Vitáztunk az állomásról (Kaposvár 1899-ben)
Ez az esztendő mérföldkő a helyi református gyülekezet történetében, hiszen ekkor vált adminisztratúrából anyaegyházzá. Kálvinistáink az öt éve már itt szolgáló Csertán Márton „missziói” lelkészt választották meg első rendes lelkipásztorukká, akit karácsonykor iktattak be hivatalába. De a legnépesebb kaposvári felekezetnél, a római katolikusoknál is fejlesztettek: az év végén bevezették a villanyvilágítást a főtéri Nagyboldogasszony-templomba.
A technika új csodái persze az élet más területein is megjelentek. Egy olasz vándormozis 1899 tavaszán tartotta meg az első kaposvári kinematográf-előadásokat a mai Irányi Dániel utcában álló (illetve ma már nem álló) Ferenc József Szállóban. Az „ördöngös masina” napokon keresztül nagy közönséget vonzott; március 22-én – a tanári kar kíséretében – a főgimnázium ifjúsága is megtekintette a látványosságot.
A talján mozis nevét nem őrizték meg a források, annál inkább azét az irodalmárét, aki februárban látogatott Kaposvárra: Kiss József (1843–1921) ugyanis abban az időben az ország legnépszerűbb költője volt. A jeles poéta és szerkesztő Szalay Károly ügyvéd családjának meghívására kereste fel a somogyi székvárost; szívesen jött, hiszen Szalayék lányát, a költőnő Fruzinát A Hét című irodalmi folyóirat – Kiss József lapja – állandó munkatársai között tartották számon. (A Hét igen színvonalas folyóirat volt, méltán tekintik a Nyugat előfutárának.)
A híres látogatókról mindig érdemes megemlékeznünk a krónikában, ezért arról sem feledkezhetünk meg, hogy július közepén – már nem először – a magyar honvédség főparancsnoka, József főherceg tette a lábát Kaposvár földjére. Természetesen a csapatszemle sem maradt el. A honvédség kaszárnyájának építését akkor már csaknem befejezték a belvárosban, a teljes hosszában még ki sem nyitott Kontrássy utca nyugati részén. Ez volt a Szántó laktanya, amely építtetőjéről, Szántó Lipótról kapta a nevét.
Készült persze más is akkoriban. Az új vasúti indóház építésébe például 1899. augusztus 9-én fogtak bele Pfaff Ferenc műegyetemi tanár, a MÁV magasépítési osztálya főépítészének tervei szerint. (A régi állomásépületet lebontották.) Az építkezést azonban végig viták kísérték; eleinte abban sem alakult ki egyetértés, hogy hol álljon a felvételi épület. Ezenkívül elégedetlenséget szült a hír, hogy az alapozási munkáknál zágrábi kőműveseket alkalmaznak, miközben a városban számos kőművesmesternek nincs munkája…
Több ikonikus kaposvári épület elkészítésének szándéka pedig ebben az évben született – vagy legalábbis fogalmazódott – meg. Egyebek között a Kaposvári Nemzeti Kaszinó is 1899-ben vásárolta meg azt a telket az Eszterházy (azaz a mai Bajcsy-Zsilinszky) utcában, ahol egy bő évtized múlva felépítette díszes székházát. Persze a 19. század végén sem volt hajléktalan a város legelőkelőbb társadalmi egyesülete: a főtéri Korona Szállóban bérelt néhány termet. A tagok egyébiránt nem lelkesedtek az ötletért, hogy az új telken emelendő házba költözzenek – leginkább azért, mert nem akarták, hogy a kaszinót „a városon kívül” építsék meg… (Ne feledjük: akkortájt éppen csak megkezdődött Kaposvár északi irányú terjeszkedése.)
Szintén ekkor indult a folyamat, amely a jelenlegi városháza felépítéséhez vezetett. E nagy elhatározásra 1899. december 7-én jutott a kaposvári képviselő-testület, tekintettel arra, hogy a kiegyezés után felhúzott városi székház a századfordulón már mind kevésbé felelt meg az igényeknek. A városatyák – a közvéleményhez hasonlóan – úgy látták: nem ezt a házat kell toldozgatni-foldozgatni, hanem új és nagyobb épületre van szükség (amelyhez azért a régi épület falaiból felhasználják majd azt, amit lehet).
Másban is újított a képviselő-testület: a régi városi pecsét alapján megalkotta Kaposvár címerét. A jelképet még abban az évben I. Ferenc József is megerősítette, megengedvén, „hogy nevezett város ezen címert örök időkig használhassa”.
A legfelsőbb kegy nyilvánult meg abban is, hogy az idősebb Rippl-Rónai Józsefet negyvenévi tanítói szolgálata jutalmául az arany érdemkereszttel jutalmazta meg a király. Kiváló festőnk meghatott édesapjának 1899. november 23-án, a városháza nagytermében rendezett ünnepség során adta át a kitüntetést Tallián Gyula főispán. „A múlt és a jelen viszonyok közt is ennyi időt tölteni a tanítói pályán nemcsak nagy érdem, de mártírkoszorú is!” – kommentálta az eseményt a Somogy című hetilap november 26-án. (A várostörténetben az a megnyugtató, hogy az ezernyi újdonság közt, a változások sodrában azért mindig van olyasmi, ami állandónak bizonyul.)