Őszintén szólva utálok politikusokat elemezni, főleg dicsérni. Szerencsére Igor Janke levette rólam e feladatot, melyet már régen magamnak kellett volna megtennem. Ha a Fitch Ratings vagy valamelyik más elemző cég országértékelőjét kell véleményeznem, könnyen teszem. Szidhatom vagy dicsérhetem véleményük alapját, de azért mégiscsak övék a viszonyítási alap, melyhez én viszonyulhatok. Országunkról alkotott sorozatos negatív véleményekről is lehet véleményem.
Szeretek korán felkelni. Amikor még csak ébredezik a természet. Mert ilyenkor jönnek a jó gondolatok. A megvalósításra váró ötletek, vagy épp a kérdésemre épp passzoló válaszok. Ilyenkor kimenni a tópartra, vagy épp csak a kertbe, a legjobb ami történhet velem. Sokáig mérges voltam azért, hogy miért is kell nekem minden hajnalban ok nélkül felébredni, de most már tudom, hogy ez nem volt véletlen. Ugyanis kialakítottam egy szokást magamnak.
Ismét a kertben, mint nyári vasárnap délelőttökön mindig. Tó, bambuszszék, ír kávé, távoli harangszó, vízcsobogás. Túltöltött idill. Most írnom kellene, de miről és minek? Keresek inkább valamit a régebbi írásaim közül és olvasok kicsit valamelyik kedvencemtől. Nem rég töltöttem fel Updike-gyűjteményemet, így már csak két magyarul megjelent darab hiányzik, s ha már internetes könyvesboltban voltam, rendeltem egy Eco- és egy Kosztolányi-könyvet is. Olvasni a kertben, ez a legjobb.
Azt hiszem, mindenki szeretne valamit elérni, bár mostanában ebben is lehet kételkedni. Mert vannak olyanok is, akiknek semmi sem fontos, azaz pont ezt szeretnék elérni? Nem tudom, mindenesetre célja mindenkinek van.
Vannak, akik idővel elfelejtik, hogy miért is szerelmeskednek! Ha eljön az idő, hogy babát szeretnénk, nagyon fontos, hogy ne felejtsük el, miért is bújunk ágyba a férjünkkel, feleségünkkel! És erre legyen a válasz az, hogy szeretjük és kívánjuk egymást, nem pedig az, hogy kisbabát gyártunk!
Talán két órája hívott fel svájci ismerősöm, 1956-ban távozott magyar, ki ezer szállal kötődik ma is a hazához. Svájci állampolgár, ott sikeres és jó nevű újságíróként dolgozott. Számára Svájc kellemes, befogadó ország, a haza azonban mégis itt, nálunk van. Ott hű állampolgár, de évtizedek óta megpróbál sokat tenni azért, hogy idehaza is jobban menjenek a dolgok. S politikatudományban szakmai körökben itt is igen jól cseng a neve.
Rég nem beszéltünk, természetesen szó esik magánügyeinkről, a magyar társadalom helyzetéről és világpolitikáról. Ne tessék ezt feleslegesnek tekinteni! Ez az önök ügyeiről, gyermekeik és unokáik jövőjéről is szól. Mi ahhoz az értelmiséghez tartozunk, mely cselekvően igyekszik tenni az országért, szerencsére vagyunk nem is kevesen.
Nem hiszem, hogy egyedül lennék azzal a véleményemmel, hogy a drótkerítés terve a szerb határra igencsak sok kérdést vet fel, pro és kontra.
Igaz, a világ tele van határzárakkal. Van szögesdrót Mexikó és az USA, Palesztina és Izrael között, de a bolgár-török vagy spanyol-marokkói határon is. Mi, magyarok alapjaiban kerítésellenesek vagyunk. Elsőként lázadtunk fel az országot Európától elválasztó szögesdrót ellen. Ezért mi vagyunk azok, akik soha nem építhetnének ilyet a határainkra. Drukkolok is annak, hogy ez a terv lekerüljön a napirendről.
Elgondolkodtam… Vajon ugyanarra van szüksége egy nőnek a kapcsolat elején, mint például 15 év házasság után? És a férfiak hogy állnak ezzel a kérdéssel? Van különbség abban, hogy mit akarunk akkor, amikor még dúl a szerelem, és akkor amikor már – jobb esetben – „csak” szeretet van a férfi és nő között? Az udvarlás hevében ugyanazokra vágyunk, mint 3 gyerek mellett?
