Talán két órája hívott fel svájci ismerősöm, 1956-ban távozott magyar, ki ezer szállal kötődik ma is a hazához. Svájci állampolgár, ott sikeres és jó nevű újságíróként dolgozott. Számára Svájc kellemes, befogadó ország, a haza azonban mégis itt, nálunk van. Ott hű állampolgár, de évtizedek óta megpróbál sokat tenni azért, hogy idehaza is jobban menjenek a dolgok. S politikatudományban szakmai körökben itt is igen jól cseng a neve.
Rég nem beszéltünk, természetesen szó esik magánügyeinkről, a magyar társadalom helyzetéről és világpolitikáról. Ne tessék ezt feleslegesnek tekinteni! Ez az önök ügyeiről, gyermekeik és unokáik jövőjéről is szól. Mi ahhoz az értelmiséghez tartozunk, mely cselekvően igyekszik tenni az országért, szerencsére vagyunk nem is kevesen.
Nem hiszem, hogy egyedül lennék azzal a véleményemmel, hogy a drótkerítés terve a szerb határra igencsak sok kérdést vet fel, pro és kontra.
Igaz, a világ tele van határzárakkal. Van szögesdrót Mexikó és az USA, Palesztina és Izrael között, de a bolgár-török vagy spanyol-marokkói határon is. Mi, magyarok alapjaiban kerítésellenesek vagyunk. Elsőként lázadtunk fel az országot Európától elválasztó szögesdrót ellen. Ezért mi vagyunk azok, akik soha nem építhetnének ilyet a határainkra. Drukkolok is annak, hogy ez a terv lekerüljön a napirendről.
Elgondolkodtam… Vajon ugyanarra van szüksége egy nőnek a kapcsolat elején, mint például 15 év házasság után? És a férfiak hogy állnak ezzel a kérdéssel? Van különbség abban, hogy mit akarunk akkor, amikor még dúl a szerelem, és akkor amikor már – jobb esetben – „csak” szeretet van a férfi és nő között? Az udvarlás hevében ugyanazokra vágyunk, mint 3 gyerek mellett?
Ülni egy székben, ez lehet jó vagy rossz, esetleg semleges. Függ a széktől, a székben ülőtől, és attól, hol van az a szék. Ülni egy bambusz székben a kedvenc tavunk partján, az esetek többségében jót jelent.
A siker megélése szinte ugyanolyan nehéz, mint elérni azt. Talán több hibát követnek el azok, akik elérték a céljukat a cél után, mint az odáig vezető úton. Vajon miért? Sok ember talán azért adja fel álmát, mert azt hiszi, hogy közelébe érve úgyis szertefoszlik, de lehet, pont attól fél, hogy valóra válik. Szerintem tíz sikert elérő emberből nyolc azért bukik vissza, mert nem tudja kezelni.
Számtalanszor hallom, hogy „persze, mert neked könnyű”, vagy „mert te kivétel vagy, ilyen egyébként nem létezik”. Amikor egy nehéz helyzetből pozitívan tudsz kilábalni, vagy ha nyavalygás helyett a célt próbálod meg elérni, akkor mindjárt a lehetetlennel vívsz csatát, legalábbis sokak szerint. Mert az általános gondolkodás alapján a „normál” élet olyan, hogy minden nehéz, minden rossz, aki pedig mégis sikeresen éli az életét, az csupán a szerencsének köszönheti, de ez egy ember a millióból. Ez alapján valóban kivétel vagyok. A gondolkodásban mindenképp! Mert azon kevesek táborát gyarapítom, akik elhiszik, hogy a hit, a cselekvés és a pozitív gondolkodás csodákra képes.
Lelkünk mélyén mindannyian keresünk valamit, vágyunk valamire. Esetenként csak egy jó szóra, egy baráti beszélgetésre, máskor szeretetre, gyógyulásra, csodára. Néha szavakba öntjük vágyainkat, néha elfojtjuk magunkban. Van, hogy bevalljuk, esetenként letagadjuk őket. A vágyak azonban itt élnek bennünk, és ez alighanem jól is van így.
Forr Európa, nézetek csapnak keményen össze, s aligha kétséges, hogy a jövőt meghatározó alapvető kérdésben. Bevándorlók eddig is voltak. Angliában először főleg a brit gyarmati birodalom után laza szövetségre lépett államok áttelepülőiből. Franciaország gyarmatairól szintén milliónyian települtek át, így Párizs és a nagyobb városok kavalkádjában számtalan a színes bőrű. Németországban a 60-70-es évek vendégmunkásai telepedtek le, döntően törökök, számarányuk mintegy 5-6%.
Hallgatom Hiller István volt szocialista miniszter szavait az iskolákról, abból az apropóból, hogy befejeződött az idei tanév. Hiller – aki talán az utolsó mohikán a szocialisták közül, akikre még érdemes odafigyelni –, meggyőződéssel mondja a rosszat, és néha a jót is. Ne felejtsük, hogy ő Magyar Bálint liberális miniszter utódaként gyakorlatilag szolgai módon végigvitte azt az oktatáspolitikát, amit Magyar elkezdett. Azt képviselte, hogy az államnak nem kell beleszólnia az oktatásba, mindent a helyi iskolákra kell bízni, a kinevezésektől a tankönyvválasztásig. Hivatkoztak a nyugati demokráciákra, ahol ez így van.
