Emberi roncsderbi
Tudom, elég furcsa párhuzamot állítani emberek, és autók között, de annyi párhuzamot lehet érzékelni, ami nem hagyott megnyugodni. Az emberek, a mai világ teljes életét, és hozzáállását hűen lehet tükröztetni azzal, ha egy roncsderbihez hasonlítjuk.
Az ember ugye megszületik, mondjuk úgy, hogy a "gyártónak" köszönhetően, mi nem sorozatgyártásban, hanem egyedi alkotásokat tervezett, vagy épp nem tervezett. Egy aranyos kicsikocsi, kit kicsi kocsiban tologatnak büszkén.
Aztán ahogy telnek az évek, a kis futóművek egyre többet érintik a talajt, és a nulla kilométer szépen szaporodó számokká alakul. Már kis kocsiként érnek minket jó, és rossz dolgok. Figyelnek a műszaki állapotunkra, vagy épp semmibe veszik azt.
A karcolásmentes karosszéria már nem lesz karcolásmentes, pici hegek, és láthatatlan belső horpadások keletkeznek rajta attól függően, hogy hogyan bánnak vele. A kicsi kocsi mindentől függetlenül elkezd száguldani, szeretne minél több mindent felfedezni, minél több dolgot megismerni. Útja során pedig találkozni fog nagy autókkal, egyedüliekkel, és konvojokkal.
Lesznek autók, amik elállják majd útját, lesznek, akik elterelik, és nagyon sok lesz olyan, ami vele ütközni fog. Lesznek olyanok, akik velünk együtt javítanák ki azt, amit más összetört, de sokszor csak rajtunk fog múlni, hogy megtesszük-e.
Az üggyel-bajjal javított, vagy tökéletesre javított külső viszont gondokkal küszködő belsőt takar, megkopott gondolatok, múló érzések, eltűnő bizalom. Igazából ennek a világnak roncsokra van szüksége, akik félnek majd egymástól, és még önmaguktól is. Hogyan is mernének közeledni egymáshoz? A rengeteg sérülés lehet, hogy roncsedzetté tesz minket, de ettől még érezni nem felejtünk el.
A motor, az ember lelke a legnehezebben hozzáférhető, mert csak akkor lehet rajta segíteni, ha hozzá engednek férni, és sokszor már azt sem engedjük közel, aki jó szándékkal, érzéssel közeledik felénk. Igen, nagyon sok olyan roncs él köztünk, akit zavar, hogy más kevésbé horpadt, kevésbé sérült, és szinte szántszándékkal megy neki, újra, és újra.
Talán a legfontosabb az életben, hogy olyan mellett "parkoljunk le", aki mellett valóban biztonságban érezzük magunkat. Aki inkább közénk, és aközé áll, aki ütközni akar velünk. Akit az érdekel, hogy ott belül minden rendben legyen, és nem azzal foglakozik, hogy addigi életünk során mennyi sérülést szenvedtünk el. Mellette fognak a horpadások eltűnni, a belsőnk pedig megnyugodni.
Igen, a világ a roncsderbi cirkuszára vágyik, de saját döntésünk, hogy mi milyen úton akarunk haladni, és az is, hogy ki mellett akarunk leparkolni, egy életre...