Már építjük a cukorgyárat (Kaposvár 1893-ban)
Ebben az esztendőben kezdett igazán meglódulni a város fejlődése. Ha viszont úgy véljük, hogy ennek a pörgésnek az élet minden területén megvan a nyoma, kénytelenek leszünk nyugtázni, hogy ez egyike a tévedéseinknek. Elég, ha csak az irodalomra gondolunk. Hiszen ekkor jelent meg az első verseskötete annak a Szalay Fruzinának (1864–1926), akire aligha lehet ráfogni, hogy a nyomulás két lábon járó jelképe.
Fruzina jómódú, művelt családból származott: édesapja, Szalay Károly kaposvári ügyvéd a tiszaeszlári per révén vált országos hírűvé (ahogy ezt már mi is megemlítettük annak idején), édesanyját, Kisfaludy Atalát pedig az első kaposvári költőnőként ismerték. Ő maga is széles körű nyelvismeretre, nagy műveltségre tett szert, ugyanakkor ábrándozó, befelé forduló, szelíd teremtés volt, a könyvek mellett a természet vonzotta leginkább. (Nem fogják kitalálni, milyen bombasztikus címet adott első, egyébként Budapesten kiadott kötetének: Versek.) Álmodozó hangú, borongós költeményeit és elbeszéléseit szentimentalizmus hatja át – bár az is igaz, hogy sok művében szólal meg újszerű hangon, lírája a századvégi irodalom élvonalába tartozik.
Az a férfiú, akit 1893. május 29-én iktattak be Somogy vármegye főispánjának tisztségébe, már sokkal inkább illett a korszak vibráló, gyarapodó világához. Tallián Gyula (1848–1927) régi nemesi családban született ugyan, de nehogy azt higgye bárki, hogy csupán ezért neveztek el róla (még az életében!) utcát Kaposváron. Azt mondják, Tallián úr karrierjét inkább „erélyessége, puritánsága, igazságossága és alapossága” segítette elő, meg persze – legalábbis hivatali időszakának jó részében – a kormányzat iránti lojalitása… Mint hivatalnok szakértelmével és korrektségével tűnt ki: „Sokat dolgozik; szigorúan elítéli a mulasztást, s maga megy előre jó példával.” Azt is komolyan lehetett venni, amit beiktatásakor mondott: „Az erőszak nem fegyverem, mert tudom, hogy jó kormányzatot csak törvény, igazság, méltányosság létesít.” (Somogy, 1893. május 14., 29.)
Kaposvár igen sokat köszönhet neki, a város lelkes pártfogóra talált a személyében. Tallián Gyula később részt vett a Németh István polgármester nevéhez fűződő városfejlesztő program megvalósításában, támogatta a vasútépítéseket, az új főgimnázium építését, s a kilencvenes évek elején hathatós segítségével sikerült megnyitni a nemsokára már az ő nevét viselő utcát. Utolsó éveit mintaszerűen vezetett kutasi birtokára visszavonulva töltötte, s a kutasi családi kriptában helyezték örök nyugalomra.
De térjünk vissza 1893-hoz, amikor szinte a város minden sarkában történt valami. Délen például az, hogy elkészült az új donneri kálvária, amelyet Péter–Pál ünnepén szenteltek fel. A kőfallal bekerített kálváriát és az egytornyos, eklektikus stílusú feltámadási kápolnát Gáspár Gyula kaposvári építőmester készítette el Bereczk Sándor mérnök tervei alapján. „Bizonyára egyik legszebb az országban” – írta róla a Kaposvár című helyi lap 1893. június 29-én.
Nyugaton szintén ezen a nyáron (július 3-án) temettek először a kanizsai országút északi oldalán nyitott új Nyugati temetőben, ami persze első pillantásra igen sajátos módja a városfejlesztésnek – viszont mégis az, ha meggondoljuk, hogy a régi temetőt később ezért nőhette be a város. Ugyanis ott alakult ki az 1920-as években a Rokkanttelep.
Keleten pedig nem kisebb dolog történt 1893 augusztusában, mint hogy belefogtak a cukorgyár építésébe. Pillanatkép a munkálatokról a helyi sajtó alapján: „A cukorgyár építkezése folyik. A téglavető felett sok ember földmunkával foglalkozik, másfelől a téglát, homokot hordják. Az épületek alapjai kimérve és cövekezve; a napokban már a síneket is rakják az építkezés hosszában, hogy az anyagszállítás gyorsan és biztosan történjék. […] Az eddig elhanyagolt és szegény Pécsi utca fel fog emelkedni, és a háztulajdonosok itt sokat nyertek […]. Hogy a gyár mily nagy terjedelmű lesz, mutatja az, hogy a belső felszerelésre megkívántató tárgyak többre mennek kétszáz vagon tehernél.” (Somogy, 1893. szeptember 3.) És valóban: úgy hírlett, hogy a Pécsi utca házainak értéke már szeptember elejére megduplázódott…
De a belváros sem maradt ki a modernizációból. A városháza hátsó udvarán (a mai Noszlopy Gáspár utcában) felépült a Siemens cég „kisebb villanyfejlesztő telepe”, amely 1893. december 27-én adott először áramot: Kaposváron ekkor vezették be a villanyvilágítást. Ez a telep persze csak egy kezdetleges, félnyeregtetős faépület volt, de ki tagadná, hogy amit itt hoztak létre, az bevilágította a várostörténet következő évtizedeit…