Nekem a Balaton a Riviéra…

A nyár végére 55 centiméterre csökkent a Balaton átlagos vízszintje, ami bőven alatta van az ilyenkor szokásos 70 cm-es minimális szabályozási sávnak, de azért magasabb a 2003. október végén mért 23 centiméternél. Augusztusra kisebb-nagyobb homokpadok és szigetek ütötték fel a fejüket a strandokon, amit lelkesen vettek birtokba a strandolók és a Riviéra-hangulatban kezdetét vette a felnőttek körében is a homoképítési kultusz. A nyár végére már látványosság számba menő homokszobrászati remekművek kísérték a partszakaszokat.

Egy globális éghajlati modell Balaton térségére adaptált forgatókönyvéből az derül ki, hogy a következő 10-20 évben éves szinten ugyan enyhe csapadéknövekedés várható, ezért a tó vízkészlete és vízszintje kis mértékben nő, azonban ezt követően, a 2030-2060 között jelentős csökkenés következik!

A 2050 utáni időszakban pedig a Balaton az előrejelzések szerint lefolyástalanná válik, a tó vízkészlete és felülete csökken, így jelenlegi üdülőjellege már nem tartható fenn a század második harmadától.   

Az éghajlatot befolyásolni nehezen tudjuk. Az emberi eredetű tényezők minimalizálása – az üvegházhatású gázok kibocsátásának radikális csökkentése - az egyetlen, amivel lassíthatjuk a folyamatot. A Balaton esetében a szakemberek szerint a jelenlegi tószabályozási módszereken is sürgősen változtatni kell. S hogyan? Elméletben a szabályozásnak és az alkalmazkodásnak a kombinációját kell alkalmazni. Gyakorlatban pedig? Majd kiderül. Én minden esetre részemről alkalmazkodom: szemléletet váltok és irány a homokvárépítés!

Szalagcímek cenzúrája

Tegnap este a grillparti vége felé vetődött fel a kaposvári egyetemisták előadásának kitiltása Bárdudvarnokról című hírfolyam. Ennek kapcsán megemlegettük a Tóth Ilonkás darabot is a Csikyben, amit én nem láttam, de a társaság néhány tagja megnézte anno. Előkerült a Nemzetiben bemutatott Ember tragédiája és sok más mű modern interpretációja, egyéni értelmezése.

Én nem vagyok színházi ember, csakúgy, mint a lakosság, illetve közönség döntő többsége, tehát reprezentálom az átlagembert. Az adómból államilag finanszírozott kultúrával kapcsolatban olyan elvárásaim vannak, hogy közvetítse mindazokat a nemzeti és világirodalmi értékeket, amiket egy magyar fiatalnak meg kell ismernie, és amilyen értékek mentén fel kell nőnie.

Persze, ne értse ezt félre senki. Támogatom a szabad véleménynyilvánítást és fontos szerepét látom a rétegdaraboknak, stúdió próbálkozásoknak. Elvetem viszont az öncélú játékot, ahol a színész nagyon jól érzi magát, a közönség meg le van… nézve. Nagyon szeretem a zenés, szórakoztató előadásokat, nem hakninak vett zenei koncerteket, bármely műfajban.

A társasággal hosszasan megvitattuk a kérdést és arra jutottunk, hogy a kommunikáció a helytelen. Úgy állította be a főcím, mintha cenzúrázni szerették volna a darabot, holott szerintünk szó sincs erről, csupán nem akarták néhányan, hogy ott, az ő falujukban mutassák be a darabot. Ez szerintem olyan, mintha én azt mondanám, hogy nem szeretném, ha az én udvaromon rendeznének kutyaviadalt. Az intermezzóhoz kapcsolódva engem sem a család zenei érdeklődése, illetve annak hangos élvezete zavart, hanem az, hogy ezzel engem akartak megfosztani az előadás örömétől.

