Életriporter
Egy régi arab közmondás szerint, ki jól kérdez, az sokat tud. Valahol mindenki riporter a saját életében. Kérdezünk és mindig a válaszokat keressük, csak épp mikrofon helyett fülünk, kamera helyett pedig a szemünk. Indulunk az ismeretlen felfedezésére gyermekként, később tényfeltáró életriportok kerülnek ki kezünk alól. Szomorúság és öröm egyaránt tárul elénk.
Kérdezünk és kérdezünk, hol magunktól, hol mástól, egyfajta tudásvágy, hogy képben legyünk az életünkben, hogy tudjuk, honnan jöttünk és merre tartunk. Ha valamit nem tudunk, megkérdezzük kütyüinket is, órát, telefont és internetet. Valójában a válaszoktól függünk, egy életre való függőség ez, mit sosem akarunk letenni.
Interjúalany az egész világ, és maga a világ a riporter.
A nagy különbség az, hogy kiből milyen kérdező válik, mert minél jobban kérdez valaki, annál többet tudhat meg. A válaszokból pedig neki kell kiválogatni, hogy mi is fontos számára, hogy feltehesse a következő kérdést. Aztán e jó kérdezőből lesz a legjobb válaszadó, mert talán egy rosszul feltett kérdésre is jó választ tud adni.
Mind jól kérdezni és válaszolni az egyfajta tanítás, az élet tanítása.
Olyan kicsit ez, mint egy hatalmas búzamaző, hol minden kalászban egy kérdés érlelődött meg, az arató pedig a választ hordozza magával. Hisz minden megválaszolt kérdés gyakorlatilag kincs, mi előre visz akár egyetlen embert, de egy nagy közösséget is.
A valóban fontos kérdések mögött a haladni akarás vágya bújik meg. Kiváncsiak meg bármikor lehetünk, bármire. Ugye?
Sokat kérdezni sincs értelme, mert a feltett kérdések között az érkező válasz is elveszhet, mi visszakérdezést fog eredményezni, és nem magát a választ. A kérdéseket is válogatni kell, akár a szemet az ocsútól. Hisz egy felesleges kérdés csak magát az időt használja el, ezért kell megválogatni, hogy mi az, mire mi magunk is tudunk válaszolni, vagy fel kell tenni, hogy tovább tudjunk haladni.
Talán itt rejlik valamiféle titok, hogy mit tegyünk fel, és mit ne. Hallgassunk a megérzéseinkre, vagy kössük azt a bizonyos ebet a karóhoz? Van amikor a makacsság fizetődik ki, van mikor az, ha magát a kérdést fogalmazzuk át. Mert lehet egy olyan kérdéshez is ragaszkodni, mire nincs is jó válasz.
Ördögi kör ez magában is, mert a kapott, vagy a meg nem kapott válaszok azok, amik alapján cselekedni fogunk. Egy biztos, valamit kell kérdezni, és nem mélabúsan magunk elé bámulva választalanul hagyni, hogy elteljen az életünk. Ez messze nem a kiváncsiság motorja által hajtatott, mert a valóban fontos kérdések mögött a haladni akarás vágya bújik meg. Kiváncsiak meg bármikor lehetünk, bármire. Ugye?
Szumma-szummárum, fel kell kötni azt a bizonyos gatyamadzagot, mert ahogy a világ fejlődik a megválaszolt kérdések hatására, valahogy csak több kérdés fog születni, és ember legyen a talpán, ki ebben a tengernyi kérdőjel között nem téved el. Ez is rajtunk múlik, mint minden...
Egy választ és egy kérdést én is adok. Miért érdemes egy életen át kérdezni? Mert az élet szép, így szép, velünk.