Bob Dylant hallgatok, próbálom megfejteni a titkot. No, nem az irodalmit, az egyelőre nem megy, csupán az énekesit. Kattintok egyik youtube fájlról a másikra, de nem érzem azt, hogy valamit is vesztettem azzal, hogy ez idáig nem hallgattam őt.
Ha az életre úgy gondolunk, hogy egy nagy körforgás, akkor azt is el kell ismerni, hogy nem egy kört teszünk meg feleslegesen. Hányszor érezzük azt utólag, hogy minden addigi hiába való volt, és ugyanoda jutottunk, mint ahonnan azt megelőzően kiindultunk. Feleslegesnek érezzük a sok időt, az erőfeszítést, az érzelmeket. Néha már azt is gondoljuk, hogy eszünk ágában sem lesz újabb kört kezdeni. Aztán az élet folyik tovább a maga útján, és megint ott találjuk magunkat egy újabb kör elején. Akkor is ha akarjuk, és akkor is, ha nem akarjuk. Ha mindig ugyanaz az kör kezdődik, akkor valamit nem jól csináltunk.
Kezdjük egy kis pite földrajzzal! Nagy vonalakban mindenhol ugyanarról beszélünk, ugyanazt szereti az egész világ csak mindenhol másképp hívják. Mutatunk pár érekes ötletet a pitevilágból. Mai videónkban pedig újra TRX-en lógva láthattok minket.
A Teremtő kipihenten ébredt. Cseppet sem érezte magát fáradtnak, pedig hat nap kimerítő munka volt mögötte. Megelégedetten gondolt az elmúlt napokra. Arcát a fényben fürösztötte, megcsodálta az eget, a vizeket, majd élvezte a napsütést.
Bedőlt a Népszabadság. November másodikán lett volna éppen 60 éves. Jellegzetes az alapítás időpontja, 1956. november 2. Ekkor Budapestet már egy-két napja a szabadság szelleme lengi át, igaz, több ezer véres halottal. Viszonylag béke van. Az emberek a nemzet jövőépítésén gondolkodnak, s persze reménykednek. Az ellátás akadozik, de vidékről teherautókon ingyen és számolatlanul küldik az élelmiszert. A sebesültek gyógyítására a nyílt utcán lerakott kartondobozokba gyűjtik a pénzt, hozzá nem nyúl senki sem. A kirakatok beverve, az áru marad a helyén. A szabadság szelleme uralkodik.
Megszűnt a Népszabadság, legalábbis a terjesztője szerint. Nem örülök neki. Mindennap – igaz, egyre kritikusabban –, elolvastam a lap online kiadását, ahogy olvasom a teljes magyar sajtópalettát is. Jegyzeteimet nem tudnám írni úgy, hogy ne legyek napra tájékozott a magyar és a nem magyar politikában. A nol.hu egyik tájékozódási pont volt az anyaggyűjtésem során.
A belső békénket megszerezni nem könnyű. És minden pillanatban megtartani? Szinte lehetetlen. De biztos, hogy mindig tökéletesnek kell látnunk önmagunkat? Az, hogy néha elveszítjük a tudatos énünk feletti kontrollt és kizökkenünk a békés állapotból talán pont értünk van.
Sic transit gloria mundi.
Így múlik el a világ dicsősége. Miként elmúlnak a kevésbé dicső dolgok is.
Talán már említettem szülőfalumat, egy somogyi falvacskát. Ott nőttem fel, ismerkedtem a világgal. A lakosok száma ezernél nem igen volt több soha, ám gyerekként még azt gondolhattam, hogy ilyen a falusi összkomfort.
Tudom, elég furcsa párhuzamot állítani emberek, és autók között, de annyi párhuzamot lehet érzékelni, ami nem hagyott megnyugodni. Az emberek, a mai világ teljes életét, és hozzáállását hűen lehet tükröztetni azzal, ha egy roncsderbihez hasonlítjuk.
Biztosan mindenki előkapta a héten a melegebb ruhadarabokat a szekrényből és már lesöprögettük a jó öreg széldzsekikről a port, a bejárat melletti fogasokra bérletet váltottak a polár bélésű kabátok. Segítenénk ezt a felkészülést néhány ötlettel, ami nem bogyó és kapszulák formájában kerül a szervezetünkbe.