Depressziós hangok helyett

Múlt heti jegyzetemet azzal fejeztem be, hogy 2018-ig a politika alakításának kulcsa bizonyosan a Fidesz-KDNP kezében marad. Az elveszített helyi választások után újra vissza kell szerezni a kormányzó pártoknak a bizalmat. Különben a Jobbik tovább fog erősödni. Hogy a politika tematizálása újra a Fidesz kezében legyen, ahhoz nemcsak az kell, hogy a kormány jól vezesse az országot, hanem a médiát is újra maga mellé kell állítania. Mert megbillent a megszokott médiavilág.

A Fidesz a reklámadó miatt elveszítette az RTL Klub semleges jóindulatát, és a Simicska elleni harccal fontos fórumok – a Magyar Nemzet, a Hír TV, a Lánchíd Rádió – léptek ki mögüle. A balliberális fórumok pedig még kegyetlenebbül támadják Orbán Viktort, bizonyos minisztereit és a Fideszt. Nem érdekli őket az sem, hogy ezzel igencsak erősítik a Jobbikot. A lényeg számukra a régi: bukjon Orbán, kormányával együtt.

Dugóhúzó

A dugóhúzó egyrészt a nemzeti egyetértés egyik szimbóluma, hiszen politikai életünk két élesen szemben álló személyisége abban egyetért, hogy a dugóhúzó egyfajta nemzeti minimum, melynek megléte a kulturált borozás megkezdésének egyik alap feltétele.

Az őszödi beszéd „én azt mondom, hogy vegyen mindenki nagy levegőt, igyon kurva sok bort…” kitétele, és az Orbán család tokaji szerepvállalása egyértelművé tette ezt a politikai oldalakon átívelő konszenzust.

Van azonban a dugóhúzónak egy másik formája is, ezt a pilóták szeretik elkerülni, mert az a spirálban zuhanó repülőgép által leírt pályára utal.

Varázsceruza

Firkálgattam. Először tollal, aztán meguntam és ceruzára váltottam. Kicsit eszembe jutott sráckorom, mikor mindent összerajzoltam. Emlékszem, volt egy porkréta készletem, és elég sűrűn díszítettem vele a ház azon szegleteit és falfelületeit, amelyekről "én" úgy gondoltam, sivárak. Persze ezen mesterkedésem nem élvezett osztatlan sikert, talán a festő drukkolt nekem folyamatosan a szomszéd utcában egyedül.

Mivel a gép mellett mindig van jegyzet és toll, no meg ceruza, sokszor forgatom a kezembe, néha elég furcsa indokoktól vezérelve. Belemerültem a rajzolás csodás kis miliőjébe, s mikor kész lettem vele elégedetten csettintettem az egész tűrhető ákombákom labirintusomon.

Álmomban

Álmomban zöld mezőn virág voltam. Fehér sziromszoknyám a nap felé fordítottam, és vidám táncot jártam a fűszálakkal. Táncommal rovarokat bűvöltem. A többi virág is táncolt körülöttem.

Álmomban hangya voltam. Éjjel nappal szorgoskodtam. Túlméretezett terheket cipeltem a vállamon, és lentről néztem mindent. Innen sokkal nagyobbnak látszottak a dolgok, és szinte elveszettnek éreztem magam parányi méretemmel az óriások között. De amikor jobban odafigyeltem, láttam milyen csodálatosan sokszínű, és végtelen a világ felettem.

A politikai baromságnak nincs határa

A napokban nyilatkozott Tölgyessy Péter, egykor volt SZDSZ-es politikus, ki évek óta politológusnak neveztetik. Azt mondá, hogy „ha van ember, aki ezért a 25 évért felelős, az akár tetszik, akár nem, első helyen és döntően Orbán Viktor”. S majd később bölcsen megállapítja: „Bárki, csak ne a Fidesz!"

Eléggé hozzászoktam a politikához, s hazánkban szokásos mószeroláshoz, mások lejáratásához is. Életem nagy részét a pártállam pártitkárai és ügynökei közt éltem le. Ma is vallom azonban tisztességes baloldali barátaimat, akik rossz rendszerben is tudtak jót cselekedni. Tucatnyi nevet tudok mondani, akik még a kádári időkben is becsülettel és a „jobbítás szándékával léptek fel”, bár lehet, hogy rossz oldalon. Én arról az oldalról bizony folyamatosan kaptam a pofonokat, a megkülönböztetést és hátrányos helyzetet.