Ne gondolja senki, hogy arra vágyom és az átlagnéző arra vágyik velem együtt, hogy minden mézédes és csöpögős legyen a színpadon. Persze, be kell mutatni a devianciákat és szembesíteni kell az embereket a tragédiákkal és a világ férgesedésével, de a művészet pontosan arról szól (szerintem), hogy ezt olyan kifejezőeszközökkel teszi, ami mégis felemeli a közönséget és nem a porba döngöli, te sem vagy különb felkiáltással. Látni tanítja a vakot és nem olyan fekete szemüveget ad rá, amin keresztül csak az odavetített ( manipulált) képeket engedi láttatni, tehát a rendező és író által elképzelt világot.

Nagyon jó példa erre az, hogy a  gazdag érzésvilágú ember sokkal jobban szeret egy művet olvasni, mint filmként feldolgozva megnézni. Amikor olvasunk, akkor az író és a saját látásmódunk ötvözete jelenik meg. Ha filmen látjuk, akkor ezt a rezonanciát vagy felerősíti, vagy gyengíti a színész és a rendező. Vannak persze zseniális filmek és zseniális rendezők, akiktől a saját elképzelésünket messze felülmúló élményt kapunk. A példa: Pearl Harbor: vér, háború, tragédia és mégis felemelő. Közelebbi példa Bacsó Tanú c. filmje, a klasszikus, akár a Bohémélet nyomán készült Rent rockoperát is említhettem volna, de estig sorolhatnám.

Akkor vissza a szalagcímekhez!

Érthető, hogy a szalagcímnek olyannak kell lennie, ami figyelemfelhívó. Ez azonban nem lehet félrevezető. Minden dicséret a Kaposvár Most szerkesztőségének, akik ezt a kettős elvárást nagyon jól alkalmazzák. Jutalmul pedig folyamatosan növekszik az olvasottság.

Ma ennyire volt erőm, lassan itt a szeptember és jönnek az érdekes emberek. Pl. szalagcím: amikor a fináncból masszőr lesz, a nővérszállótól a diplomáig, stb stb, nem lövöm le előre a poénokat.

Szokatlan kérdésfeltevések

Első konferenciáját tartja a Nágocsi Zichy kastély Kft, melynek tulajdonosa - bocsátassék meg nekem, s részvétnyilvánításokat a kastély megtekintése után gyakran fogadom - én vagyok. No tehát konferencia lesz, igazi latin szóval. Mondhatnám: közös gondolkodás két témáról egy cím alatt:

A kereszténydemokrácia lehetséges szerepe a vidék felemelkedésében

A vidék felemelkedéséről a sajtóban sok szó esik, annál kevesebb magában a vidéken, kivéve, ha a sajtóban le nem írható kifejezéseket tekintjük. Csak hát a magyar vidék a bányászbéka ülepe alatti pozíciót nem most kezdte elfoglalni, hanem - emlékezet ki ne essék! - valahol a 80-as évek közepe táján. Véletlenül erről a nógrádi iparvidék alkalmazott pszichológia laborvezetőjeként a legalaposabb információkkal rendelkezem. 

A cél egyszerű s nem könnyen megközelíthető: szebb, élhetőbb, vonzóbb és gazdaságilag hatékonyabb magyar vidéket teremteni!

Aztán a népjóléti minisztériumban 1990 után még módunk is volt valamit tenni, de mire megfogalmazódott egy általános vidékfejlesztési kormányprogram a korábban kidolgozott forgatókönyvekre építve, megjött a főleg menesztései kapcsán közismert Bokros elvtárs, csomagjaival együtt, s elkergetett mindenkit, aki komolyan gondolta az ország újjászervezését.

Az Orbán kormány idején aztán sikerült néhány komoly lépést tenni, majd újra jött a szoclib csomag centralizációja. Most több mint két év telt el az Orbán-kormány időszakából. Kétségtelen a központi rendszerek stabilizációja, s a forint tartósan felfelé szárnyal. De talán egyre többen megértik, hogy szinte sejtenként kell újjászervezni az országot – ezt a kis Magyarországot.
No, erről gondolkodik a holnapi konferencia!

