Tavasszal üde zöldnek születtem.
Nyárra már sötétzöld lettem.
Levél-életem egy nagy fa lombjában éltem.
Mígnem egyszer a földre leértem.
Addigra már piros ruhában pompáztam,
Társaim is színt váltottak, ki barna lett, ki sárga.
Közvetlenül a TV-ostrom előtt két szerkezetében jellegzetesen elkülönülő csoport volt jelen.
Az akkor már több ezresre gyűlt tömeg a Kossuth téren, mely tiltakozott és rendszeresen skandálta a „Gyurcsány takarodj!” jelszót. Ez egyáltalán nem volt valami őrjöngő tömeg, inkább olyan, mely keresi a megoldást. Órákkal korábban Toroczkai (Tóth) László rég átvette az irányítást (háttérben 64 vármegyés és jobbikos zászlókkal, feliratokkal), azt sugallva, hogy az első szükséges lépés a 12 pont beolvasása a televízióba. A tüntetésen szinte kezdete óta ott voltam, néhány óra megszakítással.
Nagyon érdekes, erős energiákat élünk meg mostanság, amik megmutatják nekünk, kik is vagyunk valójában. Milyen hibáink várnak kijavításra, milyen mintáink és hiedelmeink, programjaink és játszmáink várnak meghaladásra.
Sajnos most sem sikerült. 56-nak, úgy látszik, ez a sorsa, valószínűleg azért, mert túl közel van időben. Igazából az sem jó, ha az ötvenedik évfordulón rendőrök lövik, verik az embereket, mint ahogyan az sem jó, ha a hatvanadikon civilek verik egymást. Ez így egyben csúfság. Persze mit is várhatunk egy olyan országban, ahol az 56-os eseményekben és az azt követő megtorlásokban igen csak kétes szerepet játszó Horn Gyula "szabadon" választott miniszterelnök lehetett?
Kezdhetném egy régi mondással, miszerint "minden szentnek maga felé hajlik a keze", de nem erről lesz szó. Azzal, hogy ünnepeink közelednek, emlékezünk. Azokra, akik már nincsenek mellettünk. Megyünk, és rendezzük a sírokat, de vajon rendezzük-e ott bent is a dolgainkat? Nem szól ugye megint a látványnak, a külcsínynek? A ki többre játéknak... Nem lehet kötelességnek tekinteni azt, aminek szívből kellene jönnie. Soha, és semmikor.
Két tábor van a halloween kérdéskört illetően. Vannak, akikre ránehezedik ez a nyugatról szinte betolakodó hullám és elutasítják. Vannak, akik szívesen hódolnak a Mindenszenteket megelőző este, éjszaka bulizós hangulatának.
Ősz van. Nyugalom. A természet aludni készül. Előtte ünneplőbe öltöznek a fák. A piros ezernyi árnyalatában pompázó ruháikat táncba hívja az őszi szél, majd szőnyeggé alakul.
Tíz évvel ezelőtt zajlottak a 2006. évi őszi események – zavargásoknak szokták azokat hívni. Mi is volt valójában? Igen sok részlet ismert, az átfogó összefüggések azonban tisztázatlanok!
Október számomra több mint harminc éve a Frankfurti Könyvvásárt jelenti. Ez a világ legnagyobb könyvvására. Valamikor Frankfurtba jött minden kiváló könyvkereskedő és könyvtáros. Itt, a kiadók standjain rendelték meg könyveiket. A kilencvenes évek közepén már nem kellett nekik Frankfurtba utazni. Megjelentek az egyre nagyobbra növő könyvnagykereskedők, akik képesek 24 órán belül beszállítani a könyveket az ország bármelyik csücskében lévő könyvesboltnak. Ekkortól már csak a könyvkiadóknak, ügynököknek és íróknak volt érdekükben, hogy ott legyenek a Buchmessén.
Fejlődni nem lehet konfliktusok nélkül. Mert kiszakítod magad a megszokott környezetedből, és egyszer csak mást adsz magadból, mint eddig, nem leszel már elég jó tükre a körülötted élőknek, akik ebből az egészből lehet csak azt érzékelik, hogy megváltoztál és nem jó irányba. Holott nem történt más, mint hogy felnyitottad végre a szemedet és megláttad magad mások tükrében, majd azt mondtad: elég volt.