Fejlődés

Mit mondjak, örömmel tapasztaltam, hogy lépést tartunk a világgal, hogy valóban ott vagyunk a szeren és nem hagyjuk magunkat. Erre abból jöttem rá, hogy történt egy kellemetlen dolog. A kitett zöld hulladék egy részét ott hagyták az árokparton.

Gondoltam, reklamálok egyet, gondolatomat tett követte, s már hívtam is a szemeteseket, mondanák el, miért nem vittek el mindent. És abban a pillanatban a világ élvonalában éreztem magam. Mitől? Hát attól, hogy immár nem csak az áram, gáz, bank vagy mobiltelefon ügyek intézése közben nyomkodhatom bőszen a gombokat, hanem a szemétügy kapcsán is.

Én kifejezetten imádom, ha nem mindjárt a probléma megoldásával kell kezdenem. Romantikus lélek lévén szeretem, ha lassan hangolódunk a panaszkodás aktusára, először megnyomom ezt a gombot, aztán azt, aztán, ha eltévesztem, visszaléphetek. Közben rendezhetem gondolataimat, és kezdhetem elölről, és ezt most már nem csak a nagy bankok, multinacionális szolgáltatók, de immár a helyi erők is biztosítani tudják nekem.

A hölgy a személyes beszállítást jelölte meg alternatívaként, s mivel előrelátó ember vagyok, a kisteherautótól a nyerges vontatóig minden létező szállítóeszközzel fel vagyok szerelve, így az ötlet valóban jónak tűnt.

Ez remek, ez feldobott, így bemelegedve érkeztem az ügyintézőhöz, aki közölte, hogy a cserbenhagyásos ágotthagyás nagy valószínűséggel azért következett be, mert túlléptem a bűvös egy köbmétert, bizony, mert az egy köbméter olyan tudományosan megalapozott kutatások eredményeképpen létrejött zöldhulladék mennyiség, mely még a tavaszi gyümölcsfametszési szezon idején is elegendő kvótát biztosít mindenkinek.

Arra a kérdésemre, hogy most mit tegyek, a hölgy a személyes beszállítást jelölte meg alternatívaként, s mivel előrelátó ember vagyok, a kisteherautótól a nyerges vontatóig minden létező szállítóeszközzel fel vagyok szerelve, így az ötlet valóban jónak tűnt. Megemlítettem neki, hogy esetleg a kvóta túllépéséért számlázhatnának is ahelyett, hogy otthagyják a felesleget, azt válaszolta: ebben ő nem illetékes. Ebben maradtunk.

Ám a kisördög nem hagyott nyugodni...

Olimpia és építészet

Sokat hallunk az olimpiák bajnok építészeiről, de építész olimpiai bajnokról ritkábban. Tehetség kell mindkettőhöz: kiválót alkotni az építőművészetben és a legkiválóbb eredményt elérni a sportban. Van valaki, aki ráadásul magyar, és akinek ez sikerült… Hajós Alfréd.

Kevés embernek adatik meg, hogy egy közösségnek házat építhet. Ezek a kiváltságosok az építészek, akik tudásukkal, elszántságukkal és tehetségükkel rászolgáltak arra a bizalomra, aminek eredményeként megszületik a HÁZ.

Kevés embernek adatik meg, hogy egy nemzetet nevében küzdhet az olimpián. Ezek a kiváltságosok az olimpikonok,akik kitartó munkájukkal, tehetségükkel és eredményeikkel rászolgáltak arra a bizalomra, hogy egy országot képviselhetnek a legnemesebb küzdelemben. Akik még közülük is legelsők, ők az olimpiai bajnokok.

Szinte hihetetlen, hogy valakinek mindkettő sikerült! Emiatt nézek fel annyira nemzetünk első olimpiai bajnokára és a nemzeti sportuszoda tervezőjére, Hajós Alfrédra!

