Csinálsz, amit akarsz
Valóban mindenki azt akarja csinálni, amit akar. Már rég nem lett fontos, hogy valakinek az akarata mennyire jó, vagy nem jó másnak. Mindenki azt szeretné, nem is szeretné, akarja, hogy vele törődjenek. A többi nem számít és nem is fontos.
Az viszont igen, hogy minél többen fogadják el az akaratát. Ami csak egyetlen felé hajlik, önmaga felé. Elszomorító, hogy nemtől, kortól és nemzetiségtől függetlenül csak és kizárólag a magamutogatás lett a fontos.
Mindenki arról beszél, hogy kerítés mögött érzi magát, űzött vadként, csak valahogy azt nem veszi észre, hogy a kerítést maga építette magának, az üldözötté válását pedig saját maga levadászásával érte el. Csökönyösen, értetlenül makacskodik olyan mellett, mit saját maga sem ért.
Mindezt a szabadság szavának leplével burkolja be, nem is tudva, mit is jelent maga a szó, szabadság. Csökönyös, az ellen, mit nem is ismer. A szabadság igazi velejárója, a róla való önkéntes lemondás a társunk, családunk és barátaink miatt. Magunktól, kényszer nélkül áldozzuk rájuk időnk és energiánk, cserébe pedig jogosan várhatnánk el, hogy ez viszonzásra talál. Ez egyre kevésbé valósul meg, és a "ha te úgy, akkor én meg így" gondolattól vezérelve makacsoljuk meg magunk. Teret engedünk a dacnak, a kivagyiságnak, majd szépen kimondjuk, azt csinálok, amit akarok.
Ha azt is olyan elánnal akarnánk megcsinálni, amihez nincs kedvünk, mint ellenkezni ellene, akkor lehet, hogy pár dologban előrébb járnánk.
A kérdés az, hogy ez az illető valójában mit is akar? Valóban tudja, vagy csak valami ködös elképzelés a cél? Akár a többi "szabadságvándort" követi divatból, hogy ő se lógjon ki a sorból. Azt hiszem, divat lett, divat lett a hülyeség, nem a hülyéskedés, a hülyeség. Divat lett lázadni minden és mindenki ellen, még az és azok ellen is, kik valóban jót akarnak, szeretnének nekünk. Ezen divat pedig a világhálónak köszönhetően még gyorsabban terjed, közösségi portálokon és még ki tudja, hány helyen. A doboz (televízió) pedig vizionálja, és megmutatja a hülyeség képviselőinek krémjét. A fiatalok pedig fogékonyságuknak köszönhetően isszák a hülyeségfröccsöt.
Persze lehet beszélni elgurult gyógyszerről, az elmegyógyintézmények bezárásáról, munkanélküliségről, párkapcsolati válságról és a jövőkép hiányáról, de minek?
Van, amikor azt kell csinálni, amit nem akarunk, nem fűlik hozzá a fogunk, de néha ennek is van értelme. Mondjuk az, hogy diákként tanulni kell, hogy felnőttként dolgozni kell, hogy szülőként nevelni kell. Nem ujjal mutogatni, hogy ez sem jó, no meg az sem jó. Ha valakinek nem lenne teljesen tiszta, miattunk nem jó.
Ha azt is olyan elánnal akarnánk megcsinálni, amihez nincs kedvünk, mint ellenkezni ellene, akkor lehet, hogy pár dologban előrébb járnánk. Aztán, utána, lehet azt csinálni, amit mi akarunk.