Jókai zsenialitása és egy este kacagás

 Jókai elcsábítja a nézőt, jelenné varázsolja számára a XIX. század végét. A szikrázó apró jelenetek humora mellett az ártatlan kacagó észre sem veszi, mennyire bemutatják neki e kor ellentmondásait.

És kapaszkodjon a néző, hogy megértse, a második felvonástól, amikor a kastély új tulajdonosa módszeresen és egymás után terápiába veszi a személyzet tagjait, ügyes cselekkel sorra kibillentve őket megrögzött tüneteikből. Csillogó logika, sakknagymesteri mutatvány, amit itt Jókai felsorakoztat és a színészek hitelesen megjelenítenek.

Évek óta először tudott valami, vagy valakik így kizökkenteni életem napi feladataiból. Igazi vidám agymosás – ajánlom mindenkinek! De ennél sokkal több! Én egykor valahogyan bekerültem a pszichoterápia világába, s éveken keresztül módszertant oktattam külföldön is. És két nappal az előadás megnézése után döbbentem rá valamire: Amit Jókai Mór valami egészen különleges logikával e darabban prezentál, az bizony összevethető a legmodernebb pszichoterápiás eljárásokkal.

Messiásra várva – egyre reménytelenebbül

Orbán Viktor kormányát azzal, hogy a miniszterelnököt ahol csak lehet a sárba tapossák, lediktátorozzák, ez a gyenge ellenzék nem tudja megszorítani sem. A Fidesz politikája mögött ugyanis tömegek állnak. Amíg az MSZP gyakorlatilag Gyurcsány bukása óta azonos szinten, 20% körül mozog, addig a Fidesz-KDNP népszerűsége ismét nő, és már elkerülte az 50%-os lélektani határt. Bajnai – a kiszemelt és önjelölt Messiás – pedig egyre lejjebb és lejjebb zuhan. Minden jel arra mutat, hogy pártszövetségként nem is érik el a bejutáshoz szükséges 10%-ot sem.

Bajnai ugyanis elkövetett minden létező hibát, amit egy politikai megváltónak nem szabadott volna. Eörsi Mátyás, volt liberális képviselő részletesen elemzi ennek okait, és egyet is érthetünk megállapításainak döntő részével. Bajnai először későn, majd pedig korán lépett a politikai porondra, írja. A baloldal vezetőjévé válhatott volna, ha 2010-ben belép az MSZP-be. Akkor ma ő lenne Orbán kihívója. De kijelentette, hogy nem politizál tovább.

Hogy a szava nem sokat ér, azt azzal is értésünkre adta, amikor váratlanul – megint rosszul időzítve –, mégis felbukkant. Ez a lépése meg korai volt. Ráért volna most ősszel visszajelentkezni.

Temető, tök, Télapó

Kislányom ma délelőtt, ahogy azt máskor is tenni szokta, kezembe adta éppen elkészült rajzát: gyönyörű Télapó rénszarvasszánnal. „A Télapónak készítettem!” – tette hozzá óriási lelkesedéssel. „Még egy picit arra ráérünk…” – feleltem, de ő addigra már újabb rajzot kezdett el, az angyalkának.

Ahogy kipihentük a tanévkezdést és a szüreteket, máris mindenszentekre készülünk. Párhuzamosan kapcsolódnak be a Mikulás-csokik, és a karácsonyi akciózás. Csak én érzem úgy, hogy minden összefolyik? Hogyan lehet egyszerre készülni halottak napjára, és adventre? Megfűszerezve halloween-nel.

Az üzletekben, rögtön a bejárat mellett már felsorakoznak a koszorúk, tökök, szaloncukrok, azt sem tudjuk, mihez nyúljunk hirtelen. Mintha mindennel el lennénk késve – október közepén.

Az ősz

A nyarat a múltkor sikeresen elbúcsúztattam, mennie kellett, mert jött az ősz. A színesedő levelek évszaka. A hűvös reggelek, a néha napsütéses, néha esős nappalok ideje. Az őszt sokan az elmúlás hónapjának tartják, pedig inkább az újrakezdés ideje. Ilyenkor kezdődik az iskola, indulnak a különböző bajnokságok, a nyári lazítás után újra felpörög minden.