Építészet és sport. A kívülről megszavazott bizalom mellett van még egy néma párhuzam: az, hogy a sportolók munkája és az építészek munkája valójában csapatmunka. Akkor is, ha csak egy-egy nevet jegyeznek az egyéni (olimpiai)érem vagy a HÁZ mögött. Mindkettő olyan tevékenység, amely folyamata során minden pillanatban igazodik valamihez és valakikhez. Mindkettő olyan tevékenység, ahol szükség van a segítőkre, a háttérben együttdolgozókra. Valójában a csapatmunka is a bizalomról szól, egy csoport összetartásáról.

És mi lehet a legnagyobb bizalom és elismerés egy nemzet részéről egy építész felé – aki nem mellesleg kétszeres olimpiai bajnokúszó? Az, hogy rábízza a Nemzet sportuszodájának megtervezését. És mi lehet a legnagyobb boldogság és felelősség és egy építész részéről a Nemzete felé? Hogy élve a bizalommal megtervezi ezt a máig etalon épületet.

Hajós Alfréd Sportuszoda - ez a név összefoglalja egy magyar építész életművét, aki a sportban és az építészetben is maradandót alkotott. Ő az egyetlen magyar, aki két, egymástól teljesen eltérő kategóriában: a sport (1896) és művészet (1924) terén is első helyezést ért el az újkori olimpiákon.

Rá emlékezve fejezem ki tiszteletemet és mondok köszönetet valamennyi 2012-es londoni olimpikonunknak és néma segítőiknek!

Férfiak és macskák

A macska egy szuverén lény. Akinek valaha volt macskája, érti ezt pontosan. Nem lehet neki parancsolni, viszont szeretetből mindent megtesz. A férfiak szeretnek irányítani és boldogok, ha mindenben igazuk van. Gyakran parancsolnak - még családon belül is - ellentmondást nem tűrően. A macskák erre fütyülnek, nagy ívben. Kedvük szerint cselekszenek - igazi feministák.

Eszembe jut Karcsi bácsi, aki most 90 éves, mozgássérült egy agyvérzést követően, ami 75 évesen érte. Mikor már majdnem belehalt a betegségbe, szerzett egy kutyát és egy macskát és minden este sétáltatta a keverék kutyust. A macska megirigyelte és rendszeresen velük sétált . Vicces, de jellemző kép volt, hogy Mircit senki sem hívta, mégis hűségesen kísérte családtagjait kilométereken át.

Ha egy férfi el tudja fogadni, hogy egy nála sokkal alacsonyabb rendű lényt nem tud erőszakkal irányítani, akkor kiváló szülő lesz.

A macska mindent előre megérez - ezért is kapcsolják hozzá a szerencsét és szerencsétlenséget. Régi babona, hogy ha balról halad el előtted jobbra, az szerencse, fordítva balszerencse.
Téves nézet, hogy a macska házhoz, a kutya gazdához ragaszkodik. Ebből annyi igaz, hogy a macskának kell 3 nap az új környezet megszokásához. A mi macskánk például 4 helyet ismer és amikor újra egy megszokott helyre visszük, másodpercek múlva otthon érzi magát.

A cicusok csakis jó emberekkel barátkoznak, a hamisakat, kegyetleneket ki nem állhatják.
Kétféle macska van a kutyától félő és a szembeszálló. A kutyák arra ugranak, ha valaki menekül előlük - a napokban is volt ilyen baleset egy gyermekkel. Amikor a macska szembefordul a kutyával és nem fut el, akkor a kutya elbizonytalanodik és az ilyen típusú macskát nem bántja a legnagyobb testű kutya sem.

Két éve a Balatonon beugrott két kóbor kutya a kerítésen és megtámadta a kutyánkat, amikor is előjött Boci és addig fújt a kutyák felé, amíg azok elmenekültek- lehet oroszlánnak nézték.

