A Tűz őrzője
Ilyenkor már hidegebbek az éjszakák, jobban kell figyelni a tűzre. Ha most kialszik, az végzetes lehet az egész törzs számára. Ilyen tájban már ritkábban küldenek le az Istenek az égből szikrát, ami újabb tüzet gyújthat. És a kihűlt deres fák is nehezebben kapnak lángra. Tűz nélkül pedig igencsak hideg a tél.
A tűz őrzője megpiszkálta a parazsat, s újabb fahasábot dobott a tetejére. A törzs többi tagja felől csak csendes szuszogás hallatszott. Közelebb húzódott a tűzhöz, és hosszasan nézte a lángok vakító táncát. Mindenki aludt, csak ő virrasztott. Kicsit magányosnak érezte magát.
Gondolataiba merült. Elméjében végigsiklott az elmúlt nap eseményein, és elmondott egy imádságot, a végén hálát rebegett. Nyugodt volt, és még mindig magányos.
Hanyatt feküdt a tűz mellett, és vigyázott, hogy el ne aludjon. Ahogy felfelé irányult a tekintete, kinyílt felette az ég. A sötét égbolton ezüstösen szikráztak a csillagok. Ilyen hidegben, mintha azok is jegesen csillognának… A Hold dagadóban volt éppen, de kellett még pár nap a teliholdig. Azért már így is szépen bevilágította a tábort.
A tűz őrzője nézte a ráboruló világmindenséget, és nagyon parányinak és magányosnak érezte magát benne. Aztán egyre inkább rácsodálkozott az égre, és észrevette, hogy az millió csillagszemével visszatekint rá. Ettől boldogság töltötte el a szívét, és egy gondolatszikra gyúlt az agyában. A szikrától belső tűz gyúlt, és valami megváltozott benne.
Elmúlt a „parányi” érzés, és egy másik jött helyébe. Az jutott eszébe, hogy milyen csodálatos, hogy ő maga is része ennek az óriási világmindenségnek. Ő is ugyanolyan része, mint a többi. Az „egész”, ugyanilyen apró részekből áll, mint amilyen ő. Ha ő megmozdul, akkor azzal a „minden” is mozdul, ha ő más lesz, attól az „egész” is más lesz.
Ez az új érzés megnyugvással töltötte el. Már nem érezte magát magányosnak sem. Inkább azt érezte, hogy ezentúl ezt a belső tüzet is meg kell őriznie… Előrehajolt, megpiszkálta kicsit a parazsat, és újabb fát dobott rá. Ha most kialszik, az végzetes lehet.