Tengerihántás a Facebookon

Az egy napra rövidült hétvégén ízelítőt adott magából a tél. Ebben persze nincs semmi szokatlan így október végén, és az időjósok is jó előre beharangozták a hirtelen lehűlést, mégis, a globális felmelegedéshez szokott testünket jól átjárta a fagyos hideg. Az eső is esett rendületlen, mintha be akarná pótolni a nyári mulasztását, és a fények is pihentek, minden csupa szürke volt és szomorú. Mit tehet ilyenkor az ember…? Bemenekül a tető alá és dolgozik, vagy pihen.

Így tettek elődeink is, a rossz idő beálltával fedél alá húzódtak és tollat fosztottak vagy tengerit hántottak. Közben persze jókat beszélgettek, nevetgéltek, elmélkedtek és emlékeztek.
A hétvégén magam is így tettem. Tengernyi kép közül válogattam egy munkához, közben kezembe akadt egy szürke, fénye vesztett fotó a Kossuth térről – ami ugyanilyen fogvacogtató időben készülhetett, a hetvenes évek derekán. Megosztottam Facebookon azokkal az ismerőseimmel, akiket tudom, hogy érdekel, és elindult a beszélgetés – ha csak virtuálisan is!

Emlékeztek, hogy nyilvános telefonfülke állt a Kossuth-szobor mögött, és hogy kalauz ült a csuklós Ikarus buszon. Elmesélték, hogy a hatvanas években sikk volt, hogy ki tud tovább smárolni a Cukoripari Technikum előtti zebrán, és hogy hogyan terelték el a figyelmét a forgalomirányító „zsámolyos” rendőrnek, amíg aztán fel nem szerelték a villanyrendőrt 1974-ben.

Mérjünk mérleg nélkül!?

Már nagyon megszoktam, hogy van egy megbízható digitális mérlegem, amivel gyorsan, egyszerűen és pontosan mérhetem ki a süti hozzávalóit. Nemrég kicsit megtréfált, mert éppen akkor fogyott ki belőle az elem, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá!

Aztán elgondolkodtam, hogy régen nem volt digitális, sőt, sokszor másik mérleg sem a háztartásokban, mégis rengeteg süteményt sütöttek. Így hát összeszedtem azokat a módszereket, amivel Te is mérhetsz hasonló esetben.

Mérőpohár: Majd minden háztartásban van folyadék mérésére használatos mérőpohár. Ha jobban megnézzük, akkor észre fogjuk venni, hogy a legtöbb ilyen eszközön a folyadék beosztáson túl, szerepel a liszt és a cukor méréséhez szükséges beosztás is. Tehát meg is oldódott a probléma.

Ha mérőpoharunk sincs, használhatunk bögrét: Vegyünk elő egy átlagos 2,5 dl-es bögrét és használjuk ezt a méréshez.

• 1 bögre folyadék: 250 ml

Mérhetünk más poharakkal is:
• 1 teáscsésze = 2 dl
• 1 kávéscsésze = 1 dl
• 1 vizespohár = 1,5 – 2 dl
• 1 dl liszt = 6 dkg
• 1 dl búzadara = 7 dkg

Nekem az ünnep…

Most érkeztem haza egy kiváló ünnepi műsorról, és azon gondolkodom, hogy ki, miként és mit ünnepel.

Induljunk el a kályhától. 1955-ben születtem. Egy nap híján 10 hónapos baba voltam, amikor 1956. október 23-át írtunk. Az anyatejen kívül nem létezett a világ számomra. Én voltam az, aki minden információt úgy kapott a történésekről, ahogyan mások azt elmesélték. Elkezdtem iskolába járni, ahol azt sulykolták belénk, hogy volt egy ellenforradalom. Elhittem. Mindenki, akit tiszteltem – szemlesütve -, de ezt mondta. Miért ne hittem volna. Szüleim sem vitatkoztak velem, amikor a tanultakat otthon elmondtam - összenéztek és hallgattak -, nem akartak nekem rosszat.

