Adventi visszaszámlálás

Ilyenkor decemberben a legszebbek az ünnepek. Az utcák megtelnek fényfüzérekkel, és az emberek lelkébe is fény - a szeretet fénye - költözik.

Az egész december egy ünnep, mert az advent szinte az egész hónapot magában foglalja. Az adventi várakozás igazából nem a nagybevásárlásokról kell, hogy szóljon, hanem a meghitt ünnepi várakozásokról. Ilyenkor kitakarítjuk a házat, kidíszítjük, kivilágítjuk, ezzel is jelezve, hogy készülünk az év legmeghittebb családi ünnepére.

Az adventi naptár nálunk akkor honosodott meg, amikor a lányom még pici volt. Először kis házikó volt a naptár, aminek az ablakait kinyitva mindennap egy falat csokoládét is megehetett. És ahogy fogytak a csukott ablakok, és a csokoládék, úgy közeledett az ünnep. Aztán ahogy csemetém növekedett, egyre kreatívabb lettem, és már nem előre gyártott naptárral számoltuk a napokat, hanem pici csomagokat készítettem, és hol felaggattam valamire, hol egy kosárba tettem, és a naptár mindig dísze volt a lakásnak. A csokoládékat is apró meglepetés-ajándékok váltották fel, amiken lehetett gondolkodni, hogy vajon mi is lehet bennük.

Elgondolkodó - egy neves ügyvéd halálára

Harmadik telekszomszédja voltam dr. Egri Géza ügyvédnek. Ő is baloldali és zsidó származású volt, én meg főnemesi származású, nemzeti elkötelezettségű katolikus. Ez talán másfél órát zavart kettőnket! Akkor már, 1987-88 táján annyira zajlott az aktuálpolitika, hogy volt miről beszélni gondolkodó embereknek, s annál érdekesebb volt akkor már lassan kinyilvánítható különböző véleményekkel.

Egri Géza érdekes alakja volt a kádári rendszernek, vezető pozícióban. A zsidósága miatti munkaszolgálatot 1944-ben a szó szerint megúszta – sportos ember lévén időben átúszva a jeges Dont, és a szemközti hadsereg kötelékébe állva. Én még 80 éves korában is láttam Visegrád üdülőhelyén finoman szólva is hidegvízbe szállni.

Amikor a macska ugat, a kutya meg nyávog

 Beindult a civil szervezetek kontra baloldali pártok csatája. A civilek szervezik – ha tényleg ők szervezik – a tüntetéseket úgy, hogy az ellenzéki pártok jelenlétéből nem kérnek. A pártok vezetői persze fütyülnek erre. Ott tolonganak a tüntetéseken, sorukra várva. Mert tudják, hogy el fog jönni az ő idejük. Függetlenül attól, hogy a tüntető civilek nemet mondanak nemcsak a mostani kormányra, hanem az elmúlt huszonöt év összes pártjára és kormányára. Rájuk is.

Akiket ez túlzottan nem hat meg. Tapasztalatuk, hogy előbb-utóbb ők lesznek majd a szónokok. Esetleg a mostani tüntetők új pártjaival együtt. De a rend mindenképp fel fog állni. Demokratikus környezetben csak pártok alakíthatják a parlamenti politikát. A civilek meg besorakozhatnak kedvenceik mögé. Szeretik, nem szeretik ezt az ifjú szónokok, így lesz.

Mosolyra mosolyt

Hú, tudja, milyen jólesik egy ilyen fárasztó napon, ha mosollyal nyitnak ajtót!

Ezekkel a szavakkal lépett be ma otthonunkba egy hölgy a gázóraállást leolvasni. Mi tagadás, nekem meg az esett jól, hogy örült a mosolyomnak. Teljesen egyszerű és hétköznapi jelenet, mégis más lett az én napom is.

Mosolypárti vagyok, és lételemem, hogy keressem a szépet, de mitagadás, nekem is vannak rossz napjaim. Azt hiszem, ma a világ is akarta, hogy mosolyogjak. Idegenektől, „félidegenektől”, „félbarátoktól” kaptam kedves pillanatokat, melyek megerősítenek abban, hogy a kapcsolatok fontosak.

A képmutatásról

Nos, a címről mindenki azonnal valami nem helyesre, inkább rosszra gondol, mert aki képmutató, az nem kívánatosan viselkedik, nem őszinte, megjátssza magát stb.

Azon már sokkal kevesebben gondolkodnak el, hogy a képmutatás a társadalmi együttélés egyik alappillére, ha nem lenne a mindennapok része, akkor sokkal gyakrabban ütné fel a fejét az agresszió, a verbális vagy tényleges tettlegesség.

Lehet-e, kell-e tenni a képmutatás ellen?

