Nagy átalakulások és veszélyek a világban

Van egy egyesületünk, a Fejérváry Géza Társaság. Döntően főtisztek és tábornokok, vezető katasztrófavédelmi szakemberek és néhány értelmiségi. Névadónk, Fejérváry Géza építette fel egykoron a királyi Magyar Honvédséget, rövid ideig miniszterelnök is volt. 

Az egyesület főleg biztonságpolitikával foglalkozik, de rendszeresen elemzi a hazai és világfolyamatokat is. Egyszerre baráti társaság és sokszínű szakmai csapat.
Csütörtöki rendezvényünkön két előadás hangzott el látszólag különböző területről, de annál inkább érintkező témában. Rövid bevezetőmben felidéztem, milyen meglepő dolgok történtek az akkor részben még menekültáradatnak nevezett tömeg megjelenésekor: mobillal jöttek és bankkártyával, utóbb derült ki: Sorosék útmutatókat osztogattak. Aztán a határon elégették útleveleiket és egyéb dokumentumaikat, s más nemzetiségűnek mondták magukat, mint ahonnan jöttek.

Elmondtam, hogy Freud személyiségmodellje alapján a radikális iszlám identitásban feltételezhetően egészen más személyiségszerkezet alakul ki.
Speidl Bianka jól szerkesztett előadásában először az iszlám természetét elemezte. Az iszlám több mint vallás, maga a mindent meghatározó törvény, kötelező életszemlélet szigorúan meghatározott elvekkel, kötelezettségekkel. Ezeket tételesen is felsorolta, majd bemutatta az iszlám különböző irányzatait. Mindvégig hangsúlyozta, hogy számunkra elképzelhetetlenül erős az iszlámhitűek hite.

A közösség belső összetartó ereje sokkal nagyobb, az individualizmus lehetősége igen szűkre szabott. Az értékrend nem összevethető más kultúrákéval. Itt mindent az iszlámhoz való viszonyrendszerben határoznak meg, e szerint ítélik meg a gyilkosságot és a merényleteket és egyéb más által elítélt cselekedetet. Az iszlám radikálisan terjeszkedő vallás, melynek egyre radikálisabb formája dominál.

Speidl Bianka ezután beszélt a területi viszonylatairól, Irakról és Szíriáról.

Utána Kelemen István ny. vezérőrnagy, Budapest volt helyőrségparancsnoka vette át a szót, az orosz törekvések és Putyin elnök politikájának bemutatására.

Tábornok úr éveket élt Oroszországban és Ukrajnában, tökéletesen beszéli nyelvüket, és napi szinten követi az eseményeket. S mint kiderült, kiváló előadó.
Mindezt először történelmi keretbe helyezte. Felvázolta a két egykori nagyhatalom erőegyensúlyának felbomlását, a Szovjetunió gazdasági megroggyanását, majd a birodalom felbomlását. A Gorbacsov főtitkárnak tett ígéreteket a monopolhelyzetbe került USA nem tartotta be, a NATO-t kelet felé is bővítették. Ez Oroszországot közvetlenül fenyegette. 

Jelcin orosz elnök idején az ország teljes káoszba került, mindenütt anarchia uralkodott, az oligarchák garázdálkodtak. Amikor Putyin vette át a hatalmat, elkezdett tudatosan rendet tenni és építkezni. Mint egy sakkjátszma levezetését mutatta be előadónk az évek alatt történteket és a jelen stratégiáját. Putyin hatalmas szervezőkészségét mutatja, hogy nemcsak az oligarchák hatalmát tudta megtörni és az országot stabilizálni, de a szétesett katonai erőből mára erős hadsereget alkotott. 

Az utóbbi két évben aztán színre lépett magas színvonalú új fegyverekkel és a krími és szír háború idején gyakorlatban mutatta be azt, jelezve, hogy világhatalmi tényezővé vált ismét. Ezután megismerhettük a gazdasági manipulációkat, az olajár leverését, melyet Putyinnak sikerült belső gazdasági átszervezéssel áthidalni.

Két kérdéskör került részletes kifejtésre. Ukrajnában az USA hatalmas összegekkel támogatta Janukovics korábbi elnök megbuktatását, szembe kívánja fordítani a két országot. A helyzet bizonytalan, és Ukrajna állapota gyorsan hanyatlik.

Szíria és környéke közismerten válságterület. Az Iszlám Állam hanyatlóban, és talán körvonalazódik valamilyen nehéz konszenzus. Szó esett még Törökországról, de a nemzetközi pénzhatalom háttérszerepéről is.

A két előadás részletesebb kifejtésére legalább e blog ötszöröse kellene. Remélem azonban, jól foglaltam össze, de bevallom, ennyi új információ összerakása is sok napot igényel.

Egyesületünk nem kíván zárt önképzőkör maradni, hanem információ-feldolgozó szakmai közösség, mely a kidolgozott témákat kifelé is közvetíti médián és konferenciákon át.