Kanadáig ért a hírünk (Kaposvár 1892-ben)
Ez az év többek között azért volt jelentős az akkor Párizsban élő festőművész, Rippl-Rónai József számára, mert március 30-án nyílt meg az első kiállítása, mégpedig az Osztrák–Magyar Követség kerti pavilonjában. A tárlatról mások mellett Bonaparte Matild (1820–1904) hercegnő is vásárolt képeket; az idős hölgy édesapja amúgy a világhódító Napóleon császár öccse volt… A tehetséges festő, aki néhány évvel azelőtt még gyógyszerészinasként szorgoskodott szülővárosában, Kaposváron, mindenesetre eltűnődhetett karrierje alakulásán.
Ezzel egy időben Rippl-Rónaink édesapja, a nagy tekintélyű pedagógus fontos megbízatást kapott odahaza, Somogy vármegye székvárosában: 1892 őszén ugyanis az ő igazgatása alatt nyílt meg Kaposvár legújabb, „Cigli” néven emlegetett elemi népiskolája. (A Cigli névben a német Ziegel, azaz tégla szó rejtőzik.) A nádtetővel fedett épület a Fő utca keleti végén állt, azon a dombocskán, ahol jóval később, az 1970-es években átadták a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemét. Korábban kocsma is működött a hivatalosan Fő Utcai Elemi Iskolának nevezett tanoda épületében. Ekkoriban a környék szinte a város szélének számított, alig voltak itt házak – de a városrész nagy jövő elé nézett. Ez persze már egy következő esztendő krónikájához tartozik.
A korszak másik nagy kaposvári születésű festőművészének, Vaszary Jánosnak is pedagógus volt az édesapja, s ő éppen 1892-ben távozott az élők sorából. A keszthelyi születésű Vaszary Mihály azonban nem az elemi, hanem a középfokú oktatásnak volt az egyik legjellegzetesebb alakja a 19. század második felében. A magyart és latint előadó Vaszary tanár urat (aki egyébként a gyorsírás tanításában is kitüntette magát) puritán gondolkodásúnak és egyenes jelleműnek tartották a kaposvári gimnáziumban, ahol huszonnyolc éven át okosította a fiatalságot. „Vaszary volt a tanintézet jó szelleme. Ő volt a tanári életben csaknem elkerülhetetlen apróbb ellentétek szerencsés kezű kiegyenlítője, aki szelíd lelkületével, kipróbált bölcsességével s erősen meggyőző ékesszólásával a legharciasabb elemeket is le tudta csendesíteni.” (Gruber János: Morzsák a negyvenéves asztalról. Kaposvár, 1913. 158. o.) Édesapját szűcsmesterként ismerték, nagybátyja viszont nem volt más, mint Vaszary Kolos bíboros-hercegprímás és esztergomi érsek. Úgy esett, hogy jeles rokonát látogatta meg a hatvanöt éves tanár, amikor szélhűdés érte. 1892. augusztus 13-án hunyt el.
A katolikus egyház Kaposváron és környékén is fejlesztésekbe fogott 1892-ben: Ózaranypusztán fa haranglábat és kőkeresztet állítottak fel, az egykori donneri lövölde területén pedig építeni kezdték az új kálváriát. A főtéri templom kivitelezése során már nagy gyakorlatot szerzett Ujváry Ferenc plébános tudta, miként kell anyagi forrást szerezni az építkezéshez. Nemcsak a lövölde felesleges részét és a régi kálvária területét adta el, hanem a Fő utcában évekkel azelőtt megszüntetett Szent Anna-kápolna harangját is, és felhasználta a kápolna bontásából megmaradt téglákat. Így tudta felépíttetni az új kálváriát, amelynek dombján feltámadási kápolnát is emeltek, a keresztút állomásainak költségét pedig a hívek adták össze.
Az 1892-ben folyó építkezések közül még csak egyet említünk meg: a Fő és a Tallián Gyula utca sarkán ekkor készült el a főorvosi lak.
Kaposvár csinosodása azonban (még) nem nyűgözte le a kortársakat, hiszen továbbra is éreztette hatását, hogy korábban jórészt tervszerűtlenül fejlődött a település. Ha beleolvasunk a Kaposvár című lap 1892. március 20-i számába, ilyen kritikával találkozhatunk: „Sokszor felpanaszolták már nyilvánosan és magánkörökben egyaránt, hogy az országban kevés város van, mely évtizedeken át rosszabbul lett volna kormányozva, mint Kaposvár. […] Végtelenségbe nyúló, görbe utcák […], a házak nem egy vonalban épültek […]. A hosszú utcáknak van a mezőn folytatásuk, ha valamely befolyásos városatyának földje esett arrafelé […]. Keresztutcák azonban alig vannak, senki se gondolt arra, hogy ebből a helyből valamikor város is lehet, s épített falusiasan egyhosszába, miből aztán bekövetkezett az a képtelen állapot, hogy két paralel megkezdett hosszú utcát addig folytattak, míg a két utca két vége valahogy összeépült, s a középen, a város kellő közepén, maradt egy nagy darab szántóföld.”
Akadtak, akik ez idő tájt érdekes alternatívát ajánlottak a Kapos-parti megyeszékhellyel kapcsolatban: kivándorolt magyarok 1892-ben Kaposvár néven nyitottak postaállomást Nyugat-Kanadában, Esterhazy település mellett. Hamarosan „Kaposvár” lett a kanadai magyar telepesek központja…