Iga, de nem rabiga

Igazi, szépen csordogáló ősz van. Még a választási kampány sem zavar bele, nagyon csendes, vagy csak én nem hallom, mindenesetre a szavazz rám, majd én jól megképviselem az érdekeidet cédulák nemigen jönnek. Én kettőt láttam, persze lehet, elkeverednek a reklámújságokkal és ott végzik olvasatlanul, ahol azok. Mindegy is, unalmas ez a demokrácia, csak az nyerhet a választáson, aki indul, így nem sok izgalom marad. Szerintem jobb lenne, ha kisorsolnák.

Képzeljük el, Kisalföldi József ül a kocsmában, éppen azon gondolkodik, hogy honnan tudna még egy fröccsnyi pénzt összetarhálni, amikor egyszer csak megindul felé a kocsma népe s vele a fröccsözön, Józsikám gratulálunk, te lettél a polgármester. Tetszik az ötlet, de ebben a szép időben nem indulok el alkotmányt módosítani, inkább meditálok egy kicsit, vagy sokat, majd kisorsolja ezt is, akinek az a dolga.

Az emberi mivolt, mi csak volt?

Egy óriási búgócsiga szélén üldögélünk, amit egy óriási kéz pörget eszeveszett tempóban. Két marokkal kapunk bele dolgokba, és mégis üres kézzel távozunk, és napról napra fáradtabbak és fásultabbak vagyunk. Mindennel bombáznak minket, milliónyi új információ ér el minket, amik felett átsiklani is kihívás. Befolyásol minket szinte minden, és változunk általuk. Folyamatosan változik bennünk a világkép, változik a gondolkodás módja, az élethez való viszonyulásunk.

Ami pár évvel ezelőtt sértő és elképzelhetetlen volt, most megszokott és elfogadott lett, de minden részünk nem tud megváltozni, ilyen gyorsan nem tudjuk követni saját magunk, kullogunk saját gondolataink után. Eközben keressük a régi érzéseket, nosztalgiázunk.

A képviselő képvisel

Ahogy egyre jobban közeledünk az önkormányzati választásokhoz, lassan már a csapból is politika folyik. Mostanában sajnos mindenhová belopódzik, még olyan helyekre is, ahol semmi keresnivalója. Én most megpróbálom a fordítottját: kivonni a politikából a politikát…

A helyi választások abban különböznek a parlamenti választásoktól, hogy most magunk közül delegáljuk a képviselőket, akik majd képviselnek bennünket a legszűkebb környezetünkkel - a lakóhelyünkkel - kapcsolatos döntések meghozatalában. Ezek az emberek itt élnek közöttünk, nap mint nap találkozhatunk velük a boltban, az utcán, a postán, átugorhatunk hozzájuk, ha elfogyott a liszt, vagy rájuk bízhatjuk a kutyaetetést, amikor nyaralni indulunk. Egy önkormányzati képviselő fellépése faluhelyen nem is annyira a politikai nézetektől függ, inkább attól, hogy a megválasztott egyén milyen viszonyban van az emberekkel.

Bokros és a zavarodottság

Budapesten teljes a zavarodottság a baloldali kispártok között. Már Falus Ferenc szokatlanul késői jelölése is meglepetés volt, akárcsak az, hogy nem az MSZP jelöltje indult. Horváth Csabát, aki valóban rendelkezik városvezetési tapasztalattal, egyszerűen kiszorították. Bizony, a három magát baloldaliként címkéző kispárt meg a Liberálisok, s mint kiderül, a Mozgalom Magyarországért kőkemény, kegyetlen pozícióharcot folytatnak.

Falus Ferenc a maradék esélyt is szinte lenullázta bohózatkampányával. Gondolják csak végig: Horváth Csabát megtorpedózták, Falus Ferenc belefulladt a vödör vízbe és „bökvers”-ébe, melynek minősége a középiskolai bukott diák szintje volt.

Vállalkozó fiatalok nagy lehetősége

Az önkormányzati választásoknak most különösen nagy a tétje. Helyben is folytatni kell azt a munkát, amelyet 2010-ben a döntő többségében Fidesz-KDNP és, vagy az általuk támogatott polgármesterek és önkormányzati képviselők végeztek. Ehhez jön az a lehetőség, hogy az elkövetkező években újra euró milliárdok érkeznek az országba, a 2014-2020-as uniós program részeként. Ennek a programnak az első kiírásait hamarosan közzé is teszi a kormány.

A Fidesz-KDNP-nek hasznos és ügyes kampánytéma is ez persze – de soha rosszabbat. A frissen megválasztott önkormányzati vezetők ezzel azonnali feladatot is kapnak. Velük a helyi vállalkozások vezetői is. A mostani programból ugyanis a beérkező pénzek mintegy 60%-a vállalkozások elindítását, és a már működő vállalkozások megerősítését fogja szolgálni. Azok a települések, ahol a vezetők nem figyelnek oda arra, hogy a helyben működő vállalkozások pályázzanak, új vállalkozások induljanak be, nagyon le fognak maradni.