Titokban voltam elsőáldozó, és ott hallottam először a paptól, hogy 1956-ban jelentős események voltak, de erről az iskolában nem szabad beszélni. Nem értettem a felnőtteket, miért beszélnek össze-vissza. Esténként szüleim és nagyszüleim valamire várakozva hallgatták a Szabad Európa Rádiót, de nekem a TV macit kellett néznem.

1968-at írtunk, amikor Zsuzsa kiment október 23-án a Petőfi-szoborhoz és saját versét elszavalta. Ez lett a veszte. Kitűnő tanuló volt, de amikor bevitték a rendőrségre, véletlenül többször leesett a lépcsőn. Most nővére kísérgeti és még beszélni sem tud már 44 éve. Egy vegetatív lény.

Még most is iszonyatos belegondolni abba, hogy micsoda zsarnokság és megfélemlítés kell ahhoz, hogy az ember ne lehessen őszinte még a családtagjaival sem. Ezt csak az érheti meg, aki élt akkoriban. Ha jót akartál, hallgattál.

Kis magyar csodák Kárpátalján

Életemben másodszor voltam Kárpátalján. Ezúttal újabb szeletet kaptam az ottani létből, ami bizony kevéssé felemelő. Nem csoda, ha sokakban megfogalmazódik az áttelepülés gondolata.
S nemcsak a magyarokban, de két népszámlálás között, mint mondták, több mint 10%-kal csökkent az ukránok száma is. Több millióan dolgoznak, élnek nyugaton: jobb ott cselédsorsban, mint odahaza munkanélkülinek.

A falvak nagy részben lepusztultak, jövőképről kevesen álmodnak. Azért akad egy-egy fanatikus magyar, így a Szentmiklósra költözött magyar/ukrán művészházaspár. Bartosh József festőművész igen nagy szeretettel vezet körben az egykoron Báthoriak/Zrínyik/Rákócziak által birtokolt várban. (Úgy tűnik ott is vannak bolondok, akik a múlt szépségét a jövőnek akarják megmenteni!) A tetőt már felújították, a belső falakat részben újra kell építeni.

De a berendezés már idézi a régi kort, s Bartosh úr ukrán felesége tojásokat fest igen művészi szinten, a hagymában megfestett tojásról zsilettpengével kaparja le a felesleges szint, s „rajzol” pengével, mintha a legfinomabb ecsettel festene. Ottlétünk estéjén kamarakoncert is volt, sajnos nem várhattuk meg.

Munkácsba csak éppen belekóstolhattunk, de gépkocsim valószínűleg sokáig emlegeti a macskaköves utat. Óh, az egykori budapesti macskakő, autósztrádának tűnne emellett! Helyenként több mint 30 centis kövek, igaz, simára csiszolva, de gyakran két kő között 5 cm-es szintkülönbséggel. Bizony, lehetetlenség kettesbe felkapcsolni, viszont itt aligha marad a kocsiban utazóknak veseköve.

Ungvárt avatott kísérővel sétáljuk végig. A régi épületekről még visszaköszönt a múlt, az újakról a szovjet szocreál szürkesége. Bár itt is akadtunk esküvőbe, de más aligha oldja az egyhangúságot, hacsak négyévente nem, mint most a színes választási plakátok. Azért a belvárosban akadnak már helyreállított épületek, sőt az Ung egyik oldalán csinos üzletsor is.

Az étterem takaros, s a kiszolgálók igencsak tüsténkednek, az ebéd ízes. Nagyjából minden együtt van, de a mellékhelyiség… Még tiszta is, csak hát nehezen szokom, hogy használat után a papírt az egész városban tilos a szemétbe dobni, mert eldugul a csatorna. Tessék a kagyló melletti műanyag kukába dobni! Nem tudom, mi lenne itt egy nagyobb járvány idején!

