútján

A Csiky-csatából nem lett Csiky-csuki (Kaposvár 1977-ben)

A Csiky-csatából nem lett Csiky-csuki (Kaposvár 1977-ben)

Érdekes ismétlődő motívuma volt az év történetének a laborok létrejötte: üzemi laboratórium létesült a kaposvári cukorgyárban, elkészült az infúziós laboratórium a megyei kórházban, a mezőgazdasági főiskola pedig egy hallaboratóriummal gazdagodott. Az utóbbi, Erőss István vezette intézmény komoly tudományos munkára nyújtott lehetőséget az oktatók és a hallgatók számára, nekünk meg arra, hogy máris átlendülhessünk a nevelésügy területére.

Vitáztunk az állomásról (Kaposvár 1899-ben)

Vitáztunk az állomásról (Kaposvár 1899-ben)

Ez az esztendő mérföldkő a helyi református gyülekezet történetében, hiszen ekkor vált adminisztratúrából anyaegyházzá. Kálvinistáink az öt éve már itt szolgáló Csertán Márton „missziói” lelkészt választották meg első rendes lelkipásztorukká, akit karácsonykor iktattak be hivatalába. De a legnépesebb kaposvári felekezetnél, a római katolikusoknál is fejlesztettek: az év végén bevezették a villanyvilágítást a főtéri Nagyboldogasszony-templomba.

A Deseda születése (Kaposvár 1976-ban)

A Deseda születése (Kaposvár 1976-ban)

Arról is fogunk beszélni hamarosan, hogy mivel lettünk gazdagabbak ebben az esztendőben, kezdjük most mégis azzal, hogy mivel lettünk szegényebbek. Hiszen vesztettünk politikacsinálót, orvost, irodalmárt és sportembert is.

Felüljáró – tiszta forrásból… (Kaposvár 1898-ban)

Felüljáró – tiszta forrásból… (Kaposvár 1898-ban)

Érdekes abból a szempontból is megvizsgálni közös múltunk eseményeit, hogy akkor, amikor megtörténtek, mi váltotta ki közülük a hajdani kaposváriak érdeklődését, és mi nem.

Így például egyáltalán nem kapott nyilvánosságot a hír, hogy Scheidl Károly honvéd főhadnagy kezdeményezésére 1898-ban teniszklub alakult a városban, s az sem keltett szenzációt, hogy május 1-jén hat irgalmas rendi ápolónő állt munkába a megyei kórházban. (A grazi Paulai Szent Vince-rend április folyamán szerződésben vállalta, hogy az irgalmas nővérek is részt vesznek majd a kaposvári kórház betegeinek gondozásában.) A felhajtás hiánya itt persze természetes: a lelkiismeretes apácák csendben végezték fontos munkájukat.

A Rákóczi nagy meccse lebuktatta a csalót (Kaposvár 1975-ben)

A Rákóczi nagy meccse lebuktatta a csalót (Kaposvár 1975-ben)

Ez évben is sok minden alakította a városképet, amely így tovább közelített a ma ismert állapothoz. Február 5-én például felavatták a felújított Dorottya Hotelt. Az 1970 óta zárva tartó szállót gazdája, a Pannónia Szálloda és Vendéglátó Vállalat február 10-én nyitotta meg a közönség előtt. Új nevét is most kapta meg a második világháború után Béke Szállóként ismert egykori Turul. Felmerült, hogy Pannóniának vagy Zselicnek kereszteljék, végül – Csokonai után szabadon – a Dorottya elnevezés mellett döntöttek. A mérlegelés során állítólag fontos érv volt, hogy „a női név mindig szerencsét hoz egy szállodának”.

Donneri álmok (Kaposvár 1897-ben)

Donneri álmok (Kaposvár 1897-ben)

Ebben az esztendőben eleink is elmondhatták volna, hogy „Megyünk előre!” – bizonyára el is mondták. Rohamosan terjedt a villanyvilágítás (a mesterek alig győzték a munkát), számos helyen kövezték az utcákat, Németh István polgármester pedig a heti- és országos vásárok helypénzszedési jogát is megszerezte az Esterházyaktól. (A kortársak is tisztában voltak a dolog jelentőségével, hiszen amikor a képviselő-testület rábólintott az ügyletre, a városi ülésről másnap – január 30-án – rendkívüli kiadásban számolt be a Kaposvár című helyi lap.)

Problémamegoldás a zászlórúdon (Kaposvár 1974-ben)

Problémamegoldás a zászlórúdon (Kaposvár 1974-ben)

Budai, Buzánszky, Fenyvesi, Hidegkuti, Mátrai, Tichy – nem akármilyen társaság. És e (futball)történelmi nevek viselői mind pályára léptek Kaposváron 1974. május 28-án! Ezen a napon a magyar öregfiúk jugoszláv kollégáikkal játszottak a cukorgyári gödörben, azaz a Rákóczi főhadiszállásán – és 5:0-ra meg is nyerték a mérkőzést.

A város jobb vásárt csinált, mint Rigó Jancsi (Kaposvár 1896-ban)

A város jobb vásárt csinált, mint Rigó Jancsi (Kaposvár 1896-ban)

Míg az ország történetében leginkább a honfoglalás millenniumának ünneplése miatt emlékezetes ez az esztendő, addig Kaposvár históriájában az teszi különösen fontossá, hogy ekkor kezdődött meg a városfejlesztés egyik legdinamikusabb időszaka. E fényes korszak összefonódott az előző év utolsó napjaiban megválasztott polgármester, Németh István nevével.

Palacsintás centenárium (Kaposvár 1973-ban)

Palacsintás centenárium (Kaposvár 1973-ban)

Kezdjük egy olyan eseménnyel, amely a mai napig megmelengeti a lokálpatrióták szívét: március 1-jén a Vasas egykori válogatott focistája, Mathesz Imre (1937–2010) lett a Kaposvári Rákóczi NB II.-es labdarúgócsapatának edzője. Ekkor persze tudni még nem, csak remélni lehetett, hogy az együttes első igazi sikerkovácsa állt munkába. A patinás klub ebben az évben ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját.

Vasútépítés, engedély nélkül (Kaposvár 1895-ben)

Vasútépítés, engedély nélkül (Kaposvár 1895-ben)

Ebben az évben már igazán a város életének részévé vált a cukorgyár, amely Magyarországon elsőként állított elő kristálycukrot. A gyár körüli térség tele volt cukorrépával, a répás kocsikat az iparvágányon bivalyok vontatták idáig a vasútállomástól.

Korábbi bejegyzések