A „mindenes” szoba

Még a gimnáziumi évek alatt voltam csereprogram keretében egy nagyon kedves német családnál, náluk találkoztam először „mindenes” szobával. A „mindenes” szobát a család mind a négy tagja használta, és mindig éppen arra, amire éppen nem volt lehetőség a lakáson belül máshol. Néha klubszoba volt, néha játszószoba, társalgó, vendégszoba, olvasószoba, tanulószoba vagy éppen sportszoba. A legszuperebb helyiség volt a házban.

Baráti összejövetelt terveztek vendégváróim, akkor jártam először a „mindenes” szobában. A bejárat melletti lépcsőn megindultak lefelé, ők elöl italokkal, poharakkal, én kicsit meglepetten egy karton nasival lépkedtem mögöttük. Már az alagsori folyosó is kellemesen hatott rám: vidám, színes és világos volt, egyáltalán nem olyan, mint addigi pince-tapasztalataim. Amikor pedig kinyitották a „titkos” szoba ajtaját, rögtön tudtam, hogy egyszer nekem is lesz egy ilyen.

Utoljára

"Minden évben elkövetkezik az az áldott pillanat, mikor tudjuk, hogy most nyírjuk utoljára a gyepet." - írja Updike Az eastwicki boszorkányok című zseniális regényében, amelyből persze sikerült Hollywoodnak egy borzalmas filmes változatot készítenie, amelyben még véletlenül sem található a fenti finomságokból semmi.

Most azonban nem erről fogok írni, hanem ennek analógiáján arról, hogy sajnos minden évben tudom, eljön a pillanat, amikor utoljára írok blogot a kertben. Lehet, pont ez a pillanat az. Méltó módon kell hát búcsúznom életem origójától, az indulás és a megérkezés kapujától.

Egyszer egy meg kétszer kettő, az öt?

Matekozzunk? Matekozzunk... Sokak által nemszeretem tantárgy volt, van és lesz. Pedig "izgi" is tud lenni. Sok matektanár elaszalja az izgalmas számok halmazát, pedig lehetne érdekessé tenni is. Vannak tények, elméletek és definicíók, akárcsak az életben...

Szorzunk és osztunk, elvonva kivonunk és öszegezve adunk össze. A matek mindenhol bennünk van, gondolataink statisztikát készítenek, tapasztalatainkból képletek készülnek. Állításokat készítünk, megoldásokat keresünk gyakorlatilag mindenre.

Elménk definíciókat és elméleteket készít, és szinte azonnal cáfolatokat is, számolunk tényekkel, és eseményekkel, kalkulálunk, hogy épp mi éri meg, és mit hagyunk veszni. Kergetjük az akciókat, kételkedve, valótlan számolást látunk legtöbbet mögötte.

Egyensúlyban

Állandóan a mérleg serpenyőjébe pakolunk. Egyikbe a rosszat, másikba a jót. Egyikbe a nyereséget, másikba a veszteséget, egyikbe az egészséges életmódot, másikba a káros szenvedélyeket…

Sorolhatnám még a végtelenségig. Közben árgus szemekkel figyeljük a mérleg nyelvét, kileng-e. És ha kibillen valamerre, akkor azt figyeljük, hogy a jó irányba, vagy a másikba. És örülünk, amikor pozitív irányba billen a mérleg. De a tökéletes az, amikor a mérleg serpenyői egyensúlyban vannak.

Egyensúlyt azonban úgy is teremthetünk, hogy mindkét oldalra csak jót teszünk.

Egyik serpenyőbe tesszük a jót, amit adunk, a másikba pedig azt, amit másoktól kapunk. És így is létrejön az egyensúly. Mert amennyi jót adunk, az előbb utóbb vissza is kerül hozzánk.

Régi idők, értékek, emberek és a jövő esélyei

Aztán leültünk mellé a rönkre. És hallgattuk majd egy órán keresztül. Az a fajta öregember volt, akinek jövője már alig, de van ideje a diófa árnyékában a múlton gondolkodni, s ha meghallgatják, érdekes történeteket mesél. Nekünk egy régmúlt világot nyitott ki.

Az I. világháborúról attól a bölcs, pipás, egyszerű parasztembertől valami más dimenzióban jött át a történelem. Az emlékei ahogyan megfogalmazódtak, ahogyan változott lélegzete, néha elhallgatott és elgondolkodott, ahogyan a hangszíne alakult, visszaérve a frontra, visszagondolva ott vagy később elhunyt bajtársakra, ahhoz a betű kevés. Sok visszaemlékezést olvasok mostanában, de a légzés ritmusát, a sóhajt nem lehet visszaadni.