A cél egyszerű s nem könnyen megközelíthető: szebb, élhetőbb, vonzóbb és gazdaságilag hatékonyabb magyar vidéket teremteni! Ez még szép és rendben is van! De hogy a fenébe kerül ide a kereszténydemokrácia?

A harang

Gondolkozott-e már azon valaki: a harang mit jelent számára?

A harang mindent elmond. Ismeri a történelmet, az örömet, a bánatot, a vészt, a tüzet, a gyászt.

Gondoljunk csak Nándorfehérvárra! A tűz vagy veszély esetén félrevert harangra. A győzelmi mámor utáni harangzúgásra. A menyegzőre, a keresztelőre, a misére hívó harangszóra.

És a háborúkra, a pusztulásra, a halálra. Gondoljuk csak el, mire használták a harangjainkat! Ágyúöntésre, pusztításra. De mindjárt másképp gondolkodunk, ha Gábor Áront említjük. Aki a hazáját védte ezekkel az ágyúkkal.

Ugye, mi mindenről lehetne a harangok kapcsán írni? Mennyit tudnának nekünk mesélni? Hány mesteri kéz formálta őket? Hány embert tettek boldoggá vagy gyászolóvá?

Mindennapi ünnepeink

A kérdés: mi is az a fogalom, hogy ünnep? Ez így a változékony Szent István napi események kapcsán különös jelentőséget kap. Nem volt még olyan régen, amikor ezt a napot az alkotmány ünnepének és az új kenyér ünnepének nevezték, az ATV-n észt osztók ezt valahogy sosem fejtik ki, mi okból. Ám azt, hogy a többségnek ez az ünnep sem jelent mást, csak egy napot, amikor biztos nem kell dolgozni, bizonyosan ennek az álságos ünnepelterelésnek köszönhetjük.

Korunk embere úgyis ferde szemmel tekint az állami ünnepekre, mivel az államot a többség nem saját szabad akaratának képviselőjeként, a néphatalom kifejezőjeként szemléli, hanem ellenségként tekint rá. Az állam az, aki nyakunkra küldi az adóhatóságot, aki traffipax mögé ülteti a rendőrt, aki bár ígéri, de nem biztosítja a rendes egészségügyi ellátást, szóval minden bajnak az okozója. Ráadásul nincs mire lecserélni, az állam a társadalom-üzemeltetés megkerülhetetlen intézménye.

Rendben, mondja az átlag polgár, de legalább ne ünnepelje magát, csak adjon néha egy szabadnapot, amúgy meg kussoljon, s ne költse az állampolgár pénzét a semmire.
Itt pedig térjünk csak vissza szépen a közhelyekhez: Minden nap ünnep, még a legrosszabbat is megünnepelhetjük, ha másért nem, azért mert túléltük. Üdvözöljünk hát minden napot, mert sosem tudhatjuk, melyik lesz az utolsó.

A reggeli napüdvözlet, a Surya Namaskar a jóga egyik nagy találmánya. Miközben üdvözöljük a napot, segít bemelegíteni az izmokat, felébreszteni a szellemet. Míg a könyvemet írtam, hajnalonként a napüdvözlet segített, hogy legyen erőm megtenni, amire a szívem hajtott. Életem legboldogabb napjai voltak, reggel hatkor úgy indulhattam el, hogy történhet bármi, azt az öt-hat oldalt már nem vehetik el, az már ott van a gépben, s kinyomtatva a papíron.

A „minden nap ünnep” így valósult meg abban az áldott időszakban, azóta tudom, az ünnepek csak rajtunk múlnak, s a napok változó szépségű gyöngyszemeit egyenként, élvezettel fűzhetjük életünk fonalára.

Az ünnep különbözése

„Ha az ünnep elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen. (...) Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás.”

Márai Sándor

Egy népet ünnepeivel is jellemezhetünk, egy társadalomról pedig sokat árul el az, ahogyan ünnepel. c. bejegyzésemet így fejeztem be:

„A Kaposvárra érkező történelmi nagyságok többsége szintén megfordult a vasútállomáson, s hogy melyik volt a számomra a legérdekesebb, arról majd külön blogolok!”