Elgondolkodó

Tavaly meghívtak egy disznóölésre. Voltunk vagy harmincan. Három cigányzenész húzta a nótát! Ők még igazi cigányok voltak. Nem vicc! Ha az embernek füle van, fél perc alatt felismeri az igazi cigányzenészt! S hány generáció van mögöttük? Mellesleg egyikük az általános iskola zenetanára.
Panaszkodtak, hogy már a cigányzenész sem az igazi!

Az egész világsajtó a veszélyben lévő magyar demokráciáról kukorékol! Hozzá a töltetet éppen abban a kerületben fogalmazzák, ahol kivételesen nem nemzeti oldali a polgármester. Persze a lakosok sem. De mielőtt valami jobbikos kikiabálná, hogy persze a zsidók, megemlíteném, hogy a zsidó törzsasztalnál – ahova időnként keresztényeket is befogadnak, mondhatnám én is jó vagyok egy kávéra – én még nem hallottam szidni Horthyt, de rendszerét sem.

Igaz, az ott ülők mind elmúltak 70 évesek. Ők még megélték, s nem a szoc. reál történelemhamisításból szerezték ismereteiket. Egyébként mitől is szoc. és mitől is reál, mikor a szociáldemokrata Faludy a recski megsemmisítő tábor lakója volt? A megsemmisítő tábor mibenlétét a költő pontosan leírja, s hogy mégsem semmisült meg a legtöbb lakó, csak annak köszönhető, hogy 6 táborlakó csalafinta módon kiszökött, s bár ötöt elfogtak, a 6. nyugatra szökött (mellesleg zsidó származású altiszt Horthy seregéből) és a Szabad Európa rádióadón elmesélte a recski helyzetet. S a foglyok onnan tudták meg, hogy történt valami, hogy azután rendes ellátást kaptak.

Persze ezekről keveset tudunk, hiszen a tettesek nem igyekeznek hirdetni tetteiket!
Azt viszont persze még mindig hirdetik, hogy egykor földet osztottak, arról meg szó sincs, hogy a „kedvezményezettek” kényszer hatására vihették be a szovjet típusú magyar kolhozokba, s arról sem, hogy a gúnyként „kárpótlás”-nak nevezhető akció után ma több és nagyobb nagybirtok létezik, mint egykoron. Érdekes, ők, akik egykor annyit beszéltek kizsákmányolásról, mintha elfelejtették volna ezt a szót.

Zolika!

Zolika hozzátartozik a piac színes világához. Ő az, aki naponta hozza az ingyen terjesztett zöld fejléces újságot. Ellenszolgáltatásként egy-egy fröccs a jutalom. Néhány árus néha megbízza egy-két apró elintéznivalóval, amit példaértékűen végrehajt. Az újabb fröccs nem is marad el. Nincs vele tulajdonképpen semmi baj, csak ha a fröccsök száma meghaladja a kapacitását, akkor egy pár decibellel hangosabb. Olyankor a piac elhagyására szólítjuk fel.

Nem is írtam volna egy sort sem, de a mai hírzuhatagot el kell, hogy meséljem.

Az állomáson leszúrták a Zolikát. A piacon van több Zolika is. Gyors azonosítás. Az újságost. Ki bánthatta és miért? Hiszen a légynek sem árt. . Vér folyt! Levágták a fülét!

Hazajövök, kattintok kedvenc portálomra. A rendőrség cáfol, nem történt semmi. Zolika elesett. Olyan ez, mint mikor a régi időkben a rikkancs az újságot lengetve kiabált:

"Óriási baleset! Mindenki meghalt, a többiek kórházban vannak."

Zolika, ha történt valami, gyógyulj meg! Ha nem, akkor betudom a nagy melegnek és az uborkaszezonnak.

