Bakancslista, neked?
Emlékezetes film, nem akármilyen szereplőkkel, no de milyen listánk van nekünk? Mondjuk egyszerű földi halandóknak magunkat, és elégedjünk meg bevásárló-listával, banki csekklistával? Ha igazán megáll az ember, akkor rémisztő felfedezést tud tenni, tele van listákkal, amiknek igazából semmi értelmük, annyi mindenben állítunk fel sorrendet, hogy az igazi lista valahol elkallódik.
Mindenkinek van bakancslistája, csak nekem valahogy az az érzésem, hogy nem jókor akarjuk a listán szereplőket "letudni". Miért a végén, amikor már minden mindegy, miért akkor jut eszünkbe, amikor bár még élünk, de megélni nem akkor éljük meg, amikor igazán szerettük volna? Féltünk, nem volt rá lehetőségünk, megtorpantunk, vagy más akadályozott minket?
Az igazi lista attól a pillanattól bennünk van, hogy öntudatunk lesz, onnantól valamit mindig el szeretnénk érni. Onnantól harcolunk a listán szereplő dolgokért, vagy feladjuk, vagy el sem indulnunk. Miért csináljuk ezt pont magunkkal? Képesek vagyunk nap, mint nap nekiveselkedni a semminek, a semmit érőnek, annak, amit pedig igazán szeretnénk, azt a lista legvégére írjuk át. Állandóan átírjuk a listát, állandóan tologatunk célokat, vágyakat, sakkozunk saját magunkkal, és aztán vesztünk.
Az igazság az, hogy mindenképp vesztünk, csak az nem mindegy, előtte hányszor, és miben nyerünk. Mi adott igazi értelmet a létnek. Hozzá kell szoktatni magunk, hogy előre toljuk azokat a dolgokat a listánkon, amiket akarunk, nem másért, másokért, magunkért.
Igazából, ha a listán lévők megvalósulnak, akkor azok listalakó vágyai is teljesülhetnek, akik nekünk fontosak. Hiszen legtöbbször rájuk is szükség van a teljesülésükhöz. Nem érdekes? Nem valósítunk meg olyat, ami azoknak is jó lenne, akik nekünk fontosak.
Le kéne ülni, leülni és megnézni azt listát, megnézni és újragondolni, mi is a fontos, és ki is a fontos. Három hét és Karácsony, egy olyan ünnep, minek megint csak akkor van értelme, ha nem a bevásárló-listára összpontosítunk, hanem az életünk listájára.
Igen, mindenkinek van azon a listán olyan, amit kérni szeretne, Karácsonyra, olyat, amit nem lehet masnival átkötni. Ugye megvan? Senkinek el nem mondott, de régóta remélt. Akkor most mi lenne, ha elmondanánk, és nem lemondanánk róla? Megint.
Az életünk veszélyes üzem, és az is marad, az első lélegzetvételtől az utolsóig, és sokkal több dolgot bánunk meg, hogy nem tettük meg, mint azt, hogy megtettük, kimondtuk, elmentünk oda, ahová szeretnénk, akivel szeretnénk.
Igen, nekem is van egy ilyen listám, és megfogadtam, hogy semmit nem húzok ki róla, mert elsőre azt gondolnám, nem lehetséges, lehetséges, tőlem függ. Az én listámon van, nem másén, ki más tehetne arról, hogy megvalósuljon, ha nem én?
Tegye mindenki a szívére, majd a listájára a kezét, nagy sóhaj, aztán megvalósítani mind, egytől egyig...