A sültgalamb és társai

Hajlamosak vagyunk arra, hogy kreáljunk magunknak egy álmot, egy vágyképet, majd várjuk, hogy beteljesüljön. Persze, minden esélye megvan rá, de nem elég csak várni.

A köznyelvben ezt a jelenséget így fogalmazták meg még valamikor réges-rég: „várja, hogy a sült galamb a szájába repüljön”. A hiedelemmel ellentétben léteznek sült galambok, és meg is érkeznek, de előbb lépnünk kell. Nem elég megtervezni, tenni is kell érte.

Egy közérthető példával illusztrálva ez így néz ki:

Rengeteg hely van a világon, ahová szeretnék eljutni, és amíg csak várom, hogy valaki majd elhív, addig nem történik semmi. 

Ha viszont lépéseket teszek az ügy érdekében, és például elkezdek jönni-menni hasonló helyekre a környezetemben, majd kiveszek egy nap szabadságot, és befizetek egy olyan útra, ahová régen vágytam eljutni, majd szervezek a barátaimmal egy utazást. És lassan felveszem az utazásoknak a rezgését, beengedem magam az eseményekbe. És egyszer csak észreveszem, hogy jönnek a sült galambok. Vagyis már nem én szervezem az utakat, hanem már mások hívnak, hogy tartsak velük. Nekem csak mennem kell.

Amikor valamiért lépéseket tettünk, majd beindult, akkor már szinte magától megy gördülékenyen. És ez nem csak utazásokkal működik, hanem bármi mással is. 

Mert az élet egy varázslat. 

Csak észre kell venni.