Az államok és az oktatás
Nem tudom, hogy észrevették-e kedves olvasóim, hogy az ellenzék, pontosabban az ellenzéket a háttérből mozgatók politikát változtattak. Már kevesebbet halljuk, hogy éhezik az ország (mert nem éhezik), hogy a szegénység egyre nagyobb lesz (nem lesz nagyobb). Már Matolcsyval sem az a probléma, hogy nem ért a gazdasághoz, nem tud bankot vezetni, hanem az, hogy a Nemzeti Bank mire fordítja a nyeresége egy részét. Mert Matolcsy alatt nyereséges lett a bank.
A magyar gazdaság minden mutatója jobb, mint remélhettük. Varga Mihály meggondoltan és óvatosan gazdálkodik. Ezért ma már az Orbán-kormány gazdaságpolitikájába nem lehet sikeresen belekötni. Elővették hát az örök témát, az oktatást és az egészségügyet. Tudván, hogy olyan ország a világon nem létezik, ahol a nép elégedett lenne a gyerek iskolájával vagy az orvosi ellátással. Ebből remélnek most politikai hasznot. Szögezzük le: tévesen.
A magyar közoktatásban a követelések egy része – például szervezeti ügyekben – jogos. A kormány azonnal készen is állt a változtatásokra. Ha azonban a tartalmi diktátumokat nézzük, ott nagyon „szdsz-szagú“ a helyzet. Alapkövetelés például az egységes tankönyvek elvetése. A gazdag Németországban egységesek a tankönyvek, bennük egységes a tananyag, országszerte. A hamburgi iskolában ugyanazokat a könyveket használják, mint Münchenben vagy Kölnben. Így volt ez nálunk is Eötvös József óta, egészen az SZDSZ színre léptéig. A német iskolai tankönyvek ingyenesek. Év elején a diákok beleírják a nevüket, hogy amikor év végén visszaadják, tudható legyen, ki az, aki megóvta, vagy netán eltépte, megsértette azt.
Mi, dúsgazdag magyarok annyiféle tankönyvből szeretnénk tanítani, ahány pedagógus csak van. Vagy legalábbis két-három féléből. Miért is? Hogy Nyíregyházán mást tanuljon a gyerek a tatárjárásról mint Kaposváron? Esetleg másképp szól a relativitáselmélet Salgótarjánban, mint Békéscsabán? Ne legyünk naivak. Itt kifejezetten ideológiai, politikai, erkölcsi, történelem-feldolgozási különbségekről van szó. Benne például a hazafiságra nevelés elvetéséről. Vagy a hittan és erkölcstan eltörléséről. Nem véletlen, hogy éppen a volt SZDSZ-es és MSZP-és potentátok állnak az elégedetlenkedők mögött.
A német iskolák irányítása, a vezetők kinevezése is állami kézben van. Az épületeket az önkormányzatok tartják fenn. Tartalmi kérdésekben, személyi ügyekben azonban az állam az úr. Nem véletlen. A közoktatás-politikát mindig a hatalmon lévő kormány szabja meg. Különös is lenne, ha nem így lenne.
Fontos, hogy az Orbán-kormány minden értelmes változtatásról tárgyalni kezdett. De ne higgye senki, hogy az oktatás nem marad állami kézben. Vagy az egységes tankönyveket feladja a polgári kormány. Ha ezt tenné, vehetné a kalapját, amit nagyon szeretnének persze az elégedetlenséget szítók. Csakhogy az oktatás kézben tartása minden országban kormányzati kulcskérdés. Nincs ez másképpen nálunk sem. És nem is lesz – kerekasztalok ide, sztrájkok oda.