Olvasónapló 3. (Várakozás és szerelem)

„Mindig az a perc a legszebb perc, mit meg nem ád az élet”, a fülembe Karády Katalin, miközben arra készülök, hogy ismét olvasmányélményeimet osszam meg önökkel. Két könyv adja az apropót és hívja elő bennem a régi klasszikus dalt. Ha Jin Várakozás és Márquez Szerelem a kolera idején című könyve, ha röviden össze akarnám foglalni őket akár így is szólhatna: Egy szerelem története, melyben a szerelmesek a társadalmi normák szorításában várakoznak, hogy szerelmük beteljesedhessen.

Bizony így is lehetne mondani, ám elolvasva a párhuzamok ellenére is két külön világ tárul fel előttünk, a kommunista Kína titkos és szinte nem is élt élete és Dél-Amerika Márquezesen szerteágazó burjánzó valósága, ám mégis többé-kevésbé ugyanazokkal a megpróbáltatásokkal szembesíti a szerelmeseket. Várni a beteljesülésre, várni valamire, amire nagyon vágyunk és aminek az eljövetelében hinnünk kell, s csak hinnünk lehet, tenni érte valamit is szinte képtelenség.

Két távoli kultúra és két közeli élmény. Ez a kettős azt üzeni, hogy egy vérből valók vagyunk te meg én, hogy az ember mindenütt ember.

Ez a hit ad erőt Linnek és Mannának, Florentinónak és Ferminának, hogy 17 illetve 53 évig megőrizze szívében a szerelmet, s átvigye fogai közt tartva az áradó évek zúgóin át a túlsó partra. Miként a hívő ember, aki fejét leszegve reménnyel mondja: „Halálodat hirdetjük Urunk és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz.”

Igen, várok rád szerelmem, amíg el nem jössz, hirdeti a kínai és hirdeti a dél-amerikai író műve. Két távoli kultúra és két közeli élmény. Ez a kettős azt üzeni, hogy egy vérből valók vagyunk te meg én, hogy az ember mindenütt ember. Kitalálhat ezerféle társadalmi rendszert, sokféle rituálét, ám amikor egyedül marad szíve fájdalmával és reményével, mindenütt ugyanarra a következtetésre jut.

A kutyák lelke

Életem kutyája Buksika volt, a kuvasz. A kéthónapos gombóc a lábam mögé bújva morgott mindenkire, én voltam neki a falkavezér és az Isten egy személyben. Igazi társ volt fiatal éveimben és olyan bátorságot adott, amit most két puskával a vállamon sem éreznék.

Buksinak lelke volt. Minden pillanatban azt éreztem, hogy gondolkodás nélkül meghalna értem. Sokat kirándultunk erdőkben és egyszer megtámadott bennünket egy kóbor nagytestű kutya két társával együtt. Rettenetes harc volt, de egy karcolásnyi sebet sem tudtak rajtam ejteni, pedig hárman voltak.

Aki látott már megvadult kutyákat harcolni, az tudja, miről beszélek. Amikor azt látod, hogy a te kis simogatnivaló, bújós Buksikád vadállattá vedlik és felméred, hogy akár egy roppantással téged is megölhetne, de most éppen úgy véd, hogy saját életével sem törődik, akkor egy olyan örök és elválaszthatatlan kötelék alakul ki ember és állat között, amit a háborúban a harcostársak éreznek.

Buksikát megmérgezték, mert nem tudta megtanulni, hogy nem fogadunk el ínyencséget idegenektől. Kiskorában kellett volna erre Őt megtanítanom, de nem gondoltam, hogy erre valaha szükség lesz.

Na, itt térnék át az emberekre. Buksika a jóindulatának lett az áldozata és az én elővigyázatlanságomnak. Mindketten azt hittük, hogy ez nem történhet meg. Erősnek éreztük magunkat és az aljasok jóindulatot színlelve használták ezt ki. Ételt hoztak neki, bízott bennük és nem sejtette az alávaló szándékot a finom húsillat mögött. Kérdezem én a kutyám helyett is, mint ember, hogy lehet-e úgy élni (akár egy kutyának is), hogy a jó mögött sejtse a rosszat, a gyilkot? Lehet-e a húst és a jót megvetni, azzal az előítélettel, hogy hátha mérgezni akar? Még, ha lehet is, kérdezem: érdemes-e?

