Ádvent
Ádvent a karácsonyi várakozás időszaka. Eredetileg ez a lelki felkészülés ideje volt, ám korunkban ezen felül és túl sok minden más is lett.
A kereskedelem ilyenkor egy globális aratás időszakát éli. Kultúrkörünkben talán a karácsony az, amely messze túlnőtt a vallás keretein. Ami nem baj, hiszen valamilyen szinten mégis csak segít őrizni a hagyományt.
Persze sokan a sorban várakozók közül nem tudják, hogy a keresztények sorsa az örök várakozás, a liturgiában is megvallott hit:
Halálodat hirdetjük, Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz.
Ez az évezredeken átnyúló hit az, ami talajt teremt a hitetlenek karácsonyának is.
Ám nekik ennyi nem lenne elég, kell valami többlet, amitől elhiszik, hogy a karácsony az az ünnep, amikor akár a személyes lehetőségeken is túlterjeszkedve, mindenféle hasznos és haszontalan ajándékokkal kell jelezni, hogy benne vagyunk a fősodorban, hogy részei vagyunk valaminek, amiről sokszor nem is tudjuk, hogy mi. Néha nem tudjuk, de olyan jó benne lenni, együtt folyni a tömeggel a bevásárlóközpontokban.
Persze erre az igényre nem csak a kereskedelem, a szórakoztatóipar, hanem a helyi politika is saját liturgiákat épít. Ádventkor nagyobb és kisebb városokban gyúlnak ki a fények hirdetve, hogy ha másban nem is, de a pazarlásban egyek vagyunk, Mauglisan szólva egy vérből vagyunk.
Ezért persze nem kell megköveznünk egyetlen város vezetését sem, hiszen a kertvárosokban sokfelé űzött világítsuk ki a házat, ha lehet szebben-jobban, mint a szomszéd, olyan közeget teremt, melyben meg kell adni azoknak is ezt a lehetőséget, akiknek nincs módjuk beszállni a versenybe. Mert mindenkinek jár egy kis ádventi kivilágítás, azoknak is, akiknek nincs mit és nincs mivel kivilágítani. Így a városokban felgyúló fények egyfajta egységesítő jelzések is. Fényt csodálunk, vásárolunk, forralt bort iszunk, egyek vagyunk, mi farkasok, medvék, Mauglik.
Benne lenni az áramlatban, átérezni a pillanatot, amikor varázsütésre kibillenünk a mindennapok taposómalmából, a szürke eminenciás szerepéből. Ezek azok a percek, amikor nekünk csillognak a fények, amikor hit nélkül is hihetjük azt, hogy majd eljön, ha nem is a megváltó, de legalább az az időpont, amikor szavazatunkon, a munkaerőnkön, a nehezen megkeresett pénzünkön túl, mi is fontosak lehetünk.
A fények elfeledtetik velünk, hogy ez a perc bármikor eljöhetne, ha hagynánk. Ám, miközben hitetlenek vagyunk, ebben mégis hiszünk, úgy hisszük, ezt nem lehet, nekünk nem, mert nem dolgozunk eleget, mert nem tanultunk eleget, mert nem örököltünk eleget, mert…, mert…
Így maradnak a hitetlenek is örök várakozásban.
Pedig mindennel rendelkeznek, ami ahhoz kellene, hogy ne kelljen tovább várakozni.
Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra
– mondta Weöres Sándor, na de ki olvas manapság Weörest?
A ledek fényei a városok utcáin, az üzletek kirakatában azt üzenik, nincs hova felmásznod. A baj csak az, hogy valóban nincs, ha ezt elhiszed.
A benned lévő tér tágasabb, mint ami körülötted van, egy félszobában is bármikor elképzelhetsz egy belakhatatlan méretű kastélyt, a kis salakos pálya is a Camp Nou lehet neked, ha akarod. Ez nem jelenti azt, hogy ámítsd magad, csupán azt, hogy lehetőségeid messze túlmutatnak a mindenkori állapotodon. A fények január elején kialszanak, s egy évig nem gyúlnak ki újra, majd egy évnyi várakozás vár rád, de csak, ha valóban ezt akarod.