A Vörös Rébék

Újra mocskolják Magyarországot. Ezúttal egy svéd filmben interjúvolják Heller Ágnest és Dopemant.

Heller Ágnes akadémikusunkat, kinek – tán emlékeznek – jelentős összeg jutott, majd' 100 millió, a műszaki fejlesztési alapból, egykor volt munkahelyem, az OMFB utódszervezetétől. Igaz, a benyújtott téma a sajtóhírek szerint (nem) kissé különbözött a kiírástól, de hát ilyen apróság „jól menő” filozófusoknál, Gyurcsány-Bajnai regnuma alatt bizony előfordult, emlékeim szerint közel fél milliárd forint összegben.

Hogyan találtak rá a svéd filmesek Dopemanre, a szobordöntögető rapperre, ki a b…szd meg a kormányt, b…szd meg az Orbánt” refrénű elévülhetetlen értékű dalát énekelte szobordöntés közben, talán kissé meglepő. Vagy a svéd producer van kiválóan otthon a magyar szlengben, vagy jó muszkavezetője (pardon, svéd vezetője) volt.  Fiatalabbaknak említeném, hogy a muszkavezetők pontosan tudták, merre találhatók szép magyar leányok a szovjet hadsereg katonái részére, és hol lehet (számukra) öröm a leányság elvétele.

A „sarki virágos néni”

Hétköznap mindig korán kelek, még sötét van, mikor elindulok friss péksüteményért. A „mi” virágárus nénink ilyenkor már üzletében tesz-vesz, szépítgeti, rendezgeti portáját. A lámpa fényénél virágok és dekorációk kontúrjait, és rutinos mozdulatokat látni. Lassan öltözteti fel a helyiséget: kicsit igazít itt, kicsit simít ott, végül minden kellék, áru, termék megtalálja a maga helyét.

Most, halottak napjához közeledve nagy a nyüzsgés a virágüzletekben, de a „mi” virágárusunk most sem siet. Üzletében nincsen „fontosabb” csokor, alkalom, vagy rendelés. A virág van, és Ő. Nyitástól zárásig, minden nap.

Ha belépünk hozzá, nem csak virágcsokrot kapunk, jut nekünk bőven idejéből, és mosolyából is. Vásárlói „törzsvásárlók”, akik nem kedvezmények és kuponok érvényesítése miatt térnek vissza hozzá. Sokkal többet érnek kedves, érdeklődő szavai, melyekre a mai, idegenkedő világunkban olyan nagy szükség van! Sosem siet, sosem kapkod, nyugalmat, harmóniát érezni körülötte.

A hét

Tengernyi gond közepette annyi örömünk azért lehetett, hogy az idő szép volt. Szóval indián nyár, hogy ne a magyar, kissé irritáló nevét kelljen használnunk ennek az őszi csodának. Igen, indián nyár, bármit is jelentsen ez, nekem igazából Hosszú Toll történetét jelenti, A sós sziklák völgyét. Tízéves koromban kaptam a könyvet az iskolában, hogy miért azt, már nem tudom, de talán tízszer is elolvastam a kis indián fiú beavatásának történetét, aki a végén megmenti a kanadai lovasok által üldözött törzsét.

Bár később magával ragadtak Karl-May könyvei is, ám Winnetou soha nem versenyezhetett a szívemben Hosszú Tollal. Őt már gyerekként is valóságosabbnak éreztem, mint az apacs főnököt. Mindenkinek csak , mert egyrészt érdekes olvasmány, másrészt egyfajta dokumentum arról, hogy a szabadság és tolerancia bajnokai, legyenek azok kanadaiak, vagy jenkik, miként bántak és bánnak még ma is az Új Világ őslakosaival.

Indián nyár, hogy is írta Updike: „Mindannyian tudjuk, eljön a nap, amikor utoljára nyírjuk le a füvet abban az évben.” Ez a nap is ezen a héten volt. A fű, mintha csak tavasz lenne, harsány zöldre és erősre nőtt. Igazából sajnáltam levágni, de a hosszú szálak közül nehezebb kiszedni a leveleket, melyek szép idő ide vagy oda, azért már hullnak rendesen.

Októberi vihar a szívemben

57 éve egy nap alatt cserélt hazát nagyapám. Vihar volt akkor október-novemberben, igaz, Kaposvárt a szele érintette „csak”, ahogyan mondják: hála istennek.

