Mygrice tollai
Valahonnan előkerült egy tollpihe, miközben blogíráshoz készülődtem éppen.
Ahogy gyönyörködtem benne, eltűnődtem, hogy mennyi mindenre jó egy toll. Persze nem a madarakra gondoltam közben, akiknek a ruházatukat alkotja. Nem is az angyalokra, akiknek a szárnyait fedi.
Tollászkodtam egy kicsit, majd elővettem a tollamat, és papírra vetettem a gondolataimat. Vannak emberek, akik mostanában megtollasodtak, és vannak olyanok is, akik idegen tollakkal ékeskednek. A vadászok tollat tűznek a kalapjuk mellé, az indiánok pedig fejdíszt készítenek belőle.
Nézem a tollat. Puha pihéi elbűvölnek. Ha tenyerembe helyezem, valami kellemes érzés jön belőle. Mintha súgni akarna valamit.
Amikor meglátok egy tollat magam előtt az úton, vagy az erdő mélyén a száraz leveleken könnyedén pihenni, esetleg víz felszínén úszni, az mindig elvarázsol. Úgy érzem a tollak titokzatos üzeneteket küldenek felém, lelkemben - lágyan, mint a tollpihe maga - kibontakoznak az üzeneteik, és ettől jól érzem magam.
Nyugalomérzés. Békesség. Erő. Szeretet. Szépség. Könnyedség. Bizalom, és Hála.
Pedig csak egy toll. De lelke van. És üzenete.
