Sokszor mondjuk azt, hogy olyan a világ, amilyennek látjuk és érdekes módon mindenki mást lát meg belőle, másképp értelmezi a történéseket. Ez így van. De azon elgondolkodtunk már, hogy mi ennek az oka? Nem más, mint az, hogy mindannyian mást várunk el a világtól. Mást hiszünk róla.
Ádvent a karácsonyi várakozás időszaka. Eredetileg ez a lelki felkészülés ideje volt, ám korunkban ezen felül és túl sok minden más is lett.
A kereskedelem ilyenkor egy globális aratás időszakát éli. Kultúrkörünkben talán a karácsony az, amely messze túlnőtt a vallás keretein. Ami nem baj, hiszen valamilyen szinten mégis csak segít őrizni a hagyományt.
Emlékezetes film, nem akármilyen szereplőkkel, no de milyen listánk van nekünk? Mondjuk egyszerű földi halandóknak magunkat, és elégedjünk meg bevásárló-listával, banki csekklistával? Ha igazán megáll az ember, akkor rémisztő felfedezést tud tenni, tele van listákkal, amiknek igazából semmi értelmük, annyi mindenben állítunk fel sorrendet, hogy az igazi lista valahol elkallódik.
Már biztosan mindenkiben elkezdett pislákolni az adventi tűz. Meggyújtottuk az első gyertyát és hip-hop eltelt még egy hét, jöhet a második. Ilyen gyorsan fog kopogtatni mindjárt a karácsony is az ajtónkon, ezért jó időben neki látni a hangulat megalapozásának.
Néha meg kéne nézni magunkat kívülről. Úgy, ahogy mások látnak minket. Meglepődnénk bizonyára.
Ha megnéznénk magunkat kívülről, látnánk, hogy mit viszünk túlzásba. Látnánk, hogy ami aggaszt bennünket, az talán nem is olyan aggasztó. Látnánk, hogy egészen mások vagyunk, mint ahogyan belülről érezzük.
Szeretem az út szélén vártán ülő ölyveket. Kiálló szélső gallyakon, vagy éppen a fák tetején tanyáznak néhány száz méterenként az utak mentén. Fontos funkciójuk van, számunkra is. Lesik a gépkocsik által elcsapott kisállatokat, melyek aztán táplálékaik lesznek. Igazi köztisztasági szolgáltatók, életmódszerűen.
Megy a találgatás világszerte, hogy miért is szavaznak az emberek olyan pártokra és vezetőkre, akik – legalábbis a hangadó politikai- és médiaértelmiség szerint – populisták. Kik ezek a szavazók? Miért szavaznak Trumpra, miért nyer előválasztást a keményen konzervatív francia Francois Fillon, hogy lehet ekkora esélye az osztrák Szabadság párti Hofernak – és sorolhatnám, egészen Orbán Viktorig. Mert mi, magyar választók is ebben a lesajnált sorban vagyunk.
Számtalanszor megéltem már azt, hogy egy beszélgetésben a házasságra terelődött a téma, és amint kiejtettem a számon, hogy mi a férjemmel örökre együtt tervezünk, mert tudatosan éljük az életünket, akkor a beszélgető partnerem erre csak legyintett, miután azt mondta, hogy biztosan még túl keveset éltem, aztán majd én is egyszer csak ott találom magam a válóper küszöbén és nem is értem, hogyan kerültem oda.
A hűség általában, illetve ne legyünk naivak, mondjuk inkább így, időnként, véletlenül elnyeri jutalmát. Most kitartó olvasóim egy ilyen véletlennek lehetnek haszonélvezői. Megkaphatják ugyanis a valódi tanítást, szlengül fogalmazva a tutit, mellyel aztán élhetnek, ha akarnak. Persze nem fognak, de ez már nem az én bajom.
Ha minden olyan ember, aki a csúcsra akar törni, mind ott toporogna a Csomolungma alatt, és persze rajta, akkor az a hegy ki sem látszana az emberek alól. Azért gondolom ezt, mert annyi embernek beszélték tele a fejét azzal, hogy az elérendő cél lehet egy, és ugyanaz. Mindenkinek.