Legyél ott!

Éljük az életet, tesszük a dolgunkat, kirándulni megyünk, lefotózzuk, világba kürtöljük, hogy mi éppen ezt és ezt tesszük… Közben élünk, mint a robotok. Dolgozunk, kirándulunk, fotózunk, sportolunk, de nem figyelünk. Mintha nem is mi lennénk. mintha nem is lennénk ott, csak egy kép lenne, egy film, amit nézünk. Az életünk filmje ez. És ne csak nézzük, éljük is, és legyünk ott!

Mikor elindulsz otthonról, és kilépsz az ajtón, nézz szét, és egy pillanatra legyél ott! Érezd a tavaszi szellő simogató szeretetét, és lásd meg az ég kékjében fodrozódó apró bárányfelhőket. Közben csodáld meg az úttest kockakövét. Érezd a pillanat varázsát, legyél ott!

Legyél ott a kertben, és lásd, ahogy kipattannak a barackfa virágai, halld meg az énekesmadarak dalát, érezd, ahogyan keveredik a ruhaszárítón lebegő mosott ruha illata a frissen kaszált fű illatával. Érezd, ahogy tüdőd megtelik friss levegővel. Éld át a pillanat varázsát. Legyél ott!

Erdélyi napi jelentés

Szovátán oktattunk feleségemmel az elmúlt hétvégén a Rákóczi Szövetség meghívására. Rég nem jártunk Erdélyben, talán tíz éve. Van, amiben gyökeres a változás, és van, amiben ma is keserves a lét.

Még fél dél sem volt, mikor indultunk csütörtökön Budapestről, hét órára tervezve az utat, 7-8 közé a vacsorát. Akkor még nem sejtettük, hogy a gyötrelmek Debrecennél kezdődnek, kamionokkal megtűzdelve a szűk utat a határátkelőig. Nagyváradon útépítés, 3-ból 1 sáv, lépésben. Aztán irány Kolozsvár. Nagy kátyúkra számítottam, mint egykor volt. Egy sem akadt. De a forgalom az egykori tízszerese. Ha valaki kitér pihenni, 3-5 perc a visszasorolás. Falu falu után, 50 km sebességkorlát, a kamionok 70 alatt dudálnak és villognak a hátad mögött.

A fontos öt év

Egyre jobban látszik, hogy vége Magyarországon a válságnak. Talán kiértünk abból az alagútból, ahová annak a bizonyos elmúlt nyolc évnek - kormányzásra alkalmatlan - vezetői vitték be az országot. Megerősíti ezt a TÁRKI felmérése is. Kutatásuk kimutatta azt, amit az ellenzéki vezetők kivételével mindenki tud. Azt, hogy az Orbán-kormány idején nem nőtt, hanem csökkent az országban a szegénység. Tegyük hozzá: nemcsak nem lett szegényebb az ország, hanem jobban is él a polgárok egy jelentős része. Igaz, itt nem lehet osztrák vagy német mércével mérni. A mihez képest? – kérdése korábbi önmagunkat jelenti.

Ha Németországban vagy Ausztriában bemegyünk egy bevásárlóközpontba, ott nemcsak zsúfoltságot találunk, hanem valódi vásárlókat is. Nálunk szintén sokan voltak az üzletekben, de kevesen vásároltak. Sokan inkább csak nézelődtek. Most megváltozott a helyzet. Újra sokan állnak a pénztáraknál is.

Duplázás

Nem igazán kedvelem, így aztán nem is igazán figyelem Lázár János megnyilvánulásait. Jó ideig, nézve, ahogy tört felfelé, afféle narancs színű pápai gyereknek gondoltam. Ám, mondom, tör felfelé Janink, mint Yellowstone gejzírjeiben a forró víz, s ennek eredményeként immár két dologban is egyetértünk.

Az első az volt, miszerint egy férfiember életében akadhatnak olyan pillanatok, amikor az önbecsülés megszerzéséhez, megtartásához, vagy éppen visszaszerzéséhez szükség lehet egy arany Rolex órára. Ez afféle axióma, megkérdőjelezhetetlen kiindulási pont.

Sokáig nem törte át újra tevékenysége az ingerküszöbömet, ám nem régen azt találta mondani, nincs helye közpénznek a profi labdarúgásban. Elnézve őt arra gondoltam, a Rolexes axióma megalkotása szinte kódolt volt, ám azt, hogy erre hogyan jött rá, meg nem érthetem.

Életriporter

Egy régi arab közmondás szerint, ki jól kérdez, az sokat tud. Valahol mindenki riporter a saját életében. Kérdezünk és mindig a válaszokat keressük, csak épp mikrofon helyett fülünk, kamera helyett pedig a szemünk. Indulunk az ismeretlen felfedezésére gyermekként, később tényfeltáró életriportok kerülnek ki kezünk alól. Szomorúság és öröm egyaránt tárul elénk.

Kérdezünk és kérdezünk, hol magunktól, hol mástól, egyfajta tudásvágy, hogy képben legyünk az életünkben, hogy tudjuk, honnan jöttünk és merre tartunk. Ha valamit nem tudunk, megkérdezzük kütyüinket is, órát, telefont és internetet. Valójában a válaszoktól függünk, egy életre való függőség ez, mit sosem akarunk letenni.

