Tanmese
Néha elgondolkodom, mikor a tárcámba pillantok, hogy mennyi plasztikkártya leledzik benne. Ez erre való, ez arra, ezért akármit kapok, azért bármit olcsóbban. Bankártyák és pontgyűjtők csinos kis hada utazik velünk minden nap. Gyűjtögetünk és kódolunk, kellenek, vagy sem, ezt nem tisztem eldönteni. Van, amit sosem kéne azért kártyákon gyűjteni. Ezen gondolat továbbfűzéséből született tanmesém.
Egy öregember ül kis háza előtti kopottas fapadján. Kis falujában mindenki ismeri és tiszteli. Deres haja őszbe fordult rég, szakálla hosszú, mellét verdesi. Nyár délután házikója hűs árnyékából figyeli az előtte zajló életet. Van a közelben egy tó, ahova odakaptak városi fiatalok, és bőszen robognak el előtte nap, mint nap.
Ez a nap más… Valahogy furcsán vetül az árnyék, gondolja. Tán megint vihar lesz, és azon gondolkozik, hogy elhunyt felesége kedvenc virágját be kéne vinni. Mikor indulna befelé, kocsik érkeznek, és pont a háza előtt állnak meg, bevárni a többi érkezőt. Az öreg elnézi a napszemüveges fiatalokat és mosolyog, mosolyog életkedvükön fiatalságunkon, saját maga múltján réved el egy pillanatra…
Aztán észreveszi, hogy az egyik ifjú tárcája kiesik, pont az Ő orra előtt szanaszét hullanak belőle papírjai és kártyái. Az öreg fájós derekát nem kímélve lehajol és szedegetni kezdi. Közben szól a fiatalembernek, hogy elhagyott valamit…
A fiatalember megfordul és mosolyogva közelít, segítségére lesz, s míg szedegetik a tárca tartalmát egyre több mosoly kerül arcukra. Az ifjút meglepi az Öreg életkedve, és lendülete, mit ki sem nézett belőle. Élet árad az ősz tincsek alól, barátság a szürke szemekből…
A szívedben őrizd a szerelmet és a szomorúságot. A lelkedben pedig őrizd féltő gonddal a hited, a hited magadban és másokban.
Mikor mindent összedtek, az Öregben felvetődik egy kérdés…
- Ejj, nem bírom ki, hogy meg ne kérdezzem tőled, mi ez a sok kártya tenálad?
- Tudja, bácsi, ezek bankkátyák, ez meg pontgyűjtő kártya, ez meg tankolási kártya…
- Jó… Ezt én nem értem. Minek gyűjtesz pontokat?
- Tudja, ezért vásárolni tudok, ezért meg kedvezményeket kapok, ezért pedig élményekhez tudok jutni. Utazni, szórakozni, és sok örömet szereznek nekem. Ezért nagyon örülök, hogy nem hagytam el…
- Tudod, fiam, mondok neked valamit, egy öreg tanácsát. Ne kártyákon gyűjtsd életedet, és életed élményeit. Hanem a szívedben, mert ezeket a kártyákat most is elhagytad volna, de ha jó szíved van, azt sosem hagyod el. Az emlékezet legyen a füzet, amibe bevésed, mi volt örömed és bánatod. A szívedben őrizd a szerelmet és a szomorúságot. A lelkedben pedig őrizd féltő gonddal a hited, a hited magadban és másokban. Ezek csak kártyák, fiam, és nem az életed…
A fiatalember megállt, mert érezte, hogy akkor és ott tanult, tanult és nem akármit. Akkor vette észre, hogy az összes társa köréjük gyűlt. Csendben hallgattak és figyeltek. Az ifjú tekintete a kis ház udvarára tévedt, ahol a hasogatott fa állt nagy rakásban, hisz az Öreg abban fáradt el, majd a horizonton feltűnő felhőkre nézett…
- Tudjátok mit? Az eső úgyis elverne minket… Viszont itt volna mit csinálni! Hordjuk be azt a fát… Nem lenne jó, ha megázna…
Az Öreg csodálkozón nézett a sok mosolygó arcra, és boldog mosollyal invitálta a szeretet napszámosait az udvarába, egy könnycseppet morzsolt el megfáradt szemében, és csak szakálla hallotta mormogását: "Ehhen, van még jó a Nap alatt…"