Ciprus, és a nekik-lehet unortodox megoldások

Mégis, hogy lehet az, hogy a magyar és európai baloldali és liberális vezetők, a balliberális média és közgazdászok ennyire másként látják a kormány lépéseit? - kérdeztem ezt az előző héten is. Az európaiakat még csak érteni vélem: az Orbán-kormány sorra hozza azokat az intézkedéseit, amelyek komoly német, francia, osztrák vagy éppen Benelux érdekeket sértenek.

Most a rezsicsökkentés az, amelyik az 1995-ös energia privatizáció óta igen komoly mélyütést vitt be a német állami tulajdonban is lévő, igencsak nyereséges energiaszolgáltató vállalatoknak. Ez volt az a pont, amikor már Angela Merkel is félretette a pártbarátságot, és a szociáldemokraták kívánságára "magyar órát" engedett tartani a Bundestagban.

Ne legyenek illúzióink: az alkotmányunk ugyan fáj némely európai liberálisnak, de ez a legkevésbé sem érdekelte eddig komolyan a német konzervatív kormányt. A német tőke sérelme azonban annál inkább. Ezért karolják fel a a kormány ellen nyilvánvalóan a hazai köröktől elindított politikai hisztéria-kampányt.

A nyuszi szánkón érkezik!

Sokan nem gondoltuk, hogy ilyen húsvétunk lesz. Pedig nem kell messzire menni az időben, csupán az elmúlt évre kell gondolnunk. Nos, akkor is havazott, meg 2008-ban is nézhettük a havas tájat. Talán most már ilyen idők jönnek? Kitekintve az ablakon, amikor az egész várost belepi a hó, valószínűnek tűnik.

Persze a tudomány mindenre megadja a választ. Az évek múlásával az ember leginkább csak a szépre emlékezik. Én sem vagyok kivétel! Nekem a napfényes, tavaszi lágyszellős ünnepek jutnak az eszembe. A konyhából áradó finom illatok, édesanyám sürgése-forgása.

Mikor megkértek, hogy keverjem a süteménybe való krémet, de közben fütyüljek. Tudták, hogy nem tudok ellenállni a finomságoknak. Emlékszem, mindig ilyenkor látogattuk meg a belvárosi nagyáruházakat, hogy ruhatáramat megújítsam. Alig vártam, hogy magamra ölthessem és menjek a haverokkal locsolkodni.

Bemutató

Minden korty azt súgja nekem, nem kellene ebbe most belekezdenem, de attól ember az ember, hogy néha ne hallgasson a kitudja honnan jövő homályos sugalmazásokra, s megtegye azt, amiről úgy is tudja, nem érdemes.

A minap - talán valami meccskezdésre várva - a távirányító gombjainak tartottam aerobik órát, amikor megálltam egy pillanatra. Aztán ott ragadtam, hogy megtudjam: bizonyos képviselő úr nem bánta meg, hogy bemutatott az országgyűlésben egy nem éppen odaillő nemzetközi jelzést.

Riporter asszony nagyon készségesen próbált együttműködni abban, hogy megértsük a sokat próbált urat, miközben kifejti, miért is érezte, hogy mondandójának ily módon adjon nyomatékot. Illető hölgy - bár nem néztem utána, de - bizonyosan az úrral politikailag szimpatizáló családból származhat, hiszen keresztneve abban az időben, mikor kapta, itt nálunk - miként férfi névként az Iván - egy bizonyos megszálló hatalom jelképe volt.

Nos, képviselő úr középső ujját felemelve próbálta összefoglalni az őt állítólag „üvöltözve gyalázó” többségnek a véleményét. Már maga a szóhasználat is mutatja, hogy képviselő úr hogy is mondjam, furcsa közegben szocializálódott, ami még nem lenne baj, ám láthatólag ez az alapozás elég erős ahhoz, hogy későbbi tanulmányai ne írhassák felül napi kommunikációs szokásait.

