Vasútépítés, engedély nélkül (Kaposvár 1895-ben)
Ebben az évben már igazán a város életének részévé vált a cukorgyár, amely Magyarországon elsőként állított elő kristálycukrot. A gyár körüli térség tele volt cukorrépával, a répás kocsikat az iparvágányon bivalyok vontatták idáig a vasútállomástól.
Részben az új kaposvár–fonyódi vasútvonaltól is azt várták, hogy répát fog szállítani a cukorgyárba. Ez volt Kaposvár számára a legfontosabb helyiérdekű vasút, mert segítségével nemcsak a felfutóban levő balatoni fürdőhelyeket, hanem a nemzetközi összeköttetésekkel rendelkező déli vasúti fővonalat is gyorsan el lehetett érni.
A vasútépítést előkészítő bizottság elnökévé Jankovich Bésán Gyula földbirtokost választották meg. Persze az ő földjein indultak meg a munkálatok 1895 tavaszán – de még érvényes engedély nélkül, ezért a minisztérium pénzbüntetéssel sújtotta a vasút létesítésében talán a legnagyobb érdemeket szerző birtokost. Az építkezést elsősorban a cukorrépa-termelők sürgették, akik minél előbb szerettek volna jó szállítási lehetőséghez jutni. Az építési vállalkozó csongrádi kubikosokat hozatott; hamarosan már háromezer ember végzett földmunkát a vonal mentén. „A csongrádiak erős, edzett, többnyire zömök termetű emberek, kiknek mindegyike magával hozta szerszámait s egy kis taligát, melyen holmijukat szállítják.” (Kaposvár, 1895. április 21.) Úgy számoltak, hogy a fonyódi vasút már őszre elkészül, ebből azonban nem lett semmi, mert a lápos, berkes talajon nehéz volt dolgozni, cserélni kellett a földet, erősebb töltésekre volt szükség, ráadásul a legnagyobb vasúti híd süllyedni kezdett…
Másokat is ért csalódás ekkortájt Kaposváron. Köztük a hírneves cigányzenészt és nótaszerzőt, Dankó Pistát (1858–1903), akinek zenekara 1895. augusztus 12-én lépett fel a mi Korona vendéglőnkben. Ezen a hétfői előadáson népes közönség volt kíváncsi a Dankóékra, hiszen a műsort kitűnő nótákból, többnyire Dankó Pista szerzeményeiből állították össze, s a társulatot megelőzte a jó híre. Az előadás azonban nem elégítette ki a felcsigázott várakozást: „Dankó bárminő jó nótákat tud is csinálni, maga nagyon középszerű cigányhegedűs, kinél a mi prímásaink sokkal, de sokkal különbek…” A kaposvári közönség különösen a világot járt helybeli cigányprímást, Szimpliciuszt, azaz Barcza Józsefet tartotta sokra – s aztán itt volt még a neves nótaszerző és kitűnő zongorista, Pete Lajos is. Dankó Pistának nem lehetett könnyű dolga ebben az „oroszlánbarlangban”… A Dankó-társulat előadását ugyan udvariasan megtapsolták, „a kifogyhatlan jókedv zsilipjeit azonban Dankó muzsikája nem tudta felszabadítani”. (A Kaposvár című lap 1895. augusztus 18-i számából idéztünk.) A végső csapást az jelentette, hogy a hallgatóság kívánságára maga Pete Lajos ült a zongorához, s kezdte játszani a híres vendég szerzeményeit. A másnapra meghirdetett előadásra már nem került sor, Dankó társulata az esti vonattal elhagyta Kaposvárt. A másik helyi újság csak röviden és előzékenyen tudósított a zenekar vendégszerepléséről: „Dankó Pista, a jeles dalköltő kitűnő hatással hegedült a »Korona« fogadóban nagy közönség előtt; az énekszámok azonban nem sikerültek úgy.” (Somogy, 1895. augusztus 18.)
A 48-as elveket valló kaposvári polgármester is a csalódottak számát gyarapíthatta, hiszen az év végén lemondott. Addigra már igen sok támadás érte a politika porondján. A kormánypárti (azaz a jobboldali) sajtó szerint „a városnál bármelyik hivatali állás legyen is üresedésben, oda jobbpárti ebben az életben be nem juthat – míg Németh Ignác polgármester él. Mert hát az indiai törzsek fejedelmének kapuit nem őrzik jobban a sárkányok, mint a kaposvári városházát az igazhitű balpárt választásoknál láthatatlan fejének kiadott rendeletei alatt; utóbb megérjük még, hogy jobb lábbal be sem lehet lépni a kapun!” (Somogy, 1887. március 1.)
Utóda a polgármesteri székben névrokona, a buzsáki születésű ügyvéd, Németh István volt, aki csak öt évvel azelőtt – házassága révén – költözött Kaposvárra (Scholz Gyula műszaki tanácsos nővérét vette el), s a családi kapcsolatok tovább egyengették előtte az utat. De ez még kevés lett volna: megbízható munkájával, egyenes jellemével szerzett olyan népszerűséget, hogy 1895. december 30-án a megye székvárosának első emberévé választották. Programbeszédében kifejtette, hogy a városi közügyekben meg kell valósítani a legnagyobb nyilvánosságot, a tisztakezűséget, a takarékosságot, és ki kell zárni onnan a pártpolitikát. „Jó akarattal és ambícióval fogok minden jelentkező föladat megoldásához – ígérte –, és mindenben iránytűm leend: a jól megfontolt közérdek.” (Bereczk Sándor: Kaposvár rendezett tanácsú város története és fejlődése. Budapest, 1925. 26. o.)