Életünk diavetítője

Már jó ideje "berregős hónapokat" írunk, és nemsokára mindenki számadó juhásznak áll. Értékeli, hogy ezévi tervei hogy is állnak épp. Mit ért el, mi fulladt kudarcba, hogy röppent el megint egy év. Szállnak születésnapok, névnapok és évfordulók.

Néha azon kapom magam, hogy letottyanva kicsit diavetítőzöm. Magamról. Szerintem mindenki ezt teszi. Év elején ugye voltak nagy fogadkozások, mikből én csak egyet tartok meg, miszerint nem fogadok meg semmit. Ezt általában meg is tudom tartani. Visszanézve, a napok és hetek kondenzcsíkot hagyva száguldottak el melletünk és velünk.

Csak ami fontos pillanat volt, abból lesz diakép. Nekünk. Néha végig gondolom, mi történt ebben az évben velünk, Emberekkel. Megéltünk jót? Szenvedtük a rosszat? Volt, amin dühöngtünk, és persze volt, amibe beletörődtünk? Volt.

Köd előttem, köd utánam

Ilyenkor novemberben többször előfordul, hogy ködös reggelre ébredünk. Ha ilyenkor kinézek az ablakon, akkor megállapítom, hogy bizony nem látok az orromnál tovább.

A ködből előbukkan néhány ember, mikor közelebb érnek, akkor már felismerhetőek.

Miért is a tüntetések Budapest utcáin, terein?

Miről is szól e történet? Hol persze internetadóról, hol sajtószabadság és demokrácia hiányáról és még hosszú a lehetséges lista. De mi is az igazi ok és indok?

Demokráciahiány? Diktatúra? Ugyan! A nemzet állampolgárai ez évben háromszor szabadon szavaztak több mint kétharmados többséggel az atomjaira esett, ellentmondásokkal és szitkozódásokkal teli (ál)baloldal ellen. Ha mérlegelnénk, én sokkal kevésbé a Fidesz-KDNP sikerének könyvelném ezt az arányt (bár kétségtelen meghatározó szerepük), sokkal inkább valamifajta népítéletnek a nemzet érdekeit 1945 óta szembeköpő, élősködő, máig élő réteg és rendszer felett.

A világpolitikától a mi tüntetéseinkig

Európa és a világ egyik központi kérdése ma Ukrajna. Illetve az, hogy kiújul-e a hidegháború a NATO-országok és Oroszország között. Súlyos, életünket évtizedekre meghatározó kérdés ez. Aki figyeli a nyugati sajtót, televíziót, az tudja, hogy első hírként kezelik a G20-ak ausztráliai találkozóján történteket. A német köztelevízió Putyinnal készített interjút közvetített, Merkel kancellár, Juncker főbiztos, Hollande francia elnök órákig tartó külön megbeszéléseket tartott az orosz elnökkel a hivatalos programon túl. Egyedül Obama és Putyin nem tárgyalt – ha hinni lehet a híreknek. Sajtótájékoztatót azért tartottak, a másik nem tetsző lépéseiről.

Mindeközben Magyarországon néhány ezren folyamatosan közfelháborodásuknak adnak hangot. Civileknek mondják magukat. Közfelháborodásuk tárgya nem a NATO-orosz konfliktus, nem Ukrajna, hanem például az internetadó. Ami nincs, mert azt – nagyon helyesen – a kormány már rég visszavonta. Ez a legkevésbé sem érdekli az utcára vonulókat. Ha nincs internetadó, akkor Vida Ildikó adófőnök vízumáról értekeznek. Korrupcióról, amelyikről senki nem tud semmi konkrétumot.

A saját rendünk

Emlékszem, amikor gyermekként segítettem a takarításban, mindig elcsodálkoztam, édesapám hogyan képes „rendetlen” íróasztalán dolgozni, az óráira felkészülni. Felhalmozott iratanyagokat, óravázlatokat, könyveket, cetliket „kellett” elpakolnom utána, de mindig büszke és elégedett voltam a végeredménnyel: szabályos kupacokat és sok helyet varázsoltam neki. Persze az én rendem nem tartott sokáig. Mosolyogva megköszönte, elhelyezkedett, és amint eltűntem a háta mögül, visszarendezte dolgait az ő rendje szerint. Akkor milyen az igazi rend? Kinek van igaza?

Polcz Alaine Rend és rendetlenség című könyvéből sokat tanulhatunk, többek között azt is, hogy mindannyian más rend szerint élünk. Édesapám a saját íróasztalán a saját logikája alapján rendezte el dolgait. Ami gyermekként nekem csak sok-sok papír és szamárfüles jegyzet volt rendetlen összevisszaságban, neki egy bizonyos tematika alapján elhelyezett átlátható iratcsoport.