Ha elnézek a messzeségbe, látom, honnan jövök. Látom az utat, minden akadályával és nehézségével együtt. Látom, mi miért történt, és látom a tanulságokat is. Látom, hol lehetett volna jobban haladni, és látom, mire szolgáltak a lassítók.
Orbán Viktor felszólalásával megkezdte munkáját a Magyar Országgyűlés őszi ülésszaka. Miniszterelnökünk a megszokott komolysággal sorolta el sikereinket, gondjainkat, harcainkat itt, a határainkon belül, vagy a nemzetközi fórumokon, külpolitikai színpadokon. Szóba került az atlétikai világbajnokság sikere, az energiakérdés, vele a rezsicsökkentés megvédése, a hadiiparunk fejlesztése, de a gabona- és élelmiszeriparunk elleni ukrán támadás is. Ahogy a mindannyiunkat nyomasztó infláció vagy a migráció sem maradt el. És persze Brüsszel, hisz az Unió tagjai vagyunk, ezer szállal kötődünk az ott történtekhez. Orbán Viktor ragyogóan ért új, találó szavak, kifejezések "bedobására", így most a brüsszeli kérésekre, követelésekre adandó válaszokat nevezte úgy, hogy maradunk szuverének, mert Magyarország nem akar „Jawohl!-ország“ lenni.
Hajlamosak vagyunk arra, hogy kreáljunk magunknak egy álmot, egy vágyképet, majd várjuk, hogy beteljesüljön. Persze, minden esélye megvan rá, de nem elég csak várni.
Kevés figyelmet kapott Orbán Viktor miniszterelnök facebook-bejegyzése, amiben négypontos követelést fogalmazott meg Brüsszelnek, vele az európai vezetőknek. Ezek a régi-új magyar témák fontos kérdésfelvetések, és mindenképpen válaszra várnak.
Szokták mondani, hogy minden véget ér egyszer. És többnyire igen. Az életünkben szinte folyamatosan véget ér valami. Most például a nyár. Igazából nem is a véget érésekről szeretnék írni, hanem arról, hogy miképpen kezelhetjük őket, hogy ne fájdalom, hanem örömérzés legyen bennünk.
Ursula von der Leyen ezzel a címmel tartotta meg negyedik – remélhetőleg utolsó – évértékelőjét. Maga a beszéd szót sem érdemelne, mert értelmes elemzés helyett a műlelkesedés dominált, olyan szóvirágokkal, mint „szolidaritás”, „lélek”, „szív”, „jövő” – és persze befejezésként a „Legyen hosszú életű Európa”.
A nagy kérdés a levegőben maradt: éljen, de melyik Európa?
Néha megütik a fülem a mai világ milyenségéről alkotott negatív kijelentések. De milyen is ez a mostani világ?
A középkorban, amikor bárkit meggyalázhattak, megkínozhattak, megölhettek, akkor jobb világ volt? A világháborúk idején, amikor szinte mindenki bekapcsolódott az öldöklésbe, akkor jobb világ volt? Mitől olyan rossz ez a mostani világ? Tényleg annyira rossz, vagy csak mi érezzük annak? Esetleg túl magasra tettük a lécet?
"Hálásak lehetünk azért, mert békében kezdődhet az új tanév, a szülők szabadságban nevelhetik a gyermekeiket, vannak elkötelezett nevelők, fejlődnek az iskolák és egyre több tudás birtokába kerülhetnek gyermekeink" – mondta Novák Katalin államelnökünk egy új iskola avatásán. Igen, így kezdődött az új tanév, békében, és nem úgy, ahogy egyes szakszervezeti vezetők, ellenzékiek azt szerették volna. Nincsenek tömeges felmondások, a 160 ezer pedagógusunk közül csak pár százan választották ezt a renitens megoldást. A felmondók zöme pesti, azok, akik eddig is a békétlenség szószólói voltak. Könnyű persze a helyzetük, a fővárosi munkaerőpiacon nagy a kínálat, találnak munkát. Kívánjunk nekik új életükhöz sok sikert. A normális, hivatástudatból e szakmát választóknak pedig köszönet jár, hogy nem hagyták cserben a diákjaikat, a szülőket. Remélhetőleg az állam meg fogja találni a módját hamarosan, hogy megbecsülésüket anyagilag is kifejezze. Az iskola ugyanis nem politikai játszmák, ideológiai harcok színtere, hanem gyerekeink neveléséé, oktatásáé. És ehhez, béke, nyugalom, hivatástudat kell.
Előbb csak csurran,
Aztán meg cseppen
Már hallani a csepegést a csendben
kis patakként csobog át a kerten
folyóvá duzzad majd odalent a völgyben.
Elmúlt a nyár, de nem múlt el az orosz-ukrán háború. Nincs hír e gyilkos esemény taglalása nélkül. Már legyintenénk is, hogy kár erre fecsérelni a szót, hisz a józan észre nem hallgat egyik fél sem. Érthetetlen, ami történik. Két testvérnép gyilkolja egymást. A Nyugat – élén az USÁ-val – pedig tömi a háborúba a pénzt, és önti a harctérre a fegyvereket. Az ukrán nép szenved, az ország elvesztette lakosságának jelentős részét, miközben esélye sincs, hogy fegyverrel visszaszerezze területeit. Százak halnak meg naponta, csak azért, mert valakik az USÁ-ban ezt így szeretnék.