Úgy gondolom, szerencsés vagyok, hogy ezen az éghajlaton élek, és így évről évre megtapasztalhatom a nagy körforgást. Az őszben nekem az a legszebb, ahogy megváltoznak a fények, mindennek más színe lesz, nem csak a leveleknek. Néha köd van, néha pedig az egyre ferdébben eső fényben olyan közelinek látszik minden, hogy az embernek kedve támad átkiáltani a szomszéd dombra. Aztán persze mégse kiált, az őszi színek közt rejtőzködő csönd értékesebb pár hirtelen támadt szónál.

Dobozolók és egyebek

Nem tudta velem megszerettetni a globalizáció a szupermarketeket és annak nagytestvérét, a hipermarketeket. Most sem zártam a szívembe őket,de a muszáj nagy úr. Nem beszélve arról, hogy mint egy vírus ölte meg kedvenceimet, a kis fűszerboltokat, a sarki kisboltokat, ahol jól ismertek engem és az ízlésemet, mindig volt egy-két jó szó a tej és kenyér mellé, és a mosoly elfeledtette, hogy már régen nem három hatvan az egységár.

Mégis kitermelt valamit, ami miatt nem csak a havi nagy bevásárlás miatt megyek szívesebben a mamutokba és a kismamutokba. Rájöttem, hogy a rejtett emberi tulajdonságok akaratlanul törnek elő a vásárlási szituációkban, és szinte mindent elárul az adott vásárlói attitűd.

A hipermarket-típus megfigyelésem szerint két nagy altípusra osztható: a fizetéskor mindent kocsiba pakoló, ”mikor, ha most nem” típusra és a minden hétvégén „találkozzunk régen látott ismerőssel” típusra. Ez utóbbi nem csak a vásárlás öröméért növeli a látogatottsági mutatókat, hanem a „bosszantsunk fel mindenki mást”érzéséért is. Merthogy egyre dagadó szigetként lüktetnek az ángyik, keresztmamák, újszülöttek babakocsiban a polcok amúgy sem gigantikus méretű közeiben.

Boldogító véletlenek

Amikor már teljesen elvesztem magam, mert a körülmények, mint egy szűkülő szoba tartanak fogva, és amikor mint egy búgócsiga pörgök és elmosódik a valóság.

Na, ilyenkor kell egy olyan ember, aki emlékeztet, hogy milyen is vagyok. És hirtelen szembesít, hogy hiszen te sosem voltál megalkuvó, és tényleg. És kimondja, amit gondol, a szemembe, a szívembe.

Vagyis nem gondol, csak teszi. Azt, amit érez, ösztönösen.

Otthon itthon vagyok

A hétvégén egy másik munkám kapcsán részt vettem a Marie Claire Fashion Days divatbemutatóin, ahol hazai divattervezők tavaszi-nyári kollekcióit nézhette meg a nagyérdemű. Csinos nők, elegáns férfiak, és Chanel parfüm keringett a levegőben, hol az utóbbiban, hol a pezsgőben fuldokoltunk, miközben szóba elegyedtem egy lánnyal, aki Óbudán született; szóval dumálunk, mire megjegyzem, csinos volt a lányok tutyija. Sűrű elnézések után megkérdezi, mit is értek az alatt, hogy tutyi. Elmagyarázom, buzgón bólogat, érti már, nevetünk, erre inni kell. Nem hagy nyugodni a gondolat, miért nem ismerte a bebújós cipőkre használatos kifejezést. Persze másnap kiderítem: a tutyi szó egy Dél-Somogyra jellemző nyelvjárási szó.

Persze vannak dolgok, amiket nem azért nem értenek, mert nyelvjárásban beszélek. Ha Kaposváron azt mondom, üljünk be a sorra, azt mindenki érti. Ha Pesten ugyanezt teszem, egyszerűen csak hülyének néznek. Egyszer egy filmben láttam, hogy akkor lesz az ember egy városban őslakos, ha átélt ott bizonyos dolgokat, amiket egyébként máshol is nyugodt szívvel megtehetne, de ezeknek a különleges kombinációja alakítja őt helyivé. Nincs hétkarikás ostorom, de tudom, engem mi tett igazán kaposvárivá: ittam szombatonként a Tesco- dombon, féltem már a Cseri úton éjszakánként, szeretem a szökőkútjainkat, emlékszem még a Grimasz régi neveire, (ó, azok a bulik) okkal mosolyodom el, amikor azt a nevet hallom: Atosz (innen is köszi mindent!).