Buksika 25 éve halott, de nem ér annyit néhány alávaló kutyagyilkos, hogy minden ételt tartó kézbe beleharapjunk. Az évezredes beidegződést nem lehet tagadni és nem is érdemes. Aki ételt nyújt felénk, az jó ember, aki puskát, az rossz és nem lehet megnyalni a puskát tartó kezet és harapni az ételt tartót, mert akkor felfordul a világ kutyáknak és embereknek is. Akik hitük áldozatául esnek, azok mementók az utókornak és ezerszeresen bizonyítják, hogy a jó utat érdemes követni még az életünk árán is.

Több mint döbbenet! Mérhetetlen kifosztás!

Még elérhető e blog megjelenésekor az ATV honlapján az a néhány , mely az offshore cégek vagyonát közli nemzetek szerint. A „Tax Justice Network” - mondjuk „Adó igazságosság hálózat” - elemzése szerint Magyarország egyes lakosai méretéhez és lakosságához képest kiemelt összegeket kezelhetnek az adóparadicsomokban.

Természetesen régóta vannak híreink arról, hogy sokan előnyben részesítik a Kajmán és Seychelles szigetek, esetleg Ciprus adóparadicsomait. A döbbenet oka nem is az, hogy egyes vállalkozók a hazai – egyébként más európai országokhoz képest igen barátságos - adórendszer helyett a 3-4 % adót kérő és a cégtulajdonosoknak névtelenséget biztosító helyekre viszik pénzüket.

Az igazi kérdés az, hogyan és mikor vándoroltak ki ezek az összegek!!! A nagyságrend is fontos: a fent említett szervezet szerint Magyarországról 242 milliárd dollár került ki az adóparadicsomokba, döntően 1980 és 1990 között.

EZ AZ ÖSSZEG MINTEGY HÁROMSZOROSA A FENNÁLLÓ ÁLLAMADÓSÁGNAK!!!

S ez a pénzmennyiség akkor „költözött ki” természetesen névtelenséget keresve, amikor Magyarországon még nem léteztek jelentősebb magánvállalkozások! Úgy is mondhatjuk, 1980 UTÁN A MAGYAR ÁLLAMVAGYONT ISZONYATOS MÉRTÉKBEN MEGCSAPOLTÁK, természetesen hatékony és szervezett formában, amely - mint a cikkek említik - a titkosszolgálat és a nekik dolgozó külkereskedők együttműködésén alapult!

Ha az ember ilyen adatot hall, természetesen elgondolkodik, hogy az valós lehet-e? Magát a cikket hitelesíti, hogy Róna Péter a neves közgazdász is nyilatkozik a tárgyban, megemlítve a titkos pénzkivitel tényét, természetszerűleg beszélve annak nagyságrendjéről, s arról is, hogy Magyarországon vannak különlegesen gazdag emberek (akiknek talán nevét sem ismerjük, tenném hozzá.)

Megjegyezném, hogy ezek az ügyeskedők döntően olyan körökből kerültek ki, melyek már a szocializmusban is hálózatosítva voltak.

Saját információm is van, mely mindezt megerősíti. Egy évtizede szakértőként végigültem a olajhamisítási ügyeket vizsgáló parlamenti bizottság nyílt üléseit, s ott a szünetekben folyó megbeszéléseken bizony elhangzott, hogy a '90-es évek elejére a GDP egy-kétszeresese „párolgott el” az országból.

A pénz

Pénz minden olyan meghatározott értékkel bíró tárgy, amely a kereskedelmi forgalomban hosszabb-rövidebb ideig mint állandó fizetési eszköz használatos, amelynek átadásával dolgokat lehet megvásárolni illetve adósságokat lehet törleszteni. A pénz értékének csökkenését inflációnak, növekedését pedig deflációnak nevezzük.

