Szétválogatni tisztát és hamist!
Brókerbotrányok sorozata szennyezi szép tavaszunk. Csalitosba bevezetett devizahitelesek százezrei után most tízezrek keresik, ki a Quaestornál, ki a Buda-Cashnél vagy éppen a Hungáriánál vagy vidéki kisbankoknál és álbankoknál elveszett millióikat.
Megéltem az olajmaffia-bizottságot közelről, elemeztem Vizoviczki-ügyet Dunába dobált kliensekkel, korán értesültem a „pilótajátékok”-ról, melyeknek mechanizmusát közvetlen munkatársam írta le, s még közvetlenebb ismerősöm szenvedte el – sokak között.
Mintha hazugságokra és csalásra szerveződött volna a világ, pontosabban kis hazánk. Kis hazánk, mely tényleg majd beledöglött ebbe a hazugság- és csalásáradatba. Az őszödi beszéd ennek a rohadt, álságra épülő akkori rendszernek nyílt beismerése volt, s szerintem a 2006-os év őszi véres, lovasrohamos, szemkilövetéses balhéja is előre be volt tervezve. Pelle János erről 2009-ben az MNO elektronikus számában számomra igen jól fogadható cikket írt:
„Putyinnak és Gyurcsánynak igen kellemetlen lett volna az 1956-os forradalom megünneplése, ezért el kellett rontani”.
Azt hiszem, jól idézem, s számomra megvilágosodott „a dolgok legfelső szoci értelme” mint igen lehetséges feltételezés. Azóta is bíróságilag keresik az elkövetők rendőri azonosító számát, sokan azt is, miért nem tudtak néhányan magyarul.
Gereben Ágnes, a múlt hónapban elhunyt zseniális történész egy rádióvita után annyit mondott:
Laci! A kommunizmus ígéretei a szovjet és csatolt diktatúrákban mind hazugságok voltak.
Ennek most gyarapodik a hazai és nemzetközi szakirodalma, már az ATV is Kádárról mutat kemény műsort.
De hadd fodrozzam tovább a professzor asszony gondolatát. Bizony voltak, kik tisztán láttak. S hadd tegyem egymás mellé a kassai polgár Márait, a Recsket végigszenvedett zsidó szociáldemokrata Faludyt, s az erdélyi főnemes Wass Albertet. Három külön világ – egy közös kor egybecsengő helyzetelemzése három gondolkodó szemszögéből.
Faludy feleségének adott interjújában azt mondta, hogy ő most hazatérve hall egy történelmet, ami nem emlékezteti arra, amit egykor idehaza megélt. (sokunkhoz hasonlóan!)
Hát ha Faludy mondja ezt, talán oda kellene figyelnünk, milyen álságos díszletek között élünk, s ki a díszlettervező. Mert úgy tűnik, itt a díszlet éppen a valóság elleplezésére szolgál. A súlyos alvilági történetek között (olajügyek, cigánygyilkosságok) mindig megjelent egy titkosszolgálati szál.
A privatizációban is mintha összehangoltan tűnt volna el az ország vagyona akárcsak az 1980-90 között kimentett – külföldi kutatók által regisztrált – iszonyú pénzvagyon. Pedig akkor a párt és a titkosszolgálatok nélkül aligha lehetett ilyen mértékben cselekedni.
Országunk lakosságának többsége azt hiszi, ma is minden álság és hazugság. Pedig igen szép számban találkozhatunk tiszta szereplőkkel. Nem velejéig hazug és korrupt már az ország, mint azt főleg a velejéig hazug és korrupt körökből terjesztik. (Mert nekik lényeges, hogy mindenki sárosnak látsszék.)
A tisztesség csírái sőt virágai szép számmal vannak. Talán nem elegen egy átfogó megtisztuláshoz.
Hogy is van? Ocsút a korpától? Igen, ideje szétválasztani!
De ez meg nélkülünk aligha megy!
Tegnap megittam egy pohár sört a helyi kocsmában. Egy fiatal traktoros annyit mondott:
Néha jobb, ha nem szól az ember. De nagy baj, ha nem szól, amikor kell!
Ebben a mindent összemosó világban végre meg kell értenünk, mi az ármány, és mitől van mégis az utóbbi 5 évben jelentős, sőt európai mércével is meghatározó fejlődésünk.
Gazdasági szabályozásunk bekeményedett, az államigazgatás precíz lett, ami persze néha fárasztó, de százmilliárdokkal nőtt a tisztes adóbevétel (és nem azért, mert többet szednek ki a zsebünkből, hanem attól szedik be, aki eddig a mi kárunkra nem fizetett). Tehát van miből építeni.
S akik sajnálják a sportcsarnokokra a pénzt, nem szoktak TV-t nézni?
Mert számos csatornán közvetítenek sportot, melynek jogdíja nem kevéssé a csarnoktulajdonosokhoz megy. Bizony, a sport is biznisz, nem is akármilyen. Egyike a legnagyobbaknak. S terjeszti hírünk a világban.
Ne higgyünk már el minden tudatosan terjesztett lejárató süket dumát!