Ötezren figyelték a felvidéki hölgyeket (Kaposvár 1970-ben)
Ennek az esztendőnek az emlékét minden bizonnyal elevenen tartja a várostörténetben, hogy július 1-jén a megyeszékhelyhez csatolták a szomszédos Kaposfüredet és Toponárt. A két községből tehát városrész lett, nekünk pedig rájuk is figyelnünk kell ezután a krónikában.
Érdemes is résen lennünk, mert 1970 szeptemberében Toponárra helyezték plébánosnak a kaposvári születésű Lóth Józsefet. Más változások is történtek a helybeli egyházak háza táján: két hónappal korábban Baróti Jánost, a csurgói kerület esperesét kinevezték a Jézus Szíve Plébánia plébánosává, s az is ebben az évben történt, hogy a Somogy–Zalai Evangélikus Egyházmegye esperesévé választották Dubovay Géza kaposvári lelkészt. Őt április végén Káldy Zoltán püspök iktatta be hivatalába Kaposváron.
Az 1970 őszén – főként dr. Sziklay Iván tanár munkája nyomán – megalakult lovasiskola is Toponárhoz, illetve Kaposvár felsőfokú mezőgazdasági technikumához, majd főiskolájához kötődött. (Az intézményben szerencsére túlléptek a szocializmus első évtizedeiben uralkodó hivatalos nézeten, mely szerint a lósport és a lovasoktatás a letűnt, úri világ tartozéka…)
Szintén 1970-ben készült el a Sétatér Utcai Általános Iskola – a majdani Bartók – új épületrésze, a Lenin (a mai Szent Imre) utcában pedig a közgazdasági szakközépiskola. De a „Közgaz” maga egyelőre még nem foglalta el új hajlékát. Január 1-jével egy vadonatúj iskola is belépett a rendszerbe: a túlságosan felduzzadt létszámú 503. számú szakmunkásképző kettéválasztásával létrejött az 512-es Ipari Szakmunkásképző Intézet.
De a gazdasági szféra is tanúja volt néhány új szereplő színre lépésének. 1970 első napjától az Egyesült Izzó elektroncsőgyáraként termelt tovább a Kaposvári Híradástechnikai Vállalat, s ugyanekkor alakult meg a Somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság (Sefag). Nyáron megkezdte működését a Dél-dunántúli Vízügyi és Közműépítő Vállalat (Délviép).
Az építkezésekről is van mit mondanunk. 1970. június 25-én átadták a Lőrincz Ferenc építész tervei alapján átépített tűzoltólaktanyát (a tűzoltók bázisa eredetileg terményraktárnak épült, még a 18. század elején), két hét múlva pedig Szabó Zoltán egészségügyi miniszter felavatta a megyei kórház nővérszállóját. A főutcai Stühmer édességbolt helyén augusztus 7-én megnyitották az Omnia kávészalont, másnap pedig a Cseri úton épült, eszpresszót és könyvtárat magában foglaló ABC-áruházzal is ez történt. Utóbbit egy bizonyos Makovecz Imre tervezte…
Szeptemberben megkezdődött a töröcskei víztározó építése, s november 7-én a Jutai úton átadták a budapesti Finommechanikai Vállalat 3. Számú Kaposvári Gyárát. Noha ez volt a város egyik legfejlettebb üzeme, a lakosság alig tudhatott róla valamit. A gyár legfontosabb megrendelője ugyanis a hadiipar volt…
Ha már katonai ügyekről esett szó, megemlítjük, hogy 1970. április 2-án ismét felkereste városunkat Mihail Nyikolajevics Sarohin vezérezredes, a Kaposvárt 1944-ben elfoglaló 57. szovjet hadsereg volt parancsnoka. (Egész haderejét most nem hozta magával.) Az persze nem kapott ekkora publicitást, hogy február 1-jén elhunyt a hetvenhárom éves Gábriel János festő és mázoló, a Demokrata Néppárt egykori országgyűlési képviselője, aki 1956-ban a megyei Forradalmi Nemzeti Tanács elnöke volt.
Budapesten is történt egy minket fájóan érintő haláleset: 1970. június 23-án Fekete István író számára végleg megállította a ballagó időt az újabb szívroham… Két további hír a művészetek világából: az év elején a Géza utcában átadták a megye első állami műtermes lakását, s a Csiky Gergely Színház július 15-én tartott évadzáró társulati ülésén bemutatták Komor Istvánt, az új főrendezőt, aki Szegedről szerződött Kaposvárra.
A Kaposvári Kinizsi is megpróbált jól élni nemes örökségével: a klub január 16-i közgyűlése határozatban mondta ki, hogy a sportegyesület ismét felveszi a Rákóczi nevet, s színük újra a zöld-fehér lesz. A Rákóczi-pálya szintén ebben az évben (július 7-én) volt tanúja az első kaposvári női labdarúgó-mérkőzésnek, amikor is két Csehszlovákiából érkezett csapat feszült egymásnak. (A komáromi együttesben persze többnyire – vagy talán mind – magyarok szerepeltek.) Mintegy ötezer szurkolónak nyújtott jó szórakozást a hölgyek játéka. „Láthattuk, hogy különösebb sérülés nélkül ők is ismerik a fetrengés mímelését, s vele együtt a taktikai szünetet. Mintha szenvedélyesebben alkalmazták volna, mint a férfimérkőzéseken, bár különösebb tétje nem volt a találkozónak. Hajba azért nem kaptak, nehéz is lett volna, hisz a lányok legtöbbje rövid frizurát viselt.” (Somogyi Néplap, 1970. július 8.)