Kút és gödör
Úgy érzed, hogy kiapadhatatlan kút vagy. Semmi más célod nincs, csak hogy inni adj, ami életet ad. Frissíts, lubickoljanak benned, hullámokat keltsenek, hogy az arcukat mutasd. Aztán egyik pillanatról a másikra csak egy gödör leszel. Egy üres, kiszáradt gödör és azt hiszed, soha többé nem leszel képes adni. Hogy mi az oka? A csalódás.
Csalódni kell. Törvényszerű. Főleg az olyan bogárlelkületűeknek, mint én. Azt bátorság lenne mondani, hogy jó, de az biztos, hogy újrarajzolja az életedről, az álmaidról kialakított képet.
Amikor a sokk ér, csak remegsz, sírsz, sikítani tudnál. Egész nap temeted magad és egy jó szótól potyognak a könnyeid. Egy világ omlik össze benned. De leginkább azt érzed, hogy te magad vagy a hibás azért, hogy ez történt. Mert már megint nem a fény mentén repültél, hanem a forró lámpatestbe. Kifosztott vagy, üres, céltalan. Egy gödör. A düh és a mély önsajnálat váltja egymást. "Mostantól egy számító, hideg csótány leszek!" Aztán… "Megint kút akarok lenni, vigyenek, igyanak, nem számít!"
Gyűlölöd őt, magadat. Majd eltelik egy nap és felmented. De csak őt. Magadat nem. Sőt előkerül az ostor is.
Aztán néhány kisírt szemű nap után elkezded magad újra felépíteni. Önkéntelenül is olyanok jönnek szembe, akik az értékeidet hangsúlyozzák. Kedvesek, küzdenek, mondják, teszik, és közben építik vissza az önbecsülésed, az önbizalmad és új álmokat akarsz kergetni. Nem fog könnyen menni, csak idővel. Fogom a saját kezem, és nem eresztem el addig, még meg nem próbálok boldog lenni. Egyszerűen el kell fogadni azt a jót, amit velünk akarnak tenni mások. A többi kút. Mert néha mi is megszomjazunk.
A lényeg, hogy megbocsátottam, és ez szabaddá tesz. És ami igazán segített, azt egy falkatárs mondta: ezzel a csalódással csak egy álmod tört össze, nem az életed.
