A nagy királynő előtt mindenki citerázik… (Kaposvár 1891-ben)
Ezúttal egy korabeli laptudósítással indítunk, nem is palástolva kíváncsiságunkat: a tisztelt Olvasó vajon tudja-e, melyik épületről van szó? „Soká állott nyersen, csonkán az a fal, elannyira, hogy a főépület el is unta mellette az álldogálást, s egy szép reggelre bedőlt, minélfogva a közönségnek is nagy ideje volt töprenkedni azon, vajon torony lesz-e hát az, vagy mi.” (1891. augusztus 16.) Ha túl nehéz volna a megfejtés, két további mondattal megtoldjuk a Kaposvár című lapból vett idézetet: „Azt, hogy torony legyen, senki se hitte, mert hát minek is oda a torony, melynek a tetejéről is csak azt a tüzet látja meg a tűzoltó, melyet az Iszák tetején gyújtanak […]. De hát akárhogy áll a dolog, mi azt hisszük, hogy az erkély arra való, hogy az őrszem ott posztírozhasson; s mivel belát onnan a »Martonhoz« [tudniillik a Marton-féle vendéglőhöz], mindig bekiálthat a városházára, hogy – frisset csapoltak!” Most már biztosan sikerült eltalálni, hogy a Teleki utcai tűzoltószertárról van szó, amelynek jellegzetes épülete 1891-ben készült el, valóban nem messze a városházától. (Noha az még nem a mai városháza volt.) Derék tűzoltóink október elején már az új toronyban tartottak őrséget.
A megyei tűzoltószövetség is ekkortájt (augusztus 20-án) rendezte meg alakuló közgyűlését a városházán. Barcsi, szigetvári, nagyatádi, nagybajomi, böhönyei és taszári tűzoltók is jelen voltak, elnökké pedig Németh Ignác kaposvári polgármestert választották meg. A dolognak csupán egyetlen szépséghibája volt: a szövetség sohasem végzett érdemi munkát…
De voltak távlatosabb vállalkozások is. A Mezőgazdasági Ipar Részvénytársaság szintén 1891-ben határozta el, hogy cukorgyárat épít Kaposváron. Elképzelésük, mint tudjuk, visszafogott értékelés szerint is életképesnek bizonyult. Február közepén egyébként maga Baross Gábor kereskedelemügyi miniszter biztosította – leiratban – Tallián Béla somogyi főispánt, hogy pártolni fogja Kaposvár iparfejlesztési törekvéseit. (A „vasminiszter” már korábban kiküldte egyik szakemberét a város ipari viszonyainak tanulmányozására.)
Első pillantásra úgy tűnhet, hogy az először 1891. július 5-én megjelent Somogyi Hírlappal is olyan történet indult el, amelynek fonala napjainkig ér. Ez azonban hibás vélekedés: az a Somogyi Hírlap nem napi-, hanem hetilap volt, és nem számít a jelenlegi megyei napilap elődjének. Ilyen címmel többször is kiadtak különféle lapokat Somogyban – bár az kétségtelen, hogy első ízben 1891 nyarán. A szóban forgó újságot Gruber János, a legendás hírű ügyvéd, politikus és életművész szerkesztette, s nem is volt hosszú életű (mármint a lap, mert Gruber igen): már 1893 tavaszán megszűnt.
Szintén ebben az évben kezdték kialakítani a mai Keleti temetőt. (Tudjuk, hogy Kaposvár temetői – a város növekedésével párhuzamosan – folyamatosan „hátráltak” a megyeszékhely keleti és nyugati határa felé.) Ennek az eseménynek tehát lett a jelenünkbe nyúló folytatása, hiszen a Keleti temető ma a város első számú sírkertjének számít, mégsem nevezhető – ezt őszintén be kell vallanunk – a település és a megye jövőjébe vetett bizalom jelének. Annál inkább ilyen a következő történet: gróf Szapáry Gyula belügyminiszter 1891 januárjában engedélyezte, hogy hathetes bábatanfolyamot indítson a kaposvári közkórház. Az úgynevezett másodrendű bábaiskolában – amely a maga nemében az első volt Magyarországon – tavasszal kezdődött meg az oktatás. A résztvevők elméleti ismereteket kaptak, míg a gyakorlati tudást a szülészeti osztályon sajátították el. A projekt kétségkívül sikeres volt: három év alatt száztíz bábát sikerült kiképezni, s a kiváló felkészültségű hölgyek munkájára nem is érkezett panasz.
A bábaképző iskola beindítását az a dr. Szaplonczay Manó (1856–1916) kezdeményezte, akit november 1-jén Somogy vármegye tiszti főorvosává neveztek ki. A Kárpátaljáról származó doktor (és nem mellesleg: Balaton-rajongó) az 1880-as évek elején Marcaliban kezdte a pályáját, de most Kaposvárra költözött, s itt is dolgozott haláláig, még negyed évszázadon át.
Szaplonczay doktor – „Manó bácsi” – természetesen a járványok visszaszorítását is legfontosabb feladatai között tartotta számon. Akadt dolga: első hivatali évének elején, 1891 februárjában és márciusában például a vörheny, az év végén pedig a vörheny és a diftéria miatt kellett zárva tartani a kaposvári főgimnáziumot.
A fáradhatatlan Barcza József és kaposvári cigányzenekara viszont mozgásban maradt: a banda 1891-ben újabb külföldi vendégszereplésre indult. Ezúttal Angliát célozták meg, s bizony még a királynő előtt is játszhattak, Londonban. Úgy hírlett, hogy Viktória (II. Erzsébet ükanyja) különösen szereti a cigányzenét…