Hitel és hiteltelenség

Ha valaki elfelejtette volna: Bajnai az őszödi beszéd után lépett be a Gyurcsány-kormányba. Pontosan tudta, hogy ki mellett, és kikkel együtt vállal szerepet. Önkormányzati és területfejlesztési miniszter lett, majd 2008 elején a „szépemlékű“ Kóka és utóda által felszabaduló tárcánál nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszterré lépett elő. Addig, amíg át nem vehette a miniszterelnökséget. Magyarul: ott, azokon a posztokon volt kulcsszereplő – fejlesztés, gazdaság -, ahol Magyarország a legkatasztrófálisabban teljesített. Különös, hogy éppen e súlyos múltú ember mögé sorakoztak fel október 23-án az ismerten könnyen felejtő pesti népek.

És még valami. Bajnai politikai pályája már előbb, fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztosként indult 2006-ban, Gyurcsánynál. Felügyelete alá tartozott az uniós pénzek elosztása. Bajnaiék az országba érkező EU-fejlesztési milliárdokból – éppen a napokban közzétett adatok szerint -, mindössze az EU-s pénzek 14-16%-át (!) fordították fejlesztésre, a gazdaságra, a vállalkozások megerősítésére. Arra, amire kellett volna.

A milliárdok döntő részét a nem termelő szférának osztották szét. Ebből persze a szocialista-szabaddemokrata lobbi szépen profitált. Bajnai felemelkedése nem a véletlen műve. Hogy ezek után hogyan mer politikai szűzként éppen ő színre lépni, azt talán csak azok a multinacionális és hazai havercégek tudnák megmondani, akik Bajnai mögött állnak.

Feltehetően benne látják azt az embert, aki majd a 2014 és 2020 között bejövő újabb EU-s milliárdokat ismét „igazságosan“ tudja elosztani. Aki mellette még megszünteti a bankadót és társait. És minden terhet újra a népre rak. Ahogy tette ezt miniszterként és miniszterelnökként.

Kegyelmet nem kérek!

Ezek voltak Nagy Imre szavai az utolsó szó jogán, amikor Vida Ferenc vérbíró kimondta a halálos ítéletet. És még több száz halálos ítélet és több mint húszezer börtönbüntetés kiszabása volt a megtorlás az 1956-os eseményekre.

Nem szeretném elemezni az eseményeket, csak megpróbálom gyerekszemmel bemutatni azokat. Természetesen nem értettem, mi folyik ezekben a napokban, csak sok mindent láttam. Láttam hatalmas tömeget, bekötött fejű embereket. Hallottam nagy durranásokat. Besötétített ablakot, a felnőtteket izgatottan beszélni és a rádió folyton szólt. Nem féltem, mert egy gyerek nem fél, hanem kíváncsi.

Emlékszem, hogy miután kimehettünk az utcára, láttam a sok romos épületet, kidőlt oszlopokat és kiégett villamost. Élelem alig volt, az egész család sorba állt, hogy krumpli és hagyma legyen a szatyorban. Karácsonykor vidékre mentünk a nagymamámmal rokonhoz, hogy megfelelő élelmet kapjunk. Az eseményeket csak jóval később tudtam meg, no nem a történelemkönyvekből. Emlékszem az 1966-os októberre is.

Baráti társasággal táncolni készültünk és mint mindig, a Jászai Mari téren gyülekeztünk. Hirtelen vagy húsz rendőr vett körbe minket igazoltatás céljából, és közben csak úgy záporoztak a kérdések. Miután alaposan kikérdeztek bennünket, elengedtek és mehettünk táncolni. Mikor hazaértem és elmondtam édesapámnak a történetet, csak annyit mondott: ezek még mindig félnek.

Most érett fejjel már értem, hogy egy paktum keretében nem segített a nyugat. A birodalom visszavágott, a tankjai erejével e kis ország nem tudott szembeszállni. Habár későbbi vezetője, Borisz Jelcin országa szégyenfoltjának nevezte az 1956-os cselekedeteit. De kellettek Hegedűsök is, akik elárulták a hazát.

