Szomszédok közt
Az otthon-érzéshez, a helykötődéshez nem elégséges, ha a „négy falon belül” jól érezzük magunkat. Ki kell lépnünk az ajtón, és szomszédainkkal osztoznunk kell kerítésen, lépcsőházon, udvaron, járdán, játszótéren, házunk egész környékén. A kellemes, baráti kapcsolatok otthonunkhoz való kötődésünket erősítik, míg a problémák, viták teljesen megkeseríthetik otthoni életünket.
A tévéműsorok állandó témája a szomszédokkal való küzdelem: nem megfelelő állattartás, átlógó faágak, mások miatt kialakult károk, állandó zaj, és sorolhatnánk a végtelenségig. Sok esetben talán már nem is szemetelésről, kiskutyáról, hangos zenéről szólnak a „csaták”, hanem emberi kapcsolatokról.
Ha egyszer észrevesszük, hogy szomszédunk valami nekünk nem tetszőt tesz, utána hajlamosak vagyunk „rákattanni” a témára. Folyton figyelni fogjuk, így valóban többször látjuk majd meg, amit látni akarunk, aztán szépen igazoljuk magunkat (ez pusztán pszichológia), hogy valóban csúnya, rossz a szomszéd.
Ha más igényeink és érdekeink vannak, mint a szomszédnak, nem lehet közös nevezőre jutni. Ezt be kell látnunk. Ha ő társasági ember, és szeret vendégeket hívni és grill-partizni, mi viszont a szomszéd oldalon inkább a csendes magányt szeretjük, elég nehéz meggyőzni a másikat. Ilyenkor jön a kompromisszum magunkkal és a másik emberrel.
Mielőtt szóvá tesszük sérelmünket, érdemes picit várni. Sokszor történik baj abból, hogy rögtön hevesebben reagálunk valamire, ami talán máskor, amikor épp jobb napunk van, fel sem tűnik. Viszont a mi reakciónkra újabb várható, így csak visz magával az áradat. Lehet, hogy magától megoldódik a probléma.
Ha jól magunkba nézünk, talán belátjuk, hogy barátunk, kedves ismerősünk, azaz a „jó szomszéd” is szokott nekünk nem tetszőt tenni, mégsem reagáljuk túl. Lehet, hogy jobban járunk, ha félretesszük az önérzetünket, és mi magunk próbáljuk megoldani a problémát.
Ha mégis szólunk, tudnunk kell, hogy bármilyen szépen kérünk, vagy szólunk: a másik fél énképét, önérzetét sértjük. Talán elnézést kér, de az is lehet, hogy szintén támadni fog, és lehet, hogy sokkal csúnyábban. Senki sem szereti, ha kritizálják, rászólnak azért, mert valamit másként szokott tenni, mint mi.
Ha jól magunkba nézünk, talán belátjuk, hogy barátunk, kedves ismerősünk, azaz a „jó szomszéd” is szokott nekünk nem tetszőt tenni, mégsem reagáljuk túl. Lehet, hogy jobban járunk, ha félretesszük az önérzetünket, és mi magunk próbáljuk megoldani a problémát. Ha folyton ott seper a szomszéd, ahol a mi tiszta ruháink száradnak, akkor tegyük át a ruhaszárítót máshová! El kell döntenünk, mi fontosabb számunkra: az igazunk érvényesítése, vagy a béke? Ha állandóan idegeskedünk, a hangulatunk „beállítódik”, és mindenért vitázni fogunk – még olyanokkal is, akik nem érdemlik meg.
Figyeljünk a pozitívumokra! Miért szeretünk ott lakni? Talán az összes többi szomszéddal nagyon jó kapcsolatunk van. Amíg előnyből több van, addig nincs nagy baj! A mosoly, a jókedv, a vidámság, a családunkkal való pozitív otthon-lét elfeledteti a zavaró szomszédot. Egyszerűen koncentráljunk arra, ami örömöt jelent, ne arra, ami bosszúságot!
Mindenhol van „rossz” szomszéd – mások másként élnek: más kultúra, más hagyományok, más igények az otthonnal szemben. A mi házunk táján is biztos találni hibát, talán másnak a mi életmódunk nem tetszik. Tudom, vannak valós, komoly, problémás ügyek, melyeket lehet, hogy csak polgári peres úton lehet megoldani, de biztosan vannak, melyeket szép szóval, más hozzáállással, az élet szebb, értékesebb dolgaira való figyelemmel is.
Barátságos, kedves szomszédokat kívánok mindenkinek! Olyanokat, akikkel meg lehet inni néha egy kávét, akihez át lehet szaladni, ha elfogyott a tej, aki szívesen vigyáz a nagyobbik gyerkőcre, amíg a picivel az ügyeletre kell futni. A legkedvesebb szomszédomra a mai napig emlékszem, pedig már mindketten máshová költöztünk.