Interjúalany az egész világ, és maga a világ a riporter.

Fiókok

Mindenkinek vannak fiókjai. Ezek lehetnek az íróasztal részei, vagy a konyhaszekrényében, az éjjeliszekrényben, és ki tudja, még hol. De a fiók a lényeg.

A fiókok sok mindent rejtenek. És sokfélék lehetnek.

Vannak szépen rendezett fiókok, amelyekben katonás rendben sorakoznak az evőeszközök, a konyharuhák, az írószerek, füzetek, könyvek, vagy éppen a tiszta fehérneműk.

Vannak olyan fiókok is, ahová minden kacatot bedobálunk válogatás nélkül. Ilyen fiókban semmit nem lehet megtalálni, de amikor időnk engedi, jókat lehet benne kotorászni, és ilyenkor rengeteg elveszettnek hitt, és rég elfeledett dolgot lehet találni. Kellenek az ilyen fiókok is.

Vannak olyan fiókok, amelyek titkokat rejtenek, ezeket általában kulcsra zárják, és ritkán nyitogatják. Néha a fiók is titkos, és csak hosszas keresgélés után lehet rábukkanni.

Szétválogatni tisztát és hamist!

Brókerbotrányok sorozata szennyezi szép tavaszunk. Csalitosba bevezetett devizahitelesek százezrei után most tízezrek keresik, ki a Quaestornál, ki a Buda-Cashnél vagy éppen a Hungáriánál vagy vidéki kisbankoknál és álbankoknál elveszett millióikat.

Megéltem az olajmaffia-bizottságot közelről, elemeztem Vizoviczki-ügyet Dunába dobált kliensekkel, korán értesültem a „pilótajátékok”-ról, melyeknek mechanizmusát közvetlen munkatársam írta le, s még közvetlenebb ismerősöm szenvedte el – sokak között.

Mintha hazugságokra és csalásra szerveződött volna a világ, pontosabban kis hazánk. Kis hazánk, mely tényleg majd beledöglött ebbe a hazugság- és csalásáradatba. Az őszödi beszéd ennek a rohadt, álságra épülő akkori rendszernek nyílt beismerése volt, s szerintem a 2006-os év őszi véres, lovasrohamos, szemkilövetéses balhéja is előre be volt tervezve.

Depressziós hangok helyett

Múlt heti jegyzetemet azzal fejeztem be, hogy 2018-ig a politika alakításának kulcsa bizonyosan a Fidesz-KDNP kezében marad. Az elveszített helyi választások után újra vissza kell szerezni a kormányzó pártoknak a bizalmat. Különben a Jobbik tovább fog erősödni. Hogy a politika tematizálása újra a Fidesz kezében legyen, ahhoz nemcsak az kell, hogy a kormány jól vezesse az országot, hanem a médiát is újra maga mellé kell állítania. Mert megbillent a megszokott médiavilág.

A Fidesz a reklámadó miatt elveszítette az RTL Klub semleges jóindulatát, és a Simicska elleni harccal fontos fórumok – a Magyar Nemzet, a Hír TV, a Lánchíd Rádió – léptek ki mögüle. A balliberális fórumok pedig még kegyetlenebbül támadják Orbán Viktort, bizonyos minisztereit és a Fideszt. Nem érdekli őket az sem, hogy ezzel igencsak erősítik a Jobbikot. A lényeg számukra a régi: bukjon Orbán, kormányával együtt.

Dugóhúzó

A dugóhúzó egyrészt a nemzeti egyetértés egyik szimbóluma, hiszen politikai életünk két élesen szemben álló személyisége abban egyetért, hogy a dugóhúzó egyfajta nemzeti minimum, melynek megléte a kulturált borozás megkezdésének egyik alap feltétele.

Az őszödi beszéd „én azt mondom, hogy vegyen mindenki nagy levegőt, igyon kurva sok bort…” kitétele, és az Orbán család tokaji szerepvállalása egyértelművé tette ezt a politikai oldalakon átívelő konszenzust.

Van azonban a dugóhúzónak egy másik formája is, ezt a pilóták szeretik elkerülni, mert az a spirálban zuhanó repülőgép által leírt pályára utal.

Varázsceruza

Firkálgattam. Először tollal, aztán meguntam és ceruzára váltottam. Kicsit eszembe jutott sráckorom, mikor mindent összerajzoltam. Emlékszem, volt egy porkréta készletem, és elég sűrűn díszítettem vele a ház azon szegleteit és falfelületeit, amelyekről "én" úgy gondoltam, sivárak. Persze ezen mesterkedésem nem élvezett osztatlan sikert, talán a festő drukkolt nekem folyamatosan a szomszéd utcában egyedül.

Mivel a gép mellett mindig van jegyzet és toll, no meg ceruza, sokszor forgatom a kezembe, néha elég furcsa indokoktól vezérelve. Belemerültem a rajzolás csodás kis miliőjébe, s mikor kész lettem vele elégedetten csettintettem az egész tűrhető ákombákom labirintusomon.