Az utóbbi 25 évnek én is kritikusa vagyok, de sohasem felejtem el hozzá tenni, hogy az ellentmondások döntő többsége még a kádári időkben, főleg Aczél György, Fekete János neve által fémjelzetten lett előkészítve.

Tapolca és a jövő

A baj az, hogy nem is meglepő a Jobbik tapolcai sikere. Lassan természetes lesz, hogy a Jobbik veri a baloldalt, és még a Fidesz területéről is lecsipked valamennyit. Az MSZP nem képes – és borítékolhatóan 2018-ban sem lesz képes – felvenni a küzdelmet a Fidesz-KDNP-vel vagy a Jobbikkal. 2018 még messze van, mégis kezd körvonalazódni egy kép az akkori pártpalettáról.

Feltehetően az lesz majd a kérdés, hogy a Fidesz-KDNP meg tudja-e egyedül szerezni újra a parlamenti többséget vagy koalíciós partnerre szorul. Ha az ősz óta tartó trend marad, akkor kialakulhat egy olyan helyzet, hogy a Fidesz-KDNP nem tud egyedül kormányt alakítani, de a legerősebb párt marad. És a Jobbik sem lesz olyan erős, hogy átvegye a kormányzást. Szerencsére, tegyük gyorsan hozzá.

Másnapok

Amikor az Úr korántsem tökéletes művét befejezte, megpihent, ma úgy mondanánk, munkaszüneti napot tartott. Vagy fennkölten gondolhatjuk azt is, ünnepelt. Sőt tudjuk, az ünnep után mit csinált, hát amit mostani követői is projektzárás után, korrigált, parancsokkal, nővel.

Ám műve így sem lett tökéletes, azt csak teremtménye, az ember érte el, amikor megalkotta Legolandet, ezt a tökéletes, bármikor bővíthető, ám minden bővítés után tökéletesnek megmaradó világot.

Ez jutott eszembe így az ünnep elmúltával, a közel sem tökéletes világ gravitációval mozgatott darabjai háborítatlanul keringnek tovább a Tejút spirálkarjában, jól tudva, hogy a teremtett lények illúziói nem számítnak.

Patvarok pere

Tegnap szem- és fültanúja voltam egy veszekedésnek, ha akartam, ha nem, látnom és hallanom kellett egy pár civakodását. Miután "megszabadultam" a kényelmetlen helyzetből, futott át rajtam a gondolat, miszerint még veszekedni is tudni kell.

Perpatvar, vagy patvarper? Kismillió dolog mellett egy kapcsolat talán lefőbb ismérve, hogy a problémákat hogyan oldják meg. Lehet pénz, paripa, és fegyver, lehet bármily csodás ház, jó munka, könnyű élet, de fittyfenét sem ér, ha bármi dolgon fennakadva veszekedésbe torkollik  egy párbeszéd.

Április 11. - a magyar költészet napja

Ma ünnepeljük a magyar költészet napját.
Ha költészet napja, akkor legyen vers…
Ha Mygrice blogja, akkor legyenek fotók…

Húsvét esti szép találkozás

Szokás szerint Húsvét ünnepét Visegrádon töltöm. Egykor oda sodort minket a sors, életem sok évtizede oda kötődik. Ott él nővérem is, ki ilyenkor - és máskor - otthont ad nekünk. Húsvét szombatján felkerekedtünk vele együtt hárman, hogy elmenjünk a település pár kilométerre lévő templomához esti misére, Feltámadásra.

A misét szokás szerint Pisti atya tartotta. Bár ma már kanonok és elmúlt hetven éves, közszájon csak ez a neve forog, s nem véletlenül. Még emlékszem, egykor általános iskolából jövet hányszor láttam káplánként focizni a templom melletti kis tér füvén. Mellesleg ebben is profi volt. Az esztergomi, akkor másodosztályú, de igen jó foci csapat szélsője, 11 alatt futotta a százat, ami akkor sprinternek sem volt akármi.