1938. június 12-én, vasárnap 9 óra 35 perckor díszes szerelvény, az ún. Aranyvonat gördült be a kaposvári állomásra. Mozdonyát cserkészkoszorú övezte kettős apostoli kereszttel díszítették, öt szalonkocsijából az egyiket bizánci stílusú kápolnává alakították. Ennek falait belül bordó drapériával fedték, a padlót drága szőnyegekkel, a mennyezetet fehér selyemmel borították. A kocsi oldalfalát címerek, az Árpád-házi szentek képei és két évszám díszítette: 1038-1938. Így érkezett a Szent Jobb Kaposvárra, az István királyunk halálának 900. évfordulóján megrendezett jubileumi ünnepségsorozat részeként.

A Szent Jobbot kísérő ünnepi menet a Tisza István utca (ma Dózsa György utca) – Fő utca útvonalon haladt a Kossuth térre, ahol az ereklyét a plébániatemplom előtti emelvényre helyezték. Az ún. bazár tetejéről - ma már sajnos csak képeken látjuk – dr. Kis György prépost-plébános mondott beszédet, mialatt a közönség négyes és hatos sorokban vonult el a Szent Jobb előtt. A résztvevők számát huszonötezer főre becsülték. A nemzeti ereklye 12 óra 25-kor indult tovább Gyékényes felé.

A második világháború előszelében tehát Kaposváron is fejedelmi pompával fogadták a Szent Jobbot. A megye díszmagyaros urai, a tisztikar, a hivatalok vezetői és feleségeik, a díszszázad, a karinges papok, a város ünneplőbe öltözött apraja és nagyja és a környék községeiből érkező népviseletbe öltözött vidékiek szívüket-lelküket kitették az ünnepen. A felvonulás útvonalán a házak ablakait virágokkal és kilógatott értékes szőnyegekkel díszítették, a bejáratokat fellobogózták. A 900 éves jubileumra Kaposvár város a nagytemplom Kossuth térre néző oldalán, a templom befalazott déli kapuja előtt – Lamping József tervei alapján – Szent István kútját állíttatta fel.

Ma augusztus huszadika van, ünnep. Nevezik Szent István, az államalapítás vagy az új kenyér ünnepének is. Megrendezik évről évre a tűzijátékot, közvetíti a tévé a Szent Jobb körmenetet és megszelik az új kenyeret. Az emberek zöme még egy utolsót fürdik a Balatonban, hiszen munkaszüneti nap. De vajon felnőttünk-e az ünnephez…?

Borúra derű is jön?

Mostanában sokat járom az országot. Amerre megyek, mindenütt elsárgult kukoricatáblák. Alig látni ép csövet, zöld levelet. A legtöbb helyen nem lesz betakarítás! De hát ez ilyen év. Csak ne legyen belőle sok!

Én nem emlékszem még ilyen hosszú szárazságra. Úgy tűnik, már nem kételkedhetünk a klímaváltozásban. Ami nemcsak szárazságot hoz, de időjárási szélsőségeket, viharokat is. Idén országunkban kevés eső esett és kevés helyen, mégis voltak hatalmas jégkárok. És szélsőséges hőmérsékletek. A héten Nógrádban hajnalban 3,5 fokot is mértek, miközben napközben sok helyen 30 fölé kúszott a higany.

Tavasszal a gyümölcs nagy része elfagyott, csak a dinnyék nőttek hatalmasra és különlegesen édesre. És a mezőgazdasági miniszter ügyes áralkuval és az árusítási helyek növelésével a dinnyésgazdáknak jelentős forgalmat tett lehetővé. De a többi gyümölcs hiányozni fog, s természetesen a fogyasztás a külföldi árukból fog megnőni. Búzaexport aligha, napraforgó alig, a kukoricából importot valószínűsítek. Mindez bizony hiányzik a GDP-ből és rontja a kereskedelmi arányokat.

