Esztendőknek vándorútján

Orgonaszóra álltak sorfalat a kisdobosok (Kaposvár 1972-ben)

Orgonaszóra álltak sorfalat a kisdobosok (Kaposvár 1972-ben)

Mivel már erősen közeledett a várossá alakulás centenáriuma, a városi tanács elérkezettnek látta az időt arra, hogy létrehozza Kaposvár új első számú jelképét, mely immáron méltó a korszellemhez. 1972. november 27-én tehát rendeletben alkották meg a város „szocialista” címerét, és szabályozták annak használatát. „Az új címer ennek ellenére néhány – a múlt haladó történelmi hagyományait érzékeltető – elemet átvett a régiből. Megőrizte a pajzs alakot és a bástyák egyikét. Elvetette viszont a feudalizmus szimbólumait, a hármas halmot, a koronás sisakot, helyébe a munkásosztály hatalmát hirdető vörös csillag került. […] Kifejezésre jut Kaposvár földrajzi fekvése is. Az alsó harmadot kitöltő, hullámvonalú kékség a Kapos folyót, középütt az aranysárga mező hét íve a környező dombokat jelenti.” (Somogyi Néplap, 1972. november 28.) A párt megyei bizottságának folyóirata (Útközben, 1973/2–3. szám, 101. o.) tovább árnyalta a színek és formák jelentését: „A kék szín kifejezi, hogy városunk is a béke- és szabadságszerető népek nagy családjába tartozik. Az aranysárga pedig azt jelenti, hogy városunk a felszabadulás óta aranykorát éli. […] A vörös csillag a jövőbe mutat.” (Reméljük, olvasóink értékelik, hogy ezúttal tartózkodunk a csúfolódó megjegyzésektől. A szöveg végül is magáért beszél.) A címert Helényi Tibor, a kiváló magyar grafikus rajzolta, aki húsz változattal is előállt a tervezés során. A városcímert végül vita nélkül fogadták el a tanácstagok.

A fúrással még hadilábon álltunk (Kaposvár 1894-ben)

A fúrással még hadilábon álltunk (Kaposvár 1894-ben)

Ekkor már igencsak polgári módon közlekedtünk vármegyénk kies székvárosában, hiszen több utca is makadámburkolatot kapott – egyebek között a Tallián Gyula, a Damjanich és az Arany János utca –, s a Magyar Aszfalttársaság elkészítette az első aszfaltjárdákat a főtér körül. 

Már nálunk is érdemes volt nyalni (Kaposvár 1971-ben)

Már nálunk is érdemes volt nyalni (Kaposvár 1971-ben)

Talán kezdjük azzal a krónikát, amivel annak idején eleink is kezdték az esztendőt: a megyei tanács január 7-én jóváhagyta Kaposvár új általános rendezési tervét, amely távlatilag százezres lakossággal (!) és a városközpont mellett az Északnyugati és a Kisgáti városrészben kialakuló két alközponttal számolt. Két hónap múlva egyébként kormányhatározat hagyta jóvá az Országos Településhálózat-fejlesztési Koncepciót, amely felsőfokú központi szerepkörrel rendelkező várossá nyilvánította Kaposvárt. A „nagyot akarás” egyik jelképe kétségkívül a Sávház építése volt, amelynek már az ötödik emeleténél tartottak 1971 késő nyarán.

Már építjük a cukorgyárat (Kaposvár 1893-ban)

Már építjük a cukorgyárat (Kaposvár 1893-ban)

Ebben az esztendőben kezdett igazán meglódulni a város fejlődése. Ha viszont úgy véljük, hogy ennek a pörgésnek az élet minden területén megvan a nyoma, kénytelenek leszünk nyugtázni, hogy ez egyike a tévedéseinknek. Elég, ha csak az irodalomra gondolunk. Hiszen ekkor jelent meg az első verseskötete annak a Szalay Fruzinának (1864–1926), akire aligha lehet ráfogni, hogy a nyomulás két lábon járó jelképe.

Kanadáig ért a hírünk (Kaposvár 1892-ben)

Kanadáig ért a hírünk (Kaposvár 1892-ben)

Ez az év többek között azért volt jelentős az akkor Párizsban élő festőművész, Rippl-Rónai József számára, mert március 30-án nyílt meg az első kiállítása, mégpedig az Osztrák–Magyar Követség kerti pavilonjában. A tárlatról mások mellett Bonaparte Matild (1820–1904) hercegnő is vásárolt képeket; az idős hölgy édesapja amúgy a világhódító Napóleon császár öccse volt… A tehetséges festő, aki néhány évvel azelőtt még gyógyszerészinasként szorgoskodott szülővárosában, Kaposváron, mindenesetre eltűnődhetett karrierje alakulásán.