Test kontra szív

Meglepett a testem. Elengedtem, hadd menjen, érezzen, szaladjon, játsszon, felejtsen. A szívemet pedig otthon hagytam. Legalább is azt hittem. Nem, nem egyéjszakásról van szó, mielőtt bárki ítélkezne. Régen elsodort egymás mellől minket az élet, s most a tavaszi szél visszahozta Őt.

Mi, nők amúgy sem vagyunk képesek érzelmek nélkül, csak úgy… Ezt már be kellene látni mindkét nemnek. Hiába próbálunk pasik lenni, nem megy. A több tízezer éves belénk kódolt szeretni tudás nem engedi. Mert befogadók vagyunk. Ezt kár tagadni.

Szóval a szabadjára engedett testem nem várt semmit. Se megváltást, se meglepetést, se jegygyűrűt, se közös otthont. Egyszerűen kicsit ápolni akarta a kitépett szárnyú lepkéimet. Nem gondolkodtam, nem éreztem, csak érzékeltem. S ebben a pillanatban a testem elárulta a szívemet. Mert egy kézfogástól azonnal rendbe álltak a pillangók. A gyomromból elindultak lefelé. Soha nem voltak ennyien és nem álltak meg egy percre sem. Nem értem, nem értem, nem értem…

Modell leszek hamarosan

Lementem hídba és befontam a szemöldökömet, amikor a napokban egy kedves régi tanítványomtól (neve még titok!) többedmagammal együtt olyan levelet kaptam, hogy legyek modell egy divatbemutatón. Vicces, hogy közel az 58-hoz kapok először ilyen felkérést. Trampli a járásom, görbe a hátam, mint egy gorillának, túl magas vagyok, nagy a hasam és erre felkérnek modellnek.

Már aznap megváltoztam ettől. Szerdán volt az első megbeszélés. Sokáig gondolkodtam, hogy mit válaszoljak. Nem érek rá – ez még igaz is volt. Találjak ki valami banális kifogást, aztán rántottam egyet a vállamon és elhatároztam, igenis modell leszek 58 évesen.

Egész este videókat néztem, gyakoroltam a modelli járkálást a nagy tükör előtt, igencsak komikus volt!

Minden szinten, szinte minden

Talán emlékszik az olvasó, hogy vagy másfél hónappal ezelőtt azt jósoltam, balhék, csúsztatások sorozata következik.  Ezt tudtam, de azt nem, hogy milyen korán és milyen erősséggel, és mennyi pontról.

„Orbán hétfőn nem megy a Parlamentbe.”

Ejnye-bejnye. Hiszen ott lenne a helye! A legtöbb internetező nem is firtatja tovább, ennyi neki elég annak megállapítására, hogy a miniszterelnök nem teljesíti a dolgát. Én persze kinyitottam az ablakot, melyben aztán azt írják, hogy „Orbán Viktor miniszterelnök küldöttség élén Szaúd-Arábiába utazott (elnézést, lehet, hogy éppen más arab ország volt), vele utazott a gazdasági miniszter és vállalkozók sora.”

Nocsak-nocsak. Csak nem gazdasági kapcsolatokat épít a miniszterelnök és a kormány? S közben már szállingóznak a hírek arab megrendelésekről. Lehet, hogy a kormány több lábra építve akarja építeni a gazdaságot, nemcsak a bizonytalan Európára? Ugye mennyire más a tartalom, mint a cím?

Amikor a kettős mérce már sértővé válhat

Először fordul elő, hogy egy bajor politikussal magyar ügyben nem értek egyet. Hangsúlyozom, magyar ügyben. A bajor parlament elnök asszonya, Barbara Stamm nem fogadta a magyar parlament elnökét, Kövér Lászlót. Jóllehet ő hívta meg. Ennek a durva lépésnek az indokaként azt hozta fel, hogy a magyar kormány módosította a magyar Alaptörvényt.

Nem pongyolaságból írom folyton, hogy magyar, hanem azért, hogy érzékeltessem: olyan dolgokról nyilatkoznak idegen országok politikusai, amelyekhez semmi joguk nincs. A látogatás lemondása pedig egyenesen sérti Magyarországot.