Nagyapám akkoriban a TEFU-nál dolgozott (Teherfuvarozási Vállalat), teherautó sofőrként. Mindig izgága ember volt, a maga alig 167 centijével, és ahogyan a családi krónika tartja, elsőként ment Budapestre, amikor kitört a fóradalom (nagyanyám mondta így), hogy élelmet vigyen a fővárosba. A harcok alatt szinte naponta tette meg a Kaposvár-Budapest távolságot, félelem nem volt benne. Gyerekként mindig csodáltam, hogy soha nem ismert lehetetlent, ha valamit elhatározott, azt tűzön-vízen keresztülvitte.

Egyetlen eset kivételével.

A hatvanas években sokszor hallottam nagyanyámtól, ahogyan nagyapámat korholta, hogy „bezzeg, ha akkor Amerikába megyünk…”, meg „bezzeg, ha akkor…már mi lenne belőled…” Kíváncsivá tettek ezek a mondatok, és hosszas rábeszélésre, suttogva, minden redőnyt lehúzva a szobában, elmesélték a történetet, ami sok tucatnyi családban lejátszódhatott.

Egy első randi margójára

Csak képek ugranak be. A szemek, a száj, egy mozdulat, egy illat. Aztán a mondatok. Szivárognak. Nem az elhangzásuk sorrendjében, hanem ahogyan a kedvük tartja. Aztán azok a mondatok, amiket jó lett volna elmondani, de valahogy meglapultak benned.

De hiába gondolod úgy, hogy azért jobb lett volna még azt megkérdezni, és beékelni, egy másik pózban ülni, talán kicsit közelebb. Meg a másik blúzt felvenni, és amúgy meg az a kis piszok hogy került a körmöm alá, és egyébként is. És biztos azért nézegeti az arcom, mert a szemfestékem már az államon táncol vagy valami oda nem illő szőrszál. Pedig nyilván nem.

A szívroham is halványul, ami megelőzte. Nem mondom, hogy normál ritmusban ver, de visszaköltözött a torkomból a neki eredetileg kijelölt helyre. Egyelőre.

Ez az én hetem

Kedves Naplóm,

hol is kezdjem... Fogalmazzunk úgy, hogy mostanában nem igazán vagyok a helyzet magaslatán. A hét szokványosan kezdődött volna, ha nem öntöm az ölembe a frissen lefőzött illatos feketét, ezzel kisebb égési sérülést okozva önmagamnak. Mazochizmusom és balszerencsém tovább folytatódott azzal, hogy bevonszoltam magam a kora reggeli órámra, amiről kisvártatva kiderült, hogy az oktató váratlan betegsége miatt elmarad.

Ezután hazamentem, az eredeti terveimmel ellentétben eszem ágában nem volt főzni. Persze dolgozott bennem a kisördög, hogy na, csak azért is főzni fogok, és csak szerényen két tojást raktam fel főni egy lábosba. Ezután bevonultam a szobámba, pár határidős munkámat javítgattam, mikor eszembe jutott, a tojások már biztos jók, hm, végre ehetek. Nagy műgonddal kivettem a tojásokat, vigyázva, nehogy megégessem a még ép testrészeim és úgy éreztem, ezt a csatát megnyertem. Persze másodpercekkel később, amikor feltörtem az egyik, általam főttnek hitt, valójában viszont nyers tojást, észrevettem, hogy nem gyújtottam meg a gázt...

Őszi szép tavasz

A Békemenet természetesen politikai erő, szövetségképzés, a nemzeti oldali szavazók biztos megmutatkozása. De igazi élmény is, az egyéni és kollektív tudattalan építője. A felemelt érzelmi pillanatok mélyen íródnak a lélekbe, megerősödnek az együtt menetelő családok, különösen jól hat ez a gyermekek identitásfejlődésére. És persze a Békemenet képei bejárják az egész világot, s aki hazánkról eddig csak rosszat hallott, annak a fejében is megmozdul talán valami. És mit gondolnak, az a fiatal, aki ennek élményét magába szívja, nem inkább itthon akar majd élni?

Nagy ajándék volt az őszi szép, tavaszt sugárzó nap, és maradandó ajándék a nemzetnek ez a békés, hatalmas együtt menetelő tömeg.

És nehezen szólok egy másik rendezvényről, melyet a Schiffer András szerint csak „álbaloldali”-nak nevezett pártok együtt rendeztek. Az LMP ezen egyébként nem vett részt, mint Schiffer mondta, nem kívánnak szobordöntögetőkkel és szemkilövetőkkel együtt színpadra lépni.

Ez a színpad aztán többeknek kínpad lett, leginkább Mesterházynak, akibe Fletó emberei fojtották belé percekig a szót, összefogást követelve. Az összefogás azonban a színpadon igencsak szakadozott. Állítólag Gyurcsány megszegte a megállapodást és szorgosan „ekézte” a többieket.