Pillanatnyi időutazás – ’56-ba

Macskaköves utcákon vonuló ballonkabátos emberek, fejkendős asszonyok és kalapos férfiak. Petőfi arcképes zászlót lobogtató nők a Fő utcán és zászlóba öltöztetett Petőfi a Rendelőintézet előtt. Még megvan a gesztenyefasor az egykori donneri felüljáró rámpája mellett és már elültették a platánokat a színház előtt. Rögtönzött emelvényt tákolnak a Kossuth téren.

Éppen renoválják a Megyeházát és a Turul Szállót, és még áll a cukrászda épülete a „Haza kis polgárainak” háza előtt. Toll ágyneműt árulnak a Teleki utcában, sportszert és játékot a ma üresen álló Fő utca 6. üzlethelyiségében. Babakocsit toló ételhordós fiatalasszony nézi a zászlós menetet, tányérsapkás katonák állnak sorfalat. Vajon barikádhoz pakolják–e a felszedett macskakövet a teherautó platójára?

33 fotó, emberi sorsok, egy város és egy ország történelmének pillanatképei. A házak nagy része még áll, az emberek és a fák közül sokan már nem élnek. Együtt változunk: a város és lakói. Nézve a képeket arra gondolok, hogy együtt írjuk a történelmet: vannak, akik a nagy pillanatokat, és vannak, akik a hétköznapokat.

Áldatlan pillanatok

Mi is pontosan tudhatjuk, hogy eljön az őszben a pillanat, amikor ünnep ürügyén pár százezren nekilendülnek, hogy leváltsák, vagy éppen éltessék az aktuális kormányt. Olyan ez nálunk, mint a levelek sárgulása, az ősz egyik bizonyossága.

Nincs ez másként az idén sem. A kormánypártiaknak ismét megy a békéjük, még jó, hogy nem a hasuk, mert az ilyen nagy tömegnél igencsak látványos következményekkel járna. Ez valami krónikus dolog lehet, mert a múltkor is ment már az a béke. A béke menése igazából nem látszik kórosnak, hiszen mosoly és méltóságteljes hömpölygés jellemzi. Reméljük, így lesz ez most is.

A másik nagy nyilvánosságot kapott rendezvény a milla tüntetése. Ez a nagy nyilvánosság azért is furcsa, mert a milla - eredeti nevén az „Egymillióan a magyar sajtószabadságért” immáron egyesület - éppen a sajtószabadságért küzdött eddig. Ha most a rendezvényük teljes nyilvánosságot kap, akkor az a létüket kérdőjelezi meg. Hiszen olyanért küzdeni, ami megvan, meglehetősen érdekes tevékenység.

Csak azért engednek teret nekik a nyilvánosságban, hogy úgy tűnjön, van sajtószabadság, pedig nincs is. Mint Virág elvtárs érdekes kém értelmezése, miszerint aki nem gyanús, az nagyon gyanús.

Azt, hogy mennyire megvan, az is bizonyítja, hogy első emberük éppen a minap egy országosan nézhető televízió népszerű műsorában fejthette ki nézeteit fő műsoridőben. Na ja, mondják ők, csak azért engednek teret nekik a nyilvánosságban, hogy úgy tűnjön, van sajtószabadság, pedig nincs is. Mint Virág elvtárs érdekes kém értelmezése, miszerint aki nem gyanús, az nagyon gyanús. Vagyis minél többet szerepel a milla a médiában, annál keményebb cenzúra uralkodik mifelénk.

Gyors muffinok kevés pénzből

Szívesen sütnél valamit, de nincs sok időd és a pénztárcád is kiapadt? Egy gyors muffin remek választás ilyen esetben is! Nézz körül a polcokon és a hűtőben, adok 3 ötletet, hogy miből sütheted!

Karamellás muffin

Elkészítés:

1. A sütőt előmelegítjük 180 fokra.

2. Először a tejből, pudingporból és cukorból sűrű karamell krémet főzünk.

3. A száraz hozzávalókat (liszt, sütőpor, szódapor, cukor, fahéj) egy tálban összeforgatjuk.

4. A margarint egy kicsit megmelegítjük, azért hogy ne legyen nagyon kemény. Hozzá keverjük a tojásokat, a kefirt és végül a tejet.