Visegrádi találkozó

Azt hiszem az első visegrádi találkozó időpontját legtöbb olvasónk ismeri. 1335-ben itt értekeztek Károly Róbert kezdeményezésére a cseh és a lengyel királlyal. Aztán Antall József zseniális kezdeményezésére létrejött a "Visegrádi négyek" együttműködés. Bár ezek között az országok közt is voltak feszültségek s néha még vannak is, de a közös érdekek hatékonnyá teszik a munkát, s egyre több tartalommal tölthető meg mindez. A V-4 csoport elnökségét félévente más ország tölti be, most éppen hazánk. Ennek keretében kerül sor erre a rendezvényre.

Horváth János professzor, az országgyűlés alelnöke és Krasznai Andrea református lelkész, a ferihegyi repülőtér kápolnájának lelkésze kezdeményezésére a 4 országból 5 történelmi vallás 5-5 képviselője, tehát összesen 100 fiatal vesz részt (tehát 25 lengyel, szlovák, cseh és magyar, közülük 20 katolikus, 20 református, 20 evangélikus, 20 izraelita, s talán meglepetésre 20 pravoszláv ortodox). Hadd említsem meg, hogy Szentendre a pravoszláv ortodox vallás szellemi központja, sőt püspöki temploma és ortodox múzeuma is van.

Csodálatos gondolatnak tartottam, hogy létrejön ez a találkozó és igen örömmel vállaltam el, amikor felkértek a szervezőbizottság "teamépítő" tréningjének vezetésére.

Amikor már egy dekoltázsból is politika lesz

Nem tehetem meg, hogy ne ejtsek néhány szót a világot bejárt kaposvári ruha-ügyről. Mert politika lett belőle, ráadásul jobbról is, balról is. Egyszerű lenne lezárni a dolgot azzal, hogy Szávai rektor úrnak igaza van – mert igaza van -, de a dolog mégsem ilyen egyszerű. Először arra gondoltam, hogy lám, beérett a Magyar Bálint-i „nekünk-mindent-szabad“ generáció, akik már nemcsak tankönyveket nem vesznek, hanem már öltözködésükkel is provokálnak. Liberalizmus mindenek előtt.

De ez sem igaz, mert a megszólaltatott kaposvári diákok teljesen normálisan reagáltak rektoruk kérésére. Mondván, hogy igen, joggingban mégsem illik egy egyetemen flangálni. És a többséget ez amúgy sem érinti, mert az ő öltözködésük teljesen normális. Ami – televízió révén – láthatóan igaz is volt.

Akkor pedig hol lehet a gond? Napi kapcsolatunk van egyetemistákkal. Jön be a kiadóba tankönyvért mély dekoltázsú, „kivibe-öltözött“ hölgy, karján csörgőkígyóként omlanak le az arany karkötők. A venni kívánt könyvről nem tud többet, csak azt, hogy kék színű, a tanár úr nagydarab ember, és előadás közben rángatja a vállát. Ebből mi már tudjuk, hogy melyik professzor könyvéből fog vizsgázni. Ami ugyan nem kék, hanem zöld, de legalább bejön, megveszi, és nem az internetről tölt le valami zanzásított semmit.

Pláza helyett irány az erdő!

Nagyon örülök annak, hogy parkerdeink újulnak, szépülnek, hiszen kiváló helyszínei lehetnek családi programoknak, baráti összejöveteleknek. Talán a fiatalság is „rákap” a jóra, és a plázázás helyett kivonul néha egy kis focizásra, biciklizésre, piknikre valamelyik környékbeli erdőbe, parkba.

Kutatások támasztják alá azt a jelenséget, amit mi magunk is tapasztalhatunk, miszerint a mai kamaszok a mesterséges környezethez jobban vonzódnak, a plázák pedig mára a legnépszerűbb találkahelyekké váltak. Már nem csak „fogyasztani” járnak be, hanem azért, hogy ott a haverokkal találkozzanak, másokkal ismerkedjenek, együtt legyenek. Leülnek, nézelődnek, és mindezt olyan áhítattal teszik, mintha valami csoda lenne körülöttük. Van is: reklámokban, és sztárokon látott (sok esetben számukra elérhetetlen) ruházati cikkek, illatszerek, elegáns bárok, drága kávézók. Csupa csillogás mindenütt, és még a rádióból is kedvenc slágereik szólnak.

A bevásárlóközpontok „vonzerejével” nehéz felvenni a versenyt, de mutassunk számukra más lehetőséget is! Legyen meg a plázázás öröme, melyről kénytelenek vagyunk tudomásul venni, hogy létezik, van, és lesz is; de szerezzenek bringázós, túrázós élményeket is.