Pénz számolva, asszony verve…
Elolvastam a hozzászólásokat, többek is azt taglalták, hogy miért érdemlik meg a verést.
Érdekes, hogy arról nem olvastam, miért érdemli meg a sértett, hogy betörjenek hozzá, vagy miért érdemli az áldozat, hogy megöljék, de arra mindig van ötlet, hogy miért érdemli meg egy gyermek, vagy nő, hogy verjék.
Eddig próbáltam pozitív dolgokról írni, de kinyílik a bugylibicska a zsebemben, amikor normálisnak tűnő emberek bárkit is verésre érdemesnek minősítenek.
A szakirodalom a bántalmazás három különböző fajtáját különíti el: érzelmi bántalmazás (más néven lelki terror), fizikai, azaz tettleges bántalmazás, illetve szexuális bántalmazás. Szaknyelven a bántalmazásokat abúzusoknak is nevezik; a fentiek szerint tehát megkülönböztethető az érzelmi (pszichológiai vagy emocionális) abúzus, a fizikai, valamint a szexuális abúzus.
A kutatások, illetve a tapasztalatok szerint a házasságon belüli bántalmazásoknál az abúzusok egyes fajtái szinte soha nem jelentkeznek különállóan, egymagukban, hanem általában együtt, egymást váltva. Az „asszonyverés” többnyire párosul a folyamatos lelki kínzással és gyakran kiegészül a nemi erőszakkal is. Ezek általában nem egymástól elszigetelt események, hanem egy folyamat részei, amelynek kezdete legtöbbször az elszigetelés, az elmagányosítás.
Mire az érintett rájön, hogy miről is van szó, már nincs kihez fordulnia.
Eddig próbáltam pozitív dolgokról írni, de kinyílik a bugylibicska a zsebemben, amikor normálisnak tűnő emberek bárkit is verésre érdemesnek minősítenek.
A bántalmazási folyamat ugyanis lényegében nem más, mint az egyik ember uralkodása, hatalomgyakorlása a másik ember felett. A házastársi (élettársi, intim kapcsolaton belüli) bántalmazás jelenségére jellemző a partner akaratának megtörése, önálló gondolatokkal, érzésekkel, vágyakkal rendelkező felnőtt emberi lény voltának folyamatos háttérbe szorítása, végső soron tagadása.
Ahhoz, hogy a bántalmazó az uralmát gyakorolhassa, rendszeresen bizonyítania kell, hogy a hatalma alatt tartott személy rossz, elviselhetetlen, ezért nevelésre, fegyelmezésre szorul. Meggyőződése, hogy ez utóbbiakra neki joga van, s partnere „nevelése” érdekében az eszközökben sem kell válogatnia.
Szerintem a lényeg a kiszolgáltatottságban rejlik. Akit alánk rendelnek, azokról azt hisszük, hogy mindent megtehetünk velük. Vannak persze intő példák, amikor a cél helyes, de a megvalósítás gellert kap.
Tudom, hogy néha elborul az agy, hiszen magam is 21 évig tanár voltam és azóta is vezető vagyok. Sokszor provokálnak és már lendülne a kar, de ha az ember nem képes önuralomra, akkor más hivatást kell választania.
Hasonló a helyzet a családban is. Ha valaki nem tud uralkodni önmagán, akkor élje le egyedül az életét és ne vállaljon társas kapcsolatot. Ha valaki azért akar gyermeket nevelni, vagy állatot tartani, hogy legyen kin uralkodni, akkor válassza inkább a magányt.
Vallom, hogy fel lehet nevelni gyerekeket verés nélkül és még a fenekelés is luxus. Nem kell makarenkói pofon sem, ha uralni tudjuk a helyzeteket és fel merjük vállalni a konfrontációt és a vitát.
Mindenki, aki a fizikai erőszakhoz folyamodik, gyenge, rongy ember! Sajnálatra méltó roncs!
A társadalom, a közösség és minden ember feladata pedig az, hogy ezeket a rongyokat kiközösítse, megvesse és elítélje jogi és erkölcsi értelemben egyaránt. Az áldozatokat pedig védeni kell, nem pedig keresni az okot, miért is érdemlik azt a brutalitást, ami nekik jutott.
Elgondolni is rettenetes, hogy felépítesz egy életet: nyugodt környezet, béke, nyugalom és egyszer csak kapsz egy verést, és nem tudod, mibe kapaszkodhatsz. Aztán kiadod magadból, hogy ne bolondulj meg és a végén te leszel a kiváltó ok, ahelyett, hogy megvédenének.
Ha valaki nem tud uralkodni önmagán, akkor élje le egyedül az életét és ne vállaljon társas kapcsolatot.
Környezetemben sok hasonló esetet láttam:
R. 40 évig élt egy alkoholista által megalázva, aki elvette rokkantnyugdíját és önbecsülését. A férfi meghalt, R. felszabadult, új életet kezdett.
T. 3 gyermeke apjától kapta az első verést, mert megpróbált a saját lábára állni és eltartani önmagukat, miután őket már nem tudták eltartani.
É. azért kapta a monoklikat, mert nem közösült partnerével. Hetekig nem tudott dolgozni.
M. hónapokig nem tudott dolgozni és el kellett menekülnie saját lakásából, mert férje féltékenységében naponta elcsépelte.
L. férje ügyész és féltékeny, ezért hetente fojtogatja két gyermeke anyját és próbálja vallomásra bírni a semmiről. Szégyelli az asszony és hetekig napszemüvegben jár dolgozni, vagy táppénzre megy.
Szerencsére azt látom, hogy a nők, az áldozatok erősek és mindenkor képesek felállni és továbblépni, életben maradni, míg a sanyargatók, brutális kínzóik elhaláloznak. Persze vannak kivételek, amikor ezeknek az indulatoknak halál a vége. Naponta olvashatunk erről. Közben pedig halljuk a segélykiáltást, amire nem mozdulunk, és nem mozdul senki, mert nem folyik vér.
