Elnézek a messzeségbe
Ha elnézek a messzeségbe, látom, honnan jövök. Látom az utat, minden akadályával és nehézségével együtt. Látom, mi miért történt, és látom a tanulságokat is. Látom, hol lehetett volna jobban haladni, és látom, mire szolgáltak a lassítók.
Ha elnézek a messzeségbe, látom, kik álltak mellettem, látom, ki volt, aki mosolygott rám, és látom azt is, hogy ki segített. Látom a sok embert az úton. Látom azokat is, akik időnként velem párhuzamosan haladtak, és látom azokat is, akik előttem futottak.
Ha elnézek a messzeségbe, látok vidámságot, boldogságot.
Ha elnézek a messzeségbe, akkor leginkább a szépségre koncentrálok.
Ha elnézek a messzeségbe, és felidézem mindazt, ami szép és jó volt, mert az erőt ad.
Most akkor elnézek a messzeségbe…
Ha szétnézek magam körül, látom, hol vagyok éppen. Látom az akadályokat magam körül, és látom azt is, hogy megkerülhetők.
Ha szétnézek magam körül, látom, kik állnak mellettem, látom, ki mosolyog rám, látom ki az, aki csak mellettem halad, és látom az üres helyeket is.
Ha szétnézek magam körül, észreveszem a jelen pillanat szépségeit. Ezeket kifényesítem, és most megélem. Ezekben boldogság rejlik.
Most akkor szétnézek magam körül…
Ha magam elé nézek a messzeségbe, halványan látok egy utat. Látom, hogy kanyarog, és akadályok is vannak rajta. A távolabbi része még ködbe burkolózik. Ez így van jól.
Ha magam elé nézek a messzeségbe, embereket is látok. Ismerősöket, és ismeretleneket egyaránt. Ők is az úton haladnak, különböző tempóban.
Nevetve vagy sírva, de mennek rendületlenül.
Ha magam elé nézek a messzeségbe, jó érzés tölt el. Érzem, hogy még rengeteg boldog pillanatot rejt.
Indulok is…