A fontos öt év

Kutatásuk kimutatta azt, amit az ellenzéki vezetők kivételével mindenki tud. Azt, hogy az Orbán-kormány idején nem nőtt, hanem csökkent az országban a szegénység. Tegyük hozzá: nemcsak nem lett szegényebb az ország, hanem jobban is él a polgárok egy jelentős része. Igaz, itt nem lehet osztrák vagy német mércével mérni. A mihez képest? – kérdése korábbi önmagunkat jelenti.

pozitív

Ha Németországban vagy Ausztriában bemegyünk egy bevásárlóközpontba, ott nemcsak zsúfoltságot találunk, hanem valódi vásárlókat is. Nálunk szintén sokan voltak az üzletekben, de kevesen vásároltak. Sokan inkább csak nézelődtek. Most megváltozott a helyzet. Újra sokan állnak a pénztáraknál is. Az olyan szakterület, mint a könyvszakma, jól jelzi az ország állapotát. Ha rosszul megy, akkor a könyv az, amelyikről a legelőször lemondanak a családok. Az elmúlt évi könyveladások azonban több mint 10%-kal növekedtek. Ilyen sok-sok éve nem volt a könyvkereskedelemben. Más területeken is javultak a számaink. A statisztikák szerint csak tavaly közel 250 ezerrel többen dolgoztak. Ez negyedmillió családot hozott jobb helyzetbe. Ha lassan is, de mozdul valami. Mélyről indultunk, csoda, hogy már újra itt tartunk.

A magyar, magát demokratikusnak nevező ellenzék pedig változatlanul fújja a régi nótát. Szerintük négymillió ember él mélyszegénységben, és újra éhségmeneteket kell szervezni. Meg vannak győződve arról, hogy az az igazi ellenzéki politika, ha az országot nyomortanyának mutatják be.

Nekik tökéletesen mindegy, hogy mit mutatnak a számok, mi a helyzet a bevásárlóközpontok pénztárainál. Ebben éppen a magyar szegénységet leginkább előidéző szocialisták járnak az élen. Érdekes, hogy nem a valóban szegények hallgatják és veszik át hamis érveiket. Van egy réteg, amelyik „főhivatású” tüntető és vészmadár – elsősorban Budapesten. Jóllehet Magyarországon a budapestiek keresnek magasan a legtöbbet, itt lehet a leggyorsabban elhelyezkedni, itt a legjobb a felsőoktatási, közoktatási és egészségügyi ellátás – és sorolhatnánk még a pesti előnyöket.

Mégsem elégedettek. Nekik teljesen mindegy, hogy egy-egy tüntetésnek mi a témája. Kimennek, tüntetnek, mocskolják a kormányt és annak vezetőit. Szerencsére nincsenek sokan. Sokkal többen vannak azok – ezt mutatják a közvélemény-kutatások is –, akik látják, hogy milyen erőfeszítéseket tett és tesz a Fidesz-KDNP-kormány. Teljesen egyetértek Kövér Lászlóval, aki nemrégiben azt mondta, hogy az elmúlt öt év az ország legfontosabb öt éve volt.

Akkor is így van ez, ha külföldi és belföldi ellenzéki körök erről homlokegyenest mást hirdetnek. Nekik nemcsak a TÁRKI felmérése, hanem az egyre növekvő számú vásárló, a cégalapítások, jó gazdasági eredményeink sora adják meg a feleletet.