5. A száraz és nedves anyagokat összeforgatjuk egy pár mozdulattal.

6. A muffin formába muffin papírt teszünk vagy kikenjük vajjal. (szilikon és tapadásmentes bevonatú formáknál ez nem szükséges!)

7. Az előkészített muffin formák aljára kevés tésztát teszünk, úgy hogy kicsit kevesebb, mint a feléig töltjük a mélyedést, majd ebbe kanalazzuk a karamell pudingot. Kb. 1 teáskanál krémet tegyünk egy muffinba. Végül egy evőkanál muffin masszát teszünk a tetejére. Fontos, hogy a tészta befedje a pudingot.

8. A már előmelegített sütőbe tesszük, és 25 percig sütjük.
Gazdagíthatjuk a tésztát darált dióval, vagy mandulával. A karamellás muffint azért szeretem, mert olyan izgalmas, hogy mikor beleharapok, akkor a selymes karamell krém buggyan ki belőle! Vigyázat, evésnél a ruhánk veszélyben lehet!

További receptekhez kattints!

Pénz számolva, asszony verve…

Elolvastam a hozzászólásokat, többek is azt taglalták, hogy miért érdemlik meg a verést.

Érdekes, hogy arról nem olvastam, miért érdemli meg a sértett, hogy betörjenek hozzá, vagy miért érdemli az áldozat, hogy megöljék, de arra mindig van ötlet, hogy miért érdemli meg egy gyermek, vagy nő, hogy verjék.

Eddig próbáltam pozitív dolgokról írni, de kinyílik a bugylibicska a zsebemben, amikor normálisnak tűnő emberek bárkit is verésre érdemesnek minősítenek.

A szakirodalom a bántalmazás három különböző fajtáját különíti el: érzelmi bántalmazás (más néven lelki terror), fizikai, azaz tettleges bántalmazás, illetve szexuális bántalmazás. Szaknyelven a bántalmazásokat abúzusoknak is nevezik; a fentiek szerint tehát megkülönböztethető az érzelmi (pszichológiai vagy emocionális) abúzus, a fizikai, valamint a szexuális abúzus.

A kutatások, illetve a tapasztalatok szerint a házasságon belüli bántalmazásoknál az abúzusok egyes fajtái szinte soha nem jelentkeznek különállóan, egymagukban, hanem általában együtt, egymást váltva. Az „asszonyverés” többnyire párosul a folyamatos lelki kínzással és gyakran kiegészül a nemi erőszakkal is. Ezek általában nem egymástól elszigetelt események, hanem egy folyamat részei, amelynek kezdete legtöbbször az elszigetelés, az elmagányosítás.

Mire az érintett rájön, hogy miről is van szó, már nincs kihez fordulnia.

Eddig próbáltam pozitív dolgokról írni, de kinyílik a bugylibicska a zsebemben, amikor normálisnak tűnő emberek bárkit is verésre érdemesnek minősítenek.

A bántalmazási folyamat ugyanis lényegében nem más, mint az egyik ember uralkodása, hatalomgyakorlása a másik ember felett. A házastársi (élettársi, intim kapcsolaton belüli) bántalmazás jelenségére jellemző a partner akaratának megtörése, önálló gondolatokkal, érzésekkel, vágyakkal rendelkező felnőtt emberi lény voltának folyamatos háttérbe szorítása, végső soron tagadása.

Ahhoz, hogy a bántalmazó az uralmát gyakorolhassa, rendszeresen bizonyítania kell, hogy a hatalma alatt tartott személy rossz, elviselhetetlen, ezért nevelésre, fegyelmezésre szorul. Meggyőződése, hogy ez utóbbiakra neki joga van, s partnere „nevelése” érdekében az eszközökben sem kell válogatnia.