Karácsony közeledtével az ajándékok listájának összeírása mellett nagy energiabefektetés az aktuális menü kigondolása is. Mi minden évben próbálunk valami újdonságot is belecsempészni a tradicionális receptek közé. Három éve akadtunk rá ezen a héten ünnepelt receptünkre, a püspök-gyümölcskenyérre.
Ilyenkor, amikor Karácsony közeleg, valahogy mintha közelebb éreznénk magunkat Istenhez.
Lehet, hogy a sötétség, amiből ilyenkor van a legtöbb, okozza azt, hogy vágyunk a világosságra?
Vagy ilyenkor vagyunk legközelebb önmagunkhoz, és ott érezzük az Istent?
De lehet, a szeretet ünnepére várva kerülünk egy olyan hangulatba, ami mögött mást is érzünk.
Vasárnap egész Európa két eseményre figyelt: az osztrák elnökválasztásra és az olasz népszavazásra. Az osztrákoknál először választottak olyan elnököt, aki nem szociáldemokrata vagy kereszténydemokrata. Egy valamikori, zöld párti lett a szövetségi elnök, a holland gyökerekkel rendelkező Van der Bellen. A nyugati, balliberális politika és média ünnepelt. Nagy kő esett le a szívükről, ahogy a német alkancellár, Sigmar Gabriel megfogalmazta.
Sokszor mondjuk azt, hogy olyan a világ, amilyennek látjuk és érdekes módon mindenki mást lát meg belőle, másképp értelmezi a történéseket. Ez így van. De azon elgondolkodtunk már, hogy mi ennek az oka? Nem más, mint az, hogy mindannyian mást várunk el a világtól. Mást hiszünk róla.
Ádvent a karácsonyi várakozás időszaka. Eredetileg ez a lelki felkészülés ideje volt, ám korunkban ezen felül és túl sok minden más is lett.
A kereskedelem ilyenkor egy globális aratás időszakát éli. Kultúrkörünkben talán a karácsony az, amely messze túlnőtt a vallás keretein. Ami nem baj, hiszen valamilyen szinten mégis csak segít őrizni a hagyományt.
Emlékezetes film, nem akármilyen szereplőkkel, no de milyen listánk van nekünk? Mondjuk egyszerű földi halandóknak magunkat, és elégedjünk meg bevásárló-listával, banki csekklistával? Ha igazán megáll az ember, akkor rémisztő felfedezést tud tenni, tele van listákkal, amiknek igazából semmi értelmük, annyi mindenben állítunk fel sorrendet, hogy az igazi lista valahol elkallódik.
Már biztosan mindenkiben elkezdett pislákolni az adventi tűz. Meggyújtottuk az első gyertyát és hip-hop eltelt még egy hét, jöhet a második. Ilyen gyorsan fog kopogtatni mindjárt a karácsony is az ajtónkon, ezért jó időben neki látni a hangulat megalapozásának.
Néha meg kéne nézni magunkat kívülről. Úgy, ahogy mások látnak minket. Meglepődnénk bizonyára.
Ha megnéznénk magunkat kívülről, látnánk, hogy mit viszünk túlzásba. Látnánk, hogy ami aggaszt bennünket, az talán nem is olyan aggasztó. Látnánk, hogy egészen mások vagyunk, mint ahogyan belülről érezzük.
Szeretem az út szélén vártán ülő ölyveket. Kiálló szélső gallyakon, vagy éppen a fák tetején tanyáznak néhány száz méterenként az utak mentén. Fontos funkciójuk van, számunkra is. Lesik a gépkocsik által elcsapott kisállatokat, melyek aztán táplálékaik lesznek. Igazi köztisztasági szolgáltatók, életmódszerűen.
Megy a találgatás világszerte, hogy miért is szavaznak az emberek olyan pártokra és vezetőkre, akik – legalábbis a hangadó politikai- és médiaértelmiség szerint – populisták. Kik ezek a szavazók? Miért szavaznak Trumpra, miért nyer előválasztást a keményen konzervatív francia Francois Fillon, hogy lehet ekkora esélye az osztrák Szabadság párti Hofernak – és sorolhatnám, egészen Orbán Viktorig. Mert mi, magyar választók is ebben a lesajnált sorban vagyunk.