Miért üzenget újabban ismét fél Európa? Hol történt olyan antidemokratikus lépés, amely szerint a magyar parlament lábbal tiporná az európai jogállamiságot? Sehol. Egy ország alkotmánya mindig nemzeti ügy. Sem Angela Merkel német kancellárnak, sem Westerwelle német külügyminiszternek ehhez nincs még üzengetési jogosítványa sem. Az EU-nak egy egészen kicsi van. Dániának vagy Hollandiának semmi.

Versenyfutás az idővel

Csak saját magam tudnám hibáztatni, ha baj történt volna. A figyelmeztetések ellenére nekivágtam az útnak. Mentségként a két unokámat hozhatom fel, mert már igen szerettem volna őket meglátogatni. Épphogy elhagytam Kaposvárt, a baljós jelek kezdtek gyülekezni. Sötét fellegek, hóesés és a szél.

A rádió - jó szokásom szerint - bekapcsolva, és máris hallom az első rossz hírt. Baleset történt, több autó egymásba csúszott. Ilyenkor az ember szíve elszomorodik, mert embertársairól van szó. Ösztönösen lelassítottam, igaz, soha nem szoktam száguldozni.

De folytattam az utam, a körülmények egyre rosszabbak, a hó sűrű pihékben esik az autópályán, a szélzsák vízszintesen van. Megjelentek az első hóátfúvások, igaz, még leküzdhető magasságban...

Füst a Vatikán felett

Van pápánk, ez csupán annyit jelent, hogy van folyamatosság, hogy a titoknak van őrzője.
Ezzel be is fejezhetném, de nem teszem, mert az, ami e mögött az esemény mögött van, több mint egy történet. A valamikori 12 tanítvány immár 1,3 milliárdos tömeggé duzzadt, az ige nem is testté, de tömeggé lett. Hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz. Több milliószor hangzik el naponta, és kétezer éve várjuk, és ha kell, még kétezer év múlva is várni fogjuk.

Lehet, akkor már szemünkbe épített mikrocsipek a gondolataink által vezérelve vetítik elénk a szentírást, vagy éppen Ferenc pápa megválasztásának történetét, de mi még mindig arra az akkor már 4 ezer éves ígéretre várunk majd, mert tudjuk: az nem lehet, hogy nem jön el újra, csak neki más az idő, másként pereg, mint nekünk, halandóknak.

Habemus papam - kétszázhatvanhatodszor hangzott el, s nem tudhatjuk, hányszor halljuk még, ám az biztos: minden következő alkalommal többen figyelik azt a bizonyos erkélyt, s minden egyes alkalom közelebb visz a valódi eljövetelhez.

Kút és gödör

Úgy érzed, hogy kiapadhatatlan kút vagy. Semmi más célod nincs, csak hogy inni adj, ami életet ad. Frissíts, lubickoljanak benned, hullámokat keltsenek, hogy az arcukat mutasd. Aztán egyik pillanatról a másikra csak egy gödör leszel. Egy üres, kiszáradt gödör és azt hiszed, soha többé nem leszel képes adni. Hogy mi az oka? A csalódás.

Csalódni kell. Törvényszerű. Főleg az olyan bogárlelkületűeknek, mint én. Azt bátorság lenne mondani, hogy jó, de az biztos, hogy újrarajzolja az életedről, az álmaidról kialakított képet.

Amikor a sokk ér, csak remegsz, sírsz, sikítani tudnál. Egész nap temeted magad és egy jó szótól potyognak a könnyeid. Egy világ omlik össze benned. De leginkább azt érzed, hogy te magad vagy a hibás azért, hogy ez történt. Mert már megint nem a fény mentén repültél, hanem a forró lámpatestbe. Kifosztott vagy, üres, céltalan. Egy gödör. A düh és a mély önsajnálat váltja egymást. "Mostantól egy számító, hideg csótány leszek!" Aztán… "Megint kút akarok lenni, vigyenek, igyanak, nem számít!"