A most megindult Mercedes-gyár ugyan ontja a kocsikat, de ekkora mezőgazdasági veszteséget az sem tud ellensúlyozni. Ugyanakkor jövőbe mutató, hogy újabb beruházásba kezdenek, meg akarják duplázni a kibocsátott kocsik számát.

Egyébként a legutolsó külkereskedelmi mutató meglepő eredményt hozott: a kivitel növekedése jóval meghaladta a behozatalét, ami igen jó hír, akárcsak az is, hogy a múlt évben Magyarország csökkentette legjobban eladósodásának mértékét (pontosabban a görögök, de ők az adósság elengedése által). Minden más európai államnak nőtt az adósságaránya.

Még valószínűleg messze van, míg országunk felől elmúlnak a bajok, de a legveszélyesebb zónából már kijutottunk, s ha kicsit is, de csökkennek a terhek. S ha az EU támogatási kereteit sikerül kihasználni, valóban létesülhetnek új munkahelyek. Ma 26.000 emberrel van többnek munkája, mint egy éve, s a közmunka is sokat lendített számos helyen, ha éhbérnél többet alig fizetnek is. Ma az országnak ennyire telik. Viszont mégsem segély, van is látszata.

Kényes téma - házinyúl és a puska

Életünk döntő részét a munkahelyen töltjük. Lehet, hogy van olyan ember, akit az utcán észre sem vennénk, de a munkahelyen a kollekció legjobbja és elkezdünk versengeni érte. Sokszor egy ilyen ideált elhalmozunk mindennel, amit a tökéletes társról elképzelünk és előbb-utóbb el is hisszük azt. Leszögezném előre, hogy sosem volt munkahelyi kapcsolatom, csakis megfigyelő vagyok és remélem ez így is marad, tekintettel arra is, hogy főként gyermekeimmel egykorúak jönnek a céghez.

Régebben elítéltem a munkahelyi kapcsolatokat, mert szüleink úgy neveltek, hogy házinyúlra nem lövünk. Most már kifejezetten támogatom ezt, hiszen akit szeretünk, azzal a lehető legtöbb időt szeretnénk együtt tölteni és még a munkahely sem maradhat ki. Kedves ismerőseim lassan 45 éve házasok, a jövő héten lesz az évforduló és megelőzően középiskolás koruk óta együtt voltak. Jött az egyetem és a közös munkahely. Összegezve: több mint ötven év közös élet és még mindig tudnak újat mutatni egymásnak. Na ezt lehet indigózni!

Amelyik szerelem nem úgy kezdődik, hogy örökké és tökéletes, azt abban a pillanatban be kell szüntetni, mert időrablás.

Munkahelyemen minimum a dolgozók 20 százaléka párba fejlődött. Több ebben a jó, mint a rossz, fel kellett ismernem. Ki lehet beszélni otthon az azonos problémákat, együtt lehet indulni munkába, aztán együtt haza. Számtalan film szól erről. Persze a filmekben mindig a különleges befejezésre törekszenek. A való élet általában lényegesen egyszerűbb.

Az EU is „műszaki vizsgára“ szorul(?)

A sajtó egy része erősen kritizálja a magyar miniszterelnököt, amikor az élesen bírálja az Európai Unió bürokráciáját. Azaz azokat, akik Brüsszelben felépítettek egy olyan „központi európai kormányt“, amelyik már egyre inkább elszakad a tagországoktól, és egyik furább szabályozást hozza a másik után. Orbán Viktor legutóbb arra kérte az európai hölgyeket és urakat, hogy ne az uborka görbületét vagy a tyúkketrecek nagyságát szabályozzák, hanem foglalkozzanak érdemi kérdésekkel. Mint például az euró sorsával.

Kár, hogy a balliberális ellenzék nem néz egy kicsit jobban körül az EU háza táján. Akkor látná, hogy milyen pénzpazarlás zajlik Brüsszelben, és azt hogyan használják fel egyesek. Erre jó példa a jobbikos Szegedi Csanádé, aki „testvériesen leosztotta“ az EU- képviselői pénzének egy részét a párthaverok között. Ilyenért persze egy normális párt vezetőinek sikoltozniuk kellene.