Álvideó, populizmus és a Horn Gyula-bérlet

Amikor e sorokat írom, még teljes a homály a bajai videó ügyében. Csak remélni lehet, hogy egyik komoly pártnak sincs köze ehhez az ordenáré akcióhoz, a filmbűnözőket pedig lecsukják.

Amit tudunk, az az, hogy az MSZP túl van a választási kongresszusán. Megvan a választási listájuk is – meglepő kaposvári „veszteségekkel“. A nagy csinnadratta mellett egy furcsa „jövő-csomagot“ tettek a választók asztalára. Olyan ígéretdömpinget adott elő Mesterházy Attila, hogy már-már azt hittem, maga Gyurcsány Ferenc áll a rivaldafényében.

A 2002-es és a 2006-os választások előtt is így volt. Pontosan tudni lehetett akkor is, hogy ami fűt-fát beígértek a szocialisták, az teljesíthetetlen. Mégis rájuk szavazott a jószívű, a csupa szépet hinni szerető magyar nép. Mindkétszer megverték cukros ígéreteikkel a Fidesz–KDNP-t. Pedig a napnál is világosabb volt – ahogy nagy vezérük később maga ismerte be –, hogy kormányozni nem tudnak, ezért inkább hazudtak nappal, délben és este.

2010-re már minden kiderült...

Szomszédok közt

Az otthon-érzéshez, a helykötődéshez nem elégséges, ha a „négy falon belül” jól érezzük magunkat. Ki kell lépnünk az ajtón, és szomszédainkkal osztoznunk kell kerítésen, lépcsőházon, udvaron, járdán, játszótéren, házunk egész környékén. A kellemes, baráti kapcsolatok otthonunkhoz való kötődésünket erősítik, míg a problémák, viták teljesen megkeseríthetik otthoni életünket.

A tévéműsorok állandó témája a szomszédokkal való küzdelem: nem megfelelő állattartás, átlógó faágak, mások miatt kialakult károk, állandó zaj, és sorolhatnánk a végtelenségig. Sok esetben talán már nem is szemetelésről, kiskutyáról, hangos zenéről szólnak a „csaták”, hanem emberi kapcsolatokról.

Ha egyszer észrevesszük, hogy szomszédunk valami nekünk nem tetszőt tesz, utána hajlamosak vagyunk „rákattanni” a témára. Folyton figyelni fogjuk, így valóban többször látjuk majd meg, amit látni akarunk, aztán szépen igazoljuk magunkat (ez pusztán pszichológia), hogy valóban csúnya, rossz a szomszéd.

Ha más igényeink és érdekeink vannak, mint a szomszédnak, nem lehet közös nevezőre jutni. Ezt be kell látnunk. Ha ő társasági ember, és szeret vendégeket hívni és grill-partizni, mi viszont a szomszéd oldalon inkább a csendes magányt szeretjük, elég nehéz meggyőzni a másikat. Ilyenkor jön a kompromisszum magunkkal és a másik emberrel.

A sötét anyag

Miként is működik a sötét anyag? Gondoljunk csak egy talán mindenki által ismert esetre. Egy ismert emberről elterjesztették, hogy cigány, nem mintha ez bűn lenne, ám vannak társadalmi rétegek, akik szerint bizony az. Na, és kik húztak hasznot ebből? Pont azok, akik egyébként a leghangosabban tiltakoznak mindenféle megkülönböztetés ellen. Azóta kicsit alábbhagyott ez, ám vannak embercsoportok, melyeknek az elméjébe ez örökre beivódott, eszerint ítélik meg, tehet bármit.

Bizony, így működik a sötét anyag, nem látható, ám a hatása nagyon is érzékelhető. Vegyünk egy másik példát, a devizahitelezés ügyét. Igazából én nem gondolom, hogy egy teljesen tudatosan felépített összeesküvés sodorta odáig a dolgokat, ahol ma tartunk. Ám az bizonyos, hogy a sötét szándékok szerencsés, illetve az adósok szempontjából szerencsétlen együttállása okozta a probléma kiszélesedését.

Üzenem innen a tudósoknak a régi bölcsek mondását, amint fent, úgy lent, amint kívül, úgy belül. Nem igazán érdemes az anyag titkai miatt a kozmoszt kutatni és több millió éves fénynyalábok mozgásából próbálni kikövetkeztetni, hogy miként működünk.

Inkább olvassuk költőnek álcázott fizikusunkat, József Attilát!