Hosszú téli éjszakák. A sötét teljesen besűrűsödött. A fény már szinte csak belül pislákol. Magunkba fordulva lázasan kutatunk utána. Közben ingerültebbek vagyunk, feszültebbek, és türelmetlenek.
Ezekben a napokban igen erős energiákat élünk meg, néha úgy érezzük olyan erővel feszít odabentről, mintha azonnal ki akarna törni. Van, hogy nem tudunk megülni a fenekünkön, néha aludni sem bírunk és mindeközben meg kell barátkoznunk az érzéssel, hogy ez a feszültség bizony odabent marad.
Miután közzé tettem a tanítást, kaptam néhány visszajelzést, melyek többnyire arról szóltak, hogy amit írtam, az lehet érdekes, jó és akár igaz is, ám túl tömör, túlságosan egy tömbben van, kívülről nehezen megközelíthető, azok számára, akik más gondolkodásmódhoz szoktak, nehezen értelmezhető.
Némi gondolkodás után azt a következtetést vontam le, hogy bár nem így fejezték ki, de alapvetően a tanítással kapcsolatos példabeszédet, vagy beszédeket hiányolták. Pontosan azt, amiről azt gondoltam, hogy végre elhagyható, korunk az információ elérhetőségének olyan fokozatát kínálja az olvasóknak, hogy immár elegendő a kinyilatkoztatás, a többit elintézi az érdeklődő, ki-ki vérmérséklete, felkészültségi szintje szerint. Most azonban be kell látnom, ez nem biztos, hogy így van.
A lecke tehát adott, példabeszéd kell.
Karácsonykor sokkal nagyobb a súlya a boldogságnak. Sokszor szinte kötelezve érezzük magunkat, hogy a legmeghittebb, legszebb pillanatokat ilyenkor éljük át. A reklámok, feldíszített bevásárlóközpontok kirakata a "hibátlan" mosolygós családok álomképét festi elénk. De mi is a tökéletes pillanat?
Valahonnan előkerült egy tollpihe, miközben blogíráshoz készülődtem éppen.
Ahogy gyönyörködtem benne, eltűnődtem, hogy mennyi mindenre jó egy toll. Persze nem a madarakra gondoltam közben, akiknek a ruházatukat alkotja. Nem is az angyalokra, akiknek a szárnyait fedi.
Ránk férne már egy jobb világ! A „jóléti társadalom”, a „Wohlfahrtstaat” álma már a kiemelkedően gazdag Németországban is hosszú évek óta a múlté. Hol vannak már a Dunakanyarból, Budapestről és a Balaton mellől a német nyugdíjasokkal teli autóbuszok? Hol vannak a tele turistaparadicsomok Görögországban, vagy Tunéziában? Igaz, másutt nem csökkent a luxus, helyenként inkább nőtt. Dubai felhőkarcolóiba is jutnak vendégek, de nem a középosztályból.
Nem tudom, hogy mennyire mozgatta meg a mindennapjaikat, kedves olvasóim, hogy beiktatták az ENSZ új főtitkárát, a portugál Antonio Guterres személyében. Guterres a portugál szocialista párt főtitkára, majd miniszterelnök volt, és közben ellátta a Szocialista Internacionálé elnöki tisztjét. Legutóbbi funkciója már az ENSZ-hez köti: ő töltötte be 2005-2015 között az ENSZ menekültügyi főbiztosi posztját. Ezt nagyon jól csinálhatta, mert előléptették, de megkapta azt a német díjat is, amit valakinek a hosszan tartó jótékonysági tevékenységéért osztanak. Ilyen díjat kapott például Szilvia svéd királynő, a gyerekek jogaiért kifejtett harcáért, vagy Art Garfunkel a Simon & Garfunkel duóból, aki a gyermekvakság ellen végez értékes jótékonysági munkát és adakozást.
Kettő dolog nagyon kell ahhoz, hogy a házasságunkban mindketten jól érezzük magunkat. Az egyik, hogy ismerni kell egymás szeretetnyelvét, a másik, hogy nem szabad elfelejteni hálát adni a párunknak mindazért, amit kapunk tőle.
Mielőtt bárki elmenekülne, leszögezem, ez az írás a címadás ellenére nem az 1990-ben félresikerült nemzeti próbálkozásról szól, hanem egy sokkal vidámabb, személyes történetről.
Az, hogy ki, mire alkalmatlan, azt nem a képességei, hanem a tettei fogják megmutatni. Oly könnyedén jelentjük ki akár saját alkalmatlanságunk is, hát még azt, ha valaki mást tartunk alkalmatlannak.