De nem csak a fölöslegesen nagy létszámú EU képviselők közül ügyeskednek egyesek a pénzünkkel, hanem az EU-biztosok is kezdenek a tagországok fejére nőni. Ezt Magyarország éppen az elmúlt években „élvezhette“, meghurcoltatásai során. A legújabb hír éppen az, hogy az EU-közlekedési biztos, bizonyos Siim Kallas úr azt találta ki, hogy az EU-s országok autóit sűrűbben kelljen műszaki vizsgára vinni. Odáig rendben is van – és ez nem is újdonság -, hogy az újonnan forgalomba helyezett autók műszaki vizsgája 4 évig lenne érvényes, majd ezt követően 2 évente újra kell vizsgáztatni a járművet.

Már gyűjtöm a tagországokból a szövetségeseimet Brüsszellel szemben.

Peter Ramsauer

Csak itt jön a csavar: ezek után - vagyis a hat évnél idősebb autókat, motorkerékpárokat, sőt a segédmotorokat is - már évente kellene vizsgáztatni. Sőt: ha egy autó 160 000 kilométert futott, mindegy hány éves, évente kell vizsgáztatni. Az ok az új szabályozás bevezetésére: a közlekedés biztonságossá tétele. Sajnos nincsenek magyar adataim – a Magyar Autóklub honlapján egy szót sem találtam erről a sok autóst érintő tervről -, így kénytelen vagyok néhány német számot idézni.

Cherchez la femme!

Bár e mondást Fouche rendőrminiszternek tulajdonítják, most vonatkoztassunk el tőle. A múltkor hallgattam egy előadást a rádióban, először csak fél füllel, de mivel kezdett érdekelni, mind a két fülemet használtam. A nőkről volt szó benne, két nő beszélgetett a nőkről és önmagukról. Nagyon tetszett, ezért elhatároztam, hogy ma a nőkről fogok írni. No, mondom magamnak, ez hálás téma, hiszen mindenki tudna valamit írni vagy mondani róluk.

Gondoltam eddig. De már az első mondatnál megálltam. Hogyan tudnék én írni olyan valakikről, akiket nem is ismerek? Hiszen valljuk be, Éva óta folyik a vita a női nem kiismerhetetlenségéről. Hát akkor miről írjak? Hogy szeretjük tiszteljük őket? De hát ez természetes.

Menjünk sorba: kislány, nagylány, nő, édesanya, nagymama. Minden fázisnak megvan a maga kiismerhetetlen vonása.

Kezdjük az elején, történelmi ismeretem ha nem csap be, akkor ugye voltak matriarchális társadalmak. De nemcsak voltak, vannak is. Három hely a világon, ahol a nők parancsolnak. Khászik, minaugok, masuro nők, az utolsó matriarchátusok, asszonyai ésszel és szívvel uralkodnak.

Ma is ez lenne a természetes a világ összes országában, ha nem lett volna egy nő: Pandora. (A görög mitológia szerint az első nő volt, akit Zeusz teremtett, hogy megbüntesse az emberiséget, amiért Prométheusz ellopta nekik a tüzet.) Ebben az időben az emberek még paradicsomi állapotban éltek, semmiféle baj nem gyötörte őket.

Egy nap azonban Pandóra kíváncsiságból kinyitotta a szelencéjét, amiből minden baj az emberiségre szakadt. Gyorsan becsukta, mert megijedt, de egy, a remény bent maradt. Mikor másodszor nyitotta ki, akkor szabadult ki a remény.

Csapongok egy kicsit.

Tehát az anyajogú társadalmakban ésszel és szívvel uralkodnak. Csakhogy eszembe jutnak korunk média által nagyra tartott és sztárolt VSH Nusikái, BMC Mucikái. A fő témáik: ki hol mit nagyobbít, kisebbít. Kinek hol ki és mikor és hányszor.