A dörzsölt főmérnök esete (Kaposvár 1969-ben)

A dörzsölt főmérnök esete (Kaposvár 1969-ben)

„Már napok óta lázban tartja a kíváncsiság a Kalinyin városrész lakóit. A múlt héten hatalmas, daruszerű gépkocsit állítottak az ABC-áruház mellé, amelynek rendeltetéséről akkor még csak kevesen tudtak. Tegnap reggel kilenc órakor a tizenkét méteres kolosszus megkezdte a munkát, s előreláthatóan három-három és fél hónapig éjjel-nappal dolgozni fog.” (Somogyi Néplap, 1969. szeptember 3.) Nem tartjuk fenn tovább a feszültséget: arról volt szó, hogy a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium Hídépítő Vállalata egy lengyel gyártmányú cölöpverő géppel 1969. szeptember 2-án megkezdte a háromszázharminc lakásos Sávház építését. Ehhez fogható méretű magyarországi lakóház addig csak Budapesten készült.

A nagy királynő előtt mindenki citerázik… (Kaposvár 1891-ben)

A nagy királynő előtt mindenki citerázik… (Kaposvár 1891-ben)

Ezúttal egy korabeli laptudósítással indítunk, nem is palástolva kíváncsiságunkat: a tisztelt Olvasó vajon tudja-e, melyik épületről van szó? „Soká állott nyersen, csonkán az a fal, elannyira, hogy a főépület el is unta mellette az álldogálást, s egy szép reggelre bedőlt, minélfogva a közönségnek is nagy ideje volt töprenkedni azon, vajon torony lesz-e hát az, vagy mi.” (1891. augusztus 16.) Ha túl nehéz volna a megfejtés, két további mondattal megtoldjuk a Kaposvár című lapból vett idézetet: „Azt, hogy torony legyen, senki se hitte, mert hát minek is oda a torony, melynek a tetejéről is csak azt a tüzet látja meg a tűzoltó, melyet az Iszák tetején gyújtanak […]. De hát akárhogy áll a dolog, mi azt hisszük, hogy az erkély arra való, hogy az őrszem ott posztírozhasson; s mivel belát onnan a »Martonhoz« [tudniillik a Marton-féle vendéglőhöz], mindig bekiálthat a városházára, hogy – frisset csapoltak!” Most már biztosan sikerült eltalálni, hogy a Teleki utcai tűzoltószertárról van szó, amelynek jellegzetes épülete 1891-ben készült el, valóban nem messze a városházától. (Noha az még nem a mai városháza volt.) Derék tűzoltóink október elején már az új toronyban tartottak őrséget.

Szemben az ágyúcsővel (Kaposvár 1968-ban)

Szemben az ágyúcsővel (Kaposvár 1968-ban)

Ahogy haladunk előre a jelenkor felé, egyre több esély van rá, hogy az olvasók személyes emlékeiket is mozgósítsák, cáfolandó vagy megerősítendő az itt leírtakat. Reméljük, inkább az utóbbi eset fordul majd elő, és többen igazolják azt is, hogy ebben az évben avatták fel a Somogy Megyei Közegészségügyi-Járványügyi Állomás, azaz a Köjál székházát (május 9-én), s a főutcán megnyílt a Mézes Mackó (június 29-én), a Cseri városrészben pedig a Cser vendéglő (december 14-én). Szintén 1968-ban kezdte meg a munkát a Kaposvári Ügyvédi Kamara első női tagja, dr. Sárközy Eszter – s ha már a hölgyek kitüntetett szerepénél tartunk: az 1968 márciusában rendezett Csik Ferenc úszóemlékversenyt a névadó édesanyja, valamint Székely Éva (1927–2020) akkori úszóedző, Helsinki olimpiai bajnoka is meglátogatta. Egyébként ez volt az új kaposvári fedett uszoda első nagy versenye.

Afrika a megyeházán (Kaposvár 1890-ben)

Afrika a megyeházán (Kaposvár 1890-ben)

Nagy idők kezdetén jártunk ebben az esztendőben. Alighanem érezték is ezt a kaposváriak (akik már több mint tizenkétezren voltak a népszámlálás szerint), hiszen látványos változásokat indított el a városban, hogy a MÁV Somogy megye székhelyén keresztül teremtette meg a vasúti összeköttetést Budapest és az Adriai-tenger partján fekvő Fiume között. Az 1870-es évek elején megépített és addig nem épp a szélvészsebes közlekedésről híres vonalon 1890. június 1-jén indult meg a gyorsvonatok forgalma. Az első gyorsvonatot nagy közönség várta a kaposvári indóháznál, még az állomás előtti utcát is ellepte a nép.

Korábbi bejegyzések