Kényes téma - házinyúl és a puska
Ez egy pszichológiai bejegyzés lesz. Évek óta olyan munkahelyen dolgozom, ahol zömében nők vannak. Nehéz pálya, de nekem nagyon tetszik. Nagyon szeretem a vitákat és azokat a semmiségeket, amiken kirobbannak. Szeretem a jóízű pletykát, hogy van egy tény és néhány emelet távlatában mi lesz belőle. Szeretem, hogy egy vállalati hír fénysebességet meghazudtolóan terjed és mindenki tud mindenről. Szinte már internetre sincs szükség.
Szeretem, hogyha valaki gyereket vár, azt előbb tudjuk meg, mint a férj, mert a cégnél végzik az első terhességi tesztet. Szeretem a találgatásokat, hogy egy pár együtt marad, vagy összevész, aztán valakinek úgyis igaza lesz. Szeretem, hogy a céges bulikon új párok alakulnak.
Nagyon szeretek sok nővel dolgozni! Annyi érdekes dolog történik a munka mellett, ami egy férfias munkahelyen nem tapasztalható. Ahol főként férfiak dolgoznak, ott a témák: vadászat, építkezés, motorok, autók és egyéb lényegtelenségek, meg persze az elképzelt trófeák, minden értelemben.
Életünk döntő részét a munkahelyen töltjük. Lehet, hogy van olyan ember, akit az utcán észre sem vennénk, de a munkahelyen a kollekció legjobbja és elkezdünk versengeni érte. Sokszor egy ilyen ideált elhalmozunk mindennel, amit a tökéletes társról elképzelünk és előbb-utóbb el is hisszük azt. Leszögezném előre, hogy sosem volt munkahelyi kapcsolatom, csakis megfigyelő vagyok és remélem ez így is marad, tekintettel arra is, hogy főként gyermekeimmel egykorúak jönnek a céghez.
Régebben elítéltem a munkahelyi kapcsolatokat, mert szüleink úgy neveltek, hogy házinyúlra nem lövünk. Most már kifejezetten támogatom ezt, hiszen akit szeretünk, azzal a lehető legtöbb időt szeretnénk együtt tölteni és még a munkahely sem maradhat ki. Kedves ismerőseim lassan 45 éve házasok, a jövő héten lesz az évforduló és megelőzően középiskolás koruk óta együtt voltak. Jött az egyetem és a közös munkahely. Összegezve: több mint ötven év közös élet és még mindig tudnak újat mutatni egymásnak. Na ezt lehet indigózni!
Amelyik szerelem nem úgy kezdődik, hogy örökké és tökéletes, azt abban a pillanatban be kell szüntetni, mert időrablás.
Munkahelyemen minimum a dolgozók 20 százaléka párba fejlődött. Több ebben a jó, mint a rossz, fel kellett ismernem. Ki lehet beszélni otthon az azonos problémákat, együtt lehet indulni munkába, aztán együtt haza. Számtalan film szól erről. Persze a filmekben mindig a különleges befejezésre törekszenek. A való élet általában lényegesen egyszerűbb.
A napokban olvastam a Bereczky-Szinetár válásról, amit soha nem érzékelünk majd a nézőtérről, mert a darab folytatódik és évek múlva is képesek lesznek eljátszani a szerelmet, amint azt Bodrogi és Voith Ági teszi például.
Kisebbik leánykám is munkahelyi ismeretségnek köszönheti kapcsolatát. Közvetlen közelről látom, hogy a közös munka egy olyan plusz kötelék náluk, amire minden pár vágyik, hogy ne csak szerelem, hanem barátság is összekösse őket, ami köztudottan nem létezhet férfi és nő között, de átmenetileg hinni lehet ebben, sőt hinni is kell!
A leírtak csakis a saját véleményemet tükrözik a témáról. Jó lenne, ha többen megszólalnának és erősítenének, vagy cáfolnának. Elküldtem az eddig leírtakat a kislányomnak és lássanak csodát, azt mondta, hogy írjak negatív példákat is, amikor a túlzott közelség és a hosszú együtt eltöltött idő egy próbatétel volt, hogy kibírja-e a kapcsolat. Meg, hogy nincs konklúzió, meg nem elég személyes. Na, már a gyerek is öregszik!
Akkor jöjjék a konklúzió:
Az a konklúzió, hogy sem munkahelyi, sem munkahelyen kívüli kapcsolatot nem szabad a rossz előérzetével elkezdeni és nem szabad a végesség érzését sugározni. Amelyik szerelem nem úgy kezdődik, hogy örökké és tökéletes, azt abban a pillanatban be kell szüntetni, mert időrablás.
Régen ez természetes volt. Holtodiglan-holtomiglan. Ha nem ezt érezzük, akkor ne is kezdjünk hozzá, mert csupán időrablás és mennek el a fiatal évek.
A nyáron két gyönyörű esküvőn voltam, ahol a fiatalok ezzel az érzéssel kezdték közös életüket. Hamarosan egy temetésre megyek, ahol fél évszázad együtt töltött idő után a férj követte asszonyát egy éven belül.
A legfőbb konklúziót pedig Madáchtól olvashatjuk:
„AZ ÚR
Ne kérdd
Tovább a titkot, mit jótékonyan
Takart el istenkéz vágyó szemedtől.
Ha látnád, a földön múlékonyan
Pihen csak lelked, s túl örök idő vár:
Erény nem volna itt szenvedni többé.
Ha látnád, a por lelkedet felissza:
Mi sarkantyúzna, nagy eszmék miatt,
Hogy a muló perc élvéről lemondj?
Míg most, jövőd ködön csillogva át,
Ha percnyi léted súlyától legörnyedsz,
Emel majd a végetlen érzete.
S ha ennek elragadna büszkesége,
Fog korlátozni az arasznyi lét.
És biztosítva áll nagyság, erény. –„