Amikor a meghívón megpillantottam ezt a rejtélyes mottót, egy pillanatra nem tudtam hova tenni. Aztán kis gondolkodás után beugrott a vers címe és rögtön fellapoztam az asztalom feletti polcon lévő kötetet.
Felderítünk ezen a héten is. Ma a legszabadabb, legintimebb, leginkább természetközeli hobbinkat osztjuk meg veletek, ami nem más, mint a futás, közben tornagyakorlatokkal. Persze a főzés és evés után. A mai menü egy ragacsos csirkeszárny lesz.
Van egy egyesületünk, a Fejérváry Géza Társaság. Döntően főtisztek és tábornokok, vezető katasztrófavédelmi szakemberek és néhány értelmiségi. Névadónk, Fejérváry Géza építette fel egykoron a királyi Magyar Honvédséget, rövid ideig miniszterelnök is volt.
Benne vagyunk a mókuskerékben, és futjuk a köröket, miközben körülöttünk betölti a teret a tavasz. Csak éljük a mindennapjainkat, dolgozunk, hajszoljuk a pénzt, a hírnevet, vagy éppen az álmainkat, és észre sem vesszük a természet menyegzőjét - a tavaszt. Pedig állatok és növények ünneplőbe öltöztek, és csodálatos tavaszi násztáncukat járják.
Nem tudom, hogy észrevették-e kedves olvasóim, hogy az ellenzék, pontosabban az ellenzéket a háttérből mozgatók politikát változtattak. Már kevesebbet halljuk, hogy éhezik az ország (mert nem éhezik), hogy a szegénység egyre nagyobb lesz (nem lesz nagyobb). Már Matolcsyval sem az a probléma, hogy nem ért a gazdasághoz, nem tud bankot vezetni, hanem az, hogy a nemzeti bank mire fordítja a nyeresége egy részét. Mert Matolcsy alatt nyereséges lett a bank.
Szárnyas költöztetők tollas hada érkezik, hol épp csivitelve, hol épp kelepelve, szárnyuk alatt csenik be hozzánk a Tavaszt. Megannyi gondolat születésének kikeletnyi szösszenete. A tavasszal viszont a kacagó széllel együtt más is érkezik.
Éljen, éljen süt a nap. Mindenki kivonul, szívja magába a napfényt és örül, hogy még 18 óra után haza indulva sem érezheti azt, hogy rá nehezedik az este. Nem kell sürgetni sem a vacsorát, sem a fürdetést, hiszen annyi időnk van még. Pedig nem változott semmi, de a nyári időszámításnak köszönhetően most olyan hosszúra nyúlnak újra a napok és minden percét szeretnénk kihasználni. Erről szól a tavasz és a nyár, ugye? Mindezt hol? A szabadban, a természetben, a sétálóutcán, a játszótéren, a parkban, az udvaron.
Hirtelen összetört világképemben valami. S ennek a világképnek egyik tényezője kétségtelenül a XX. század elejének nagy költője: Ady. Gimnáziumi tanulmányaim során sokat tanultam róla és olvastam tőle. Bár erősen reál beállítottságú voltam, a matek és fizika töltötte ki az életem, de két különleges tudású magyartanárunk volt, és keményen sokat tanultunk tőlük. Az első 3 évig egy piarista volt, élete volt az oktatás, a másik egy kiemelkedő tudású patkány volt (tessék megkeresni a Tartótiszt weblapot a neten), bár egyike az ország legnagyobb tudású magyartanárainak. Osztályunkkal való konfliktusa, egyre nyilvánvalóbb és általunk tudott kettős élete miatt érettségin – e magyarból és irodalomból még ma is mindig igen jó osztálynak 1/4-ét bukásra ítélte. De hát ez történelem, s az én életemben is az, de minden konfliktus ellenére közvetítődött felém a magyar kultúra, melyre büszke vagyok, s lehet nemzetünk is.
