Régi idők, értékek, emberek és a jövő esélyei
Aztán leültünk mellé a rönkre. És hallgattuk majd egy órán keresztül. Az a fajta öregember volt, akinek jövője már alig, de van ideje a diófa árnyékában a múlton gondolkodni, s ha meghallgatják, érdekes történeteket mesél. Nekünk egy régmúlt világot nyitott ki.
Gimnazista voltam, barátom kissé idősebb. Jövőben gondolkodtunk, sikerekben, tettekben.
Nyáron gyakran táboroztunk a Szentendrei sziget felső csücskén, de mindig velünk volt a Matematikai Lapok, forgattuk is rendesen. És jött az eredménye, nehéz időkben egyetemre kerülhettem, mely akkor politikai okokból számomra szinte kizárt volt. Aztán évtizedeken át tanulás, mindig újat, mindig érdekeset. Tanítottam idehaza egyetemeken, sőt Krakkóban is. Sok tanítványomnak jó neve van. Jártam Európát, elsősorban munkám mentén. Visszanézve igazán sokszínű, értelmes, eredményes életet kaptam, bár pénztárcám mindig szűkre szabta a keretet.
Ma is még a jövőnek építkezem, de egyre több figyelmem van a múltra is. Valamit kezdek megérteni. Általános iskolában és gimnáziumban is igen jó történelem tanáraim voltak, s egykor idegenvezetőként bővültek ismereteim.
De az I. világháborúról attól a bölcs, pipás, egyszerű parasztembertől valami más dimenzióban jött át a történelem. Az emlékei ahogyan megfogalmazódtak, ahogyan változott lélegzete, néha elhallgatott és elgondolkodott, ahogyan a hangszíne alakult, visszaérve a frontra, visszagondolva ott vagy később elhunyt bajtársakra, ahhoz a betű kevés. Sok visszaemlékezést olvasok mostanában, de a légzés ritmusát, a sóhajt nem lehet visszaadni.
Kultúránk és tudásunk megőrzése jövőnk záloga.
Néhány éve különleges adományt kaptunk feleségemmel a sorstól. Néhány idős barátot, igazi bölcsességet. Ők a háború idején voltak egyetemisták, és élővé tették számunkra a múlt igen súlyos hangulatát, összefüggéseit. Sajnos nemrég végleg elmentek.
És nem tudom, hogy a mai pörgős világban mennyire hatékony még a nemzettudatban a múlt valós átörökítése. Néha azt hiszem, én is jobban ismerem a török idők harcait és a reformkort és a szabadságharc korát, melyben saját családom számos tagja meghatározó szerepet vitt, mint a XX. századot.
Igaz, mindkét diktatúra igen módszeresen akarta kitörölni a múltunkat. Tabukat állított, tényeket hamisított, százezer megfigyelőt épített reánk. Kemény kérdés, hogy a mi nemzedékünk mennyire tudja a folytonosságot megteremteni múlt és jövő között.
De minden pesszimizmusom ellenére van egy igen kedvező emlékképem. Néhány évig jártam Bösztörpusztára a Magyarok Országos Gyűlésére. No, azt a sokszínű szépséget és kultúrát, öltözékben, zenében, hagyományban, amit ott láthattam, arra csak büszkének, s büszke magyarnak lehetett lenni!
Kultúránk és tudásunk megőrzése jövőnk záloga. S ha azt hallom kormányzati célként, hogy Európa kutatásban és fejlesztésben kiemelkedő országává kívánunk válni, azt hiszem, van mire építenünk, beleértve a kreativitásra oly alkalmas egyedi nyelvszerkezetünket.