Miért akarok most a pénzről írni? Mert másról sem szólnak a napi hírek, mint eladósodott emberekről, országokról, földrészekről. Olvasom és nem értem, hogy is van ez? Tegnap még a világ legjobb cége, a leggyorsabban növekvő gazdaság a földrészen.

Nézem és hallgatom, bedőlt bankok sokasága. Óriási adósságállomány a lakosságnál. Csődeljárás, árverezés. Országokat leminősítő, senki által soha meg nem választott hitelminősítő intézetek.

De aztán felébred az ember, nyílik a szem és a tudat kezdi érteni a dolgokat. Megtudja: a kihelyezett hiteleknél tíz egységnél kilencnek nem volt fedezete. A mesterséges manipuláció.

A tegnap még leminősített ország fizetési eszköze egyszer csak szárnyalni kezd. Hallgatom a neves közgazdászt, aki valamilyen latens csoportokról beszél, amelyek a gazdaságot manipulálják.

A bank ernyőt ad, mikor süt a nap, és amikor esni kezd, visszaveszi.

Harris Joanne

Nézzünk-e magyar focit?

A válasz egyszerű, ha röviden akarjuk megválaszolni: Igen nézzünk, ha olyan kis csapatnak drukkolunk, melynek a tagjait személyesen ismerjük, amelyik lakhelyünket képviseli valamelyik alacsonyabb bajnokságban és amúgy „első osztályú” csapatot ne nézzünk. Ennyi.

Persze a válasz második fele néhányakat esetleg felbőszít, jöjjön hát egy hosszabb válasz is. Imádom a focit, erről ezen a blogon is írtam már. Ilyenkor nyár vége felé, általában ráfanyalodok a korán kezdődő magyar bajnokságra. Most is ez történt, megnéztem éppen 4 meccset, azért ennyit, mert az első után maradt bennem némi hiányérzet, a második után ez fokozódott, a negyedik után pedig úgy gondoltam, szurkolói kötelességem figyelmeztetni mindenkit, hogy inkább nézzen ismétléseket, ha már nem bírja ki foci nélkül.

A mi kedves bankelnökkel megerősített bajnokságunk egy vicc. A csapatok többségében futottak még, illetve levezető magyar játékosok, középszerű délszlávok, gyors és erős, de falábú afrikaiak és mostanában a spanyol másodosztály kispadjáról elkívánkozó hispánok próbálják elhitetni a közönséggel, hogy érdekli őket az, amiért még pénzt is kapnak.

A legjobb magyarok többsége valahol külföldön koptatja a padot vagy próbál a fakóban olyan teljesítményt nyújtani, hogy legalább a padig eljusson.

Ennek az én olvasatomban egyszerű okai vannak, a foci „profi” változata lemásolja az adott ország gazdasági és társadalmi berendezkedését. Egy simlis országban, ahol nem csak a teljesítménnyel, de ügyeskedéssel, csalással is lehet boldogulni, sőt néha könnyebben, mint kemény munkával, ott a fociban is ezek a nem éppen üdvözlendő tulajdonságok vezérlik a dolgokat. Egy országban, ahol a nemzeti érzés módszeresen irtva volt, és bizonyos médiumok ma is mint a fasizmus kezdeményét ábrázolják, nos, ott nem csoda, ha a simlin, s az internacionalista multikultin felnőtt labdarúgó nem képes férfiasan az utolsó leheletéig küzdeni.

Persze mindenki várja a feltámadást, de az valahogy folyamatosan késik, a lelátók üresek, és az adófizető, s a focit nem is szerető állampolgár joggal morog, ha arról hall, hogy akár egy forintot is erre minden haszon és eredmény nélküli sportágra költöttek az adójából.