A fény, ami bennünk él
Azt már a gyerekek is tudják, hogy víz nélkül nincs élet. Nos, én úgy érzem, hogy fény nélkül is nehéz élni.
A fény az én életemben valahogy mindig fontos szerepet játszott. Én soha nem szerettem sötétben lenni, nekem lételemem a fény. Még az éjszaka sötétjében is a Hold, vagy a csillagok fényét fürkészem.
A fény maga a szeretet. Ezért van az, hogy amikor tele vagyunk szeretettel, szinte csillogunk a bennünk lévő fénytől. Sokszor én is érzem magamban a sok szeretetet, amit meg kell osztanom a világgal.
A hobbim a fényképezés, aminek már a nevéből is kitűnik hogy fényfüggő. A fény leképezése. Már kora gyerekkoromban megszerettem a fotózást, apukám egyik legjobb barátja ugyanis nagy fotós volt, és akárhová mentünk, előkerült a fényképezőgép. Mindenhol kattogtatta, és azután néhány nap múlva együtt nézegettük a varázslatos képeket, amelyeken életre keltek a mozdulataim, ahogy a kutyatej magjait fújtam szét a légben, vagy éppen az asztal alól lestem kifelé.
A fényt nem csak mérni tanultam meg tőle, hanem látni is...
Ezek a képek nem olyanok voltak, mint a minden évben elkészített műtermi fotók, amikor az ember gyermeke felvette a legcsinosabb ruháját, és a „repül a kismadár” vezényszóra igyekezett oda nézni, ahová mondták. Ezek a képek másmilyenek voltak, mert éltek. Ő vezetett be először a fényképezés varázslatos világába. Megtanított beállítani a helyes értékeket a fényképezőgépen, megmutatta a trükköket, és a fényt nem csak mérni tanultam meg tőle, hanem látni is. Ma már sokkal modernebb gépekkel vadászok a fényre, de soha nem feledem, honnan indultam, és mindig hálával gondolok a tanítómesteremre.
Jó érzés elárasztani a világot a szeretetünkkel, és érezni, mikor mások is ezt teszik. Ilyenkor lelkünkben is fény gyúl, és szépnek látunk mindent. Mert szép is minden.
Munkám során is kapcsolatba kerültem a fénnyel. Fekete kőre szoktam képeket rajzolni. Ennek az az érdekessége, hogy eltér a megszokottól, amikor fehér a háttér. A feketére a fényt kell rajzolni. És ismét a fény…
A fény nemcsak nekem fontos, hanem más embereknek is, mert sok szólásban is előbukkan. Például: „Már látom a fényt az alagút végén”. A fény mindig pozitív, mindig jót jelent.
Mindenki lelkében ott lakozik a saját belső fénye.
Kedves ismerőseimtől megtanultam, hogy a fény maga a szeretet. Ezért van az, hogy amikor tele vagyunk szeretettel, szinte csillogunk a bennünk lévő fénytől. Sokszor én is érzem magamban a sok szeretetet, amit meg kell osztanom a világgal. És meg lehet, mert szeretni mindent lehet. Embereket, állatokat, növényeket, a szomszéd kislányt, a szikrázó napsütést, a frissen mosott ruha illatát. És milyen jó érzés elárasztani a világot a szeretetünkkel, és érezni, mikor mások is ezt teszik. Ilyenkor lelkünkben is fény gyúl, és szépnek látunk mindent. Mert szép is minden. Mert mindenki lelkében ott